Ezeregyéjszaka meséi a Boráros téren: az Oszmán-ház leszármazottainak története

A Ferenc körút, a Soroksári út, és a mai mesélő ház építésekor még nem létező Petőfi híd találkozásánál található a Boráros tér. Az addig Fa térnek hívott kereszteződés 1875 óta viseli Boráros János egykori pesti főbíró, alpolgármester nevét. A tér belváros felöli oldalán hullámos, szecessziós homlokzat fürdik a fényben, bár legfelső szintjét graffiti csúfítja, egészen különlegesen szép bérház rejtőzik a falai mögött. A nyitott szemmel sétáló már a kovácsoltvas kapu előtt eséllyel földbe gyökerezik, hogy a vasból született pesti galambok ritka szép példányait megcsodálhassa. A Boráros tér 3. kapuját ugyanis a Magyar Népmesék rajzfilmsorozat logójára emlékeztető galambpár díszíti, amely galambok vakolatból, cementlapból, de leginkább pompás színes üvegből, jó eséllyel Róth Miksa műhelyében készült csodákkal egészen a legfelső emeletig kísérik a boldog keveseket, akik itt járhatnak nap mint nap.

 

A ház 1905-ben épült a szecesszióban alkotó Vágó testvérek tervei alapján Schön Rezső építész, építőmester, a Magyar Építőmesterek Egyesületének, és egyéb szakmai grémiumoknak igazgatósági tagja részére, aki a ház kivitelezéséért is felelt. A földszinten a kezdetekkor csak egy darab négy szoba-cselédszobás lakás volt és üzletek, az emeleteken szintenként kettő, egy nagyobb, hat szoba-cselédszoba elrendezésű, és egy valamivel kisebb, ötszoba-cselédszobás, de még bőven kényelmes otthon. Ezen lakások mindegyike rendelkezett egy, egyenként nem kevesebb, mint 35 négyzetméteres ebédlővel a régi rajzok szerint.

Vágó László és testvére József Nagyváradon születtek 1875-ben és 1877-ben, közös budapesti irodájukat 1902-ben nyitották meg. Együtt és külön-külön is számos pesti és vidéki bérház, villa és középület született rajzasztalaikon a szecesszió jegyében. Ma is álló közös, Pesten megcsodálható munkájuk a Gutenberg-ház 1906-ból és az Árkád-bazár a Dohány utcában, amiről ITT ÍRTUNK korábban.

A Vágó testvérek gyakran dolgoztak együtt Róth Miksa műhelyével, így valószínűsíthető, hogy az egyébként szűk és sötét, a szemközti tűzfalra néző belső udvarra nyíló lépcsőházi ajtók és ablakok színpompás sora Róth Mester munkáját dicsérik. A középen köralakban megjelenő – a Vágó testvérek tervezte házakon névjegyszerűen megjelenő – galambpárt zöld, mintás dísz keretezi. 

 

Másik lépcsőházi meglepetés a meseszép kovácsoltvas korlátok, és a csodával határos módon mindent, még a vasgyűjtésben jeleskedő évtizedeket is megúszó liftajtók íves, díszes kerete. A lift maga már nem volt ilyen szerencsés, biztos szebb lehetett az századeleji változat.

 

Ebben a házban többszörösen igaz nagyanyáink intése, hogy „nézz a lábad elé, fiam!”. A lábunk alatt ugyanis cementlapba rajzolt, körtáncot járó galambok, és szépen formált írás emlékezteti a látogatót, éppen melyik emeleten bámuljuk a mesés részleteket.

Lakók, akik lelket visznek a szép díszletek közé

A kezdetektől erősen képviseltette magát a pesti értelmiség, a szellemi elit ebben a házban. Az első években már laktak itt ítélő táblai bírók, nevezetesen dr. Rötth László és Hanák Kolos urak, rajtuk kívül többek között a Rejtő regénybe illő nevű dr. Safranek János, a Szent János kórház „orr-, torok és gégebeteg osztályának” főorvosa, egyetemi tanár lakott itt évtizedeken át. Továbbá Hónig Adolf és Hőnig Ignác kocsmáros urak, Lábasz Károly sertéskereskedő, Ambrózy Béla és Raichl Károly miniszteri titkárok. A híres lakók közé sorolható Saxlehner Kálmán, kit „forrásvíz tulajdonosnak” jegyez a címjegyzék, lévén a Hunyadi János keserűvíz-tulajdonos családjának második generációját képviselte. Az ő Andrássy úti palotájukról korábban ITT ÍRTUNK.

