Milyen állatot láttál utoljára? Emlékszel a színére, a formájára, a méretére? Könnyedén meg tudnád különböztetni más állatoktól? És mi a helyzet azzal a növénnyel, ami legutoljára ragadta meg a figyelmedet? Ha az állatokhoz fűződő emlékeid sokkal élesebbek, mint a növényekhez társulók, akkor nem vagy egyedül.
Egy amerikai tanulmány során a résztvevők pontosabban érzékelték és memorizálták az állatokról készült képeket, mint a növényeket ábrázolókat. Ez a tendencia olyan széles körben elterjedt, hogy Elisabeth Schussler és James Wandersee – amerikai botanikusok és biológiaoktatók – 1998-ban megalkották a plant blindness kifejezést, ami növényvakságot jelent. A szó annak a képességnek a hiányára utal, hogy adott növényt észrevegyünk, elkülönítsünk, és felismerjünk a saját környezetében. A növényvakság a növények alábecsülését eredményezheti, valamint korlátozhatja a környezetvédelem iránti érdeklődést. Habár nem végeztek vizsgálatokat a probléma elterjedésének mértékéről és időbeli változásairól, a fokozott urbanizáció és a természettől való elidegenedés is erősíti a növényfelismerő képességünk gyengülését.
De hogyan váltunk „növényvakokká”?
Kognitív és kulturális okokra vezethető vissza, hogy az állatokat könnyebb megkülönböztetni. Ennek egyik magyarázata az, ahogy kategorizáljuk a bennünket körülvevő világot. Mivel a növények láthatóan alig mozognak, közel nőnek egymáshoz, és gyakran hasonló színűek, az agyunk hajlamos csoportosítani őket. Az emberi retina másodpercenként körülbelül 10 millió bit vizuális adatot továbbít, amiből a látórendszer kiszűri a nem fenyegető dolgokat – mint például a növényeket – és összegyűjti, csoportosítja őket. Az állatok alapvetően láthatóbbak, és érdekesebbnek is találjuk őket, megnevezzük és emberi tulajdonságokat rendelünk hozzájuk. Könnyedén ráhangolódunk az állatvilág olyan egyéni variációira, mint például egy kutya személyiségére, vagy egy pillangó egyedi színére és mintázatára. Hajlamosabbak vagyunk megóvni azokat a fajokat, amelyek az emberhez hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek. Állatokat látva felébred bennünk az empátia, ami kulcsfontosságú a környezetvédelemben.
A növényvilág számára ez nagyobb kihívást jelent. Míg a csonttá fogyott jegesmedve láttán összeszorul a szívünk, addig kevésbé tapasztalunk érzelmi megrázkódtatást a sárga virágú, védett téltemető kapcsán. A természetvédelem felé vezető úton az egyik legfontosabb lépés az lenne, ha ugyanolyan érzelmi kapcsolatot tudnánk kialakítani a növényvilág egészével, mint az állatvilággal.
Van megoldás!
A növényekkel történő mindennapi interakció a legjobb stratégia, illetve fontos lenne, hogy a növények kiemelkedőbb szerepet kapjanak a művészetekben is. A göteborgi egyetem docense, Dawn Sanders