Hogyan ne maradj le a plitvicei jégvarázsról? – Egy téli kirándulás tanulságai

ZónánTúl

Hogyan ne maradj le a plitvicei jégvarázsról? – Egy téli kirándulás tanulságai

 A világörökség részét képező Plitvicei-tavak befagyva a Jégvarázst is felülmúló látványt nyújtanak, amit egyszer mindenképp látni szerettem volna élőben. Ám az odáig vezető út nem volt zökkenőmentes. 

Egy barátnőm hívta fel a figyelmemet a kuponos akcióra: alig több mint 8 ezer forintért hirdettek buszos kirándulást a Plitvicei-tavakhoz. Hajnali indulással és éjjeli visszaérkezéssel Budapestre. Hardcore utazóként azonnal lecsaptam a lehetőségre és pár nap múlva már robogtunk is a határ felé.

Ha Horvátországra terelődik a szó, fogadok, hogy a legtöbb embernek a tengerpart, vagy az adriai vitorlázás jut az eszébe. Ez így helyénvaló is, hiszen szomszédunk bővelkedik a szebbnél szebb strandokban, elég csak Dubrovnikra, Rovinjra vagy Zadarra gondolnunk. Ám nemcsak nyáron érdemes kirándulást tenni az országban. Télen olyan csodát láthatunk, amit az év többi szakában nem.

A világörökség részét képező és befagyott Plitvicei-tavak a Jégvarázst is felülmúló látványt nyújtanak,

amit egyszer mindenképp látni szerettem volna élőben. Ám az odáig vezető út nem volt zökkenőmentes. 

De kezdjük az elején.

A kuponos visszaigazolással a kezemben izgatottan várakoztam a buszra a Blaha Lujza téren a hajnali órákban. Alig két tucat ember mutatott érdeklődést a túra iránt, meg hogy hat órát zötykölődjön oda, majd este ugyanennyit vissza. Sebaj, legalább volt helyem kényelmesen aludni a hátsó üléssoron. A buszhoz egy magyar nyelvű idegenvezető is tartozott, aki nem mutatott túl nagy lelkesedést az út iránt. Látszott, hogy a háta közepére kívánja a dolgot, és semmi kedve nincs a huszadik horvátországi kiránduláshoz. Érkezéskor a kezünkbe nyomta a belépőjegyeket, hogy kövessük őt, majd ő mutatja az utat.

Nagyjából egy óra elteltével kiderült, hogy nem tudjuk megnézni a park nagy részét.

Nem járnak a kisbuszok, csak egy rövid szakaszon, mert az utak le vannak zárva a forgalom elől a téli körülmények miatt. Nyilván Murphy, hogy a lezárás pont a felső tavakat és azokat a vízeséseket érintette, amelyek be szoktak fagyni télen. Csalódott voltam, hogy én nem azért jöttem hat órát, hogy mínusz 10 fokban sétálgassak le-föl egy viszonylag kis területen. A hőmérséklet nem túlzás, a sziklák között borzasztó hideg van télen. Úgyhogy, ha valaki ide készül, öltözzön fel úgy, mintha a sarkvidékre jönne.

 
Fotó: Szombati Orsolya
 

Miután felmelegedésként már a második teánkat is megittuk a park éttermében, csak nem hagyott nyugodni a gondolat.  Ne már, hogy hat órát utaztam, itt vagyok egy gyönyörű helyen és nem láthatom a park legszebb részeit. Így hát odasomfordáltam az információs ponthoz, hogy mit tudunk tenni az ügy érdekében. Hátha van valami kiskapu mégis. Mert ugye mi magyarok szeretjük a kiskapukat. Kérdezni ingyen van, és ha horvátul nem is, de angolul meg tudok szólalni, nincs veszítenivalóm. Ugyanazt a tájékoztatást kaptam, hogy sajnálja, de a busz nem megy a felső tavakhoz, le van zárva az út.

És ha gyalog elsétálunk oda saját felelősségünkre, azt lehet? – kérdeztem.

Hát végül is sétálni lehet, annak nincs akadálya. De a busz nem megy oda – kaptam a választ. Nem kellett kétszer mondani, már indultunk is a barátnőmmel a tíz km-es távra. Persze rohamtempóban, hogy ne fagyjunk jégkockává és visszaérjünk időben a busz indulásáig.

 
Fotó: Szombati Orsolya

Nos, mint kiderült, a lezárásnak köze nem volt ahhoz, hogy az út csúszik, vagy tél van. Csupán útfelújítás miatt egy ötven méteres szakaszon hiányzott az aszfalt fele, ezért nem tudott áthaladni rajta egy busz. Csak egyszerűbb volt azt mondani, hogy le van zárva az út, és kész. A befagyott vízeséseket aznap csak mi láttuk a csoportból. Mindenki más hallgatott az idegenvezetőre és inkább egy étteremben ücsörögve várta, hogy elteljen a nap, és induljunk vissza Budapestre.

A kirándulás tanúsága, hogy kérdezni mindig szabad. Sőt, kérdezni merni kell.

Ha valamit nagyon szeretnénk, és még ha az eléréshez vezető út elsőre kockázatosnak is tűnik, induljunk el rajta. Ha úgy láttuk volna, hogy veszélyesek a terepviszonyok a parkban, természetesen visszafordulunk. De legalább próbáljuk meg, maximum kudarcot vallunk. És akkor mi van?

Harmadsorban pedig merjünk néha a sarkunkra állni, és kiállni magunkért. Persze egyszerűbb és kényelmesebb sodródni a tömeggel, még ha ennek az is az ára, hogy közben feladjuk a saját álmainkat.

A lényeg, hogy induljunk el, ahova a szívünk húz. Engem egészen a jégcsappá fagyott Plitvicei vízesésekig húzott. És milyen jól tette.

Ajánljuk még:

 
X
Már követem az oldalt