Nála még híresebb lakó az 1922-23-as címjegyzékben megjelenő dr. Sipőcz Jenő székesfővárosi polgármester. Sipőcz úr 1878-ban született Budapesten. Jogot végzett, főpolgármesteri megválasztása előtt „tiszti” főügyészként dolgozott, majd a Bethlen-kormány alatt a Wolff Károly Keresztény Községi Pártjának támogatásával nyerte el a főváros vezetésének posztját 1920-ban. Ekkor volt Budapest költségvetése az addig ismert történelmének legrongyosabb állapotában, ennek dacára Sipőcz polgármester már az első évet hiány nélkül zárta. Sikeresen tárgyalt a város külföldi hitelezőivel, létrehozta a főváros tömegközlekedését egészen a második világháború végéig üzemeltető BESZKÁRT-ot. Működését kortársai pártatlannak és politikamentesnek jellemezték, az általa elért eredményeket többszörös újraválasztással honorálták, 1920-tól egészen 1936-ig volt hivatalban. A Gömbös-kormány fellépésével mondott le, és 1937-ben, pusztán ötvenkilenc évesen meg is halt.

A legmeglepőbb lakó csak rövid ideig lakott itt, a korabeli sajtó szerint az egyik legkisebb, vélhetően legolcsóbb lakást bérelte annak ellenére, hogy egy igazi királyi herceg felesége volt. Mint a mesében. De ki volt ő, és mit keresett a Boráros téren? A történettel az Arcanum oldalain őrzött pesti újságok, például Az Újság,  Az Est, a Pesti Napló, a Budapesti Hírlap, az Esti Kurir cikkeiből szereztem tudomást. A sztori felvet pár kérdést, például, hogy minden komoly forrás három lánygyermeket és egy szem fiút sorol az utolsó török szultán gyermekeiként. Ettől még a pesti mese él, olvassák szeretettel:

Ezeregyéjszaka meséi a Boráros téren

Kezdjük a történelemmel: az 1299-ben alapított Oszmán-ház egyike volt a világtörténelem leghosszabb ideig hatalomban lévő uralkodó családjainak, 1299-1922-ig uralkodtak folyamatosan. 1922 november elsején a Török Nagy Nemzetgyűlés bő hatszáz év után megszűntette a szultánságot Törökországban, így az utolsó török szultánnak, VI. Mehmednek menekülnie kellett. Egy évvel a szultán lemondása után megalakult a Török Köztársaság Mustafa Kemal Atatürk vezetésével.

Az utolsó szultán trónfosztása után nem sokkal, 1926-ban meghalt Olaszországban. Legszűkebb családja, mintegy huszonegy ember Európában elszórva, a legnagyobb létszámban Párizsban telepedett le. Kivéve állítólagos másodszülött fiát, aki két feleségével Budapestre költözött 1925-ban. Ettől kezdve tele volt velük a fővárosi sajtó, és nemcsak mert ritka csoda egy valódi királyi hercegi pár Pesten a mesés keletről, hanem mert esetünkben

a koronás herceg két feleséggel érkezett.

Abdul Kadir herceg és első felesége, Medjidje Musztafa hercegnő közt színpadias jelenetekkel fűszerezett, botrányos válás zajlott éveken keresztül, rendőrségi feljelentésekkel, rokonok bebörtönzésével, minden elképzelhető eszköz bevetésével, amiről persze boldogan tudósított a korabeli sajtó. 1927-ben Az Est március másodikai száma számol be arról, hogy az akkor éppen gyerekrablással meggyanúsított feleség, Medjidje Musztafa a Boráros tér 3. alatt lakik egy szerény, kétszobás, földszinti lakásban két kisfiával, Erturioval és Aladinnal. Az Est riportja szerint 1926 karácsonya óta lakik itt a felbőszült herceg elől menekülő család. Feljegyzések szerint e helyen zajlik a dráma a közös gyerekek felügyelete miatt, ami pont olyan megrázó, mint bármely hasonló esetben. A herceg éjnek idején küldte a rendőrséget a felesége nyakára, akinek egyetlen szerencséje az volt, hogy hercegi férj rosszul jegyezte meg a címet, és a Boráros helyett Baross tér háromba küldte a szerveket.

Abdul Madir herceg Budapestre érkezésekor a pesti lapok szerint 17 milliárd „papírkoronával” rendelkezett. Abdul Kabir apja, az utolsó török szultán, Abdul Hamid magánvagyonával az akkori világ egyik leggazdagabb uralkodójának számított. Többek között hatalmas olajmezői voltak Moszulnál, amelyek értékét fel sem tudták becsülni, továbbá ingatlanjai voltak Palesztinában, Irakban és Szíria területén is. Párizsban bérpaloták sora, Görögországban erdők, sőt, egy aranybánya is volt a nevén. Mindehhez, illetve a vagyontárgyak ellenértékéhez hozzájutni már csak azért is nehézkes egy detronizált uralkodó esetében, mert az adott állam, esetünkben Törökország kisajátítja ilyenkor az értékeket. Rontotta az esélyeket a vagyont bizonyítani hivatott iratok hiánya, illetve a meglevők hitelességének kérdésessége, továbbá a szultán szűk családi köréhez tartozó huszonegy, egymással leginkább harcban álló rokon. Akikre

persze rászállt Európa legdörzsöltebb ügyvéd- és csalóhada,

így, bár a Pestre szakadt török hercegi család vagyona gyorsan fogyott, a várva-várt mesés örökség csak nem akart megérkezni. A muzulmán világból kiszakadt herceg ráadásul boldogan vetette bele magát a pesti éjszakába, vállalva ennek minden költségét – a korabeli sajtó ismételt örömére. A fiú először egy dunaparti szállodában bérelt lakosztályt, vagyona gyorsan fogyott, így lakást vett az Aréna út (ma Dózsa György út) 34. alatt magának, és egy másikat a Mester utca 1-ben a két feleségének. Később villája volt az Uzsoki utcában és lakása a sokkal szerényebb Ó utcában.  Az Aréna úton a pesti pletykalapok szerint 1925-ben egy magyar nőtől kisfia is született, akit persze sohasem ismert el, a nőt kidobta – ebből is bírósági ügy lett.

Egészen 1930-ig zajlott a családi perpatvar. A szőke hercegnő gyerekeivel ekkor visszament Anatóliába, ahol újra férjhez ment, ezúttal egy dúsgazdag földbirtokoshoz, a herceg pedig itt maradt. A pesti újságok szerint kopott ruhában járt, esténként magányosan olvasgatta a külföldi lapokat leginkább kedvenc, ferencvárosi kávéházában.

1930-ban szalonzenekart alapított, és a körúton, illetve nagyobb vidéki kávéházakban muzsikált kevés szerencsével.

Az Ó utca egyik zsúfolt bérházában élt a kilencszáz harmincas évek elején távolról sem fényűző életet. 1930-ban azonban megszületett a régen várt egyesség Görögország és a család között a vagyon ügyében. Az utolsó török szultán Párizsban élő rokonait nem más, mint Franciaország 54. –  1930-ra már visszavonult és ügyvédként praktizáló – volt köztársasági elnöke, Alexandre Millerand képviselte a görög, illetve a török kormányokkal szemben. Abdul Kadir herceg dr. Bernhardt Emilt bízta meg ügye képviseletével. Amíg a mesés örökség váratott magára, a Pesten élő herceget nővére Naimé segítette anyagilag, akinek nagy szállodája volt Nizzában. Örökség ide vagy oda, a herceg Pesten tervezett maradni, ahogy azt a Magyar Hírlap 1930. februári számában nyilatkozta: „Nagyon szeretem Budapestet. Itt maradok, és vagyonom egy részét házakba fektetem. Én nem haragszom senkire, pedig sok bántódásban volt részem.”

A Boráros térről rég eltűnt a szőke, eton-frizurát viselő, sudár alakú török királyi hercegnő.

Rejtély, kik lehettek ők pontosan:

a komolyabb források szerint az utolsó szultánnak csak egy fia volt, így szó sem lehetett másodszülöttségről, amit a pesti lapok konzekvensen említenek.

2009-ben New Yorkban 97 évesen halt meg az utolsó török szultán utolsó leszármazottja, Ertugrul Osman. Az 1912-ben született Osman tizenkét éves volt, amikor családjának menekülnie kellett, 1927-ben tizenöt. Egy ideig Európában élt, mielőtt New Yorkba költözött volna, ahol hatvan évet élt ugyanabban az első emeleti lakásban, igen szerény körülmények között. Lehet, hogy ő nézte a villamosokat olyan csodálattal 1927-ben a Boráros tér 3. ablakából, amiről Az Est tudósítója mesélt, ő kért a mamájától „kinematográfot”, és állította, hogy ha felnő, építész lesz. Ki tudja.

A Boráros téri ház áll és mesél. Már sokkal dísztelenebbül fürdik homlokzata a fényben, az 1956-os sérülések, illetve az azokat követő felújítás tűntette el a hajdani kerámia díszítéseket, de a ház így is szép, belül pláne. A kezdeti idők nagy lakásait kisebbre szabdalta a történelem, de a színesüvegek, a mintás cementlapok, a kovácsoltvas részletek még mindig a fénykorról mesélnek.

Forrás: Helyszínbejárás 2023 február,
illetve itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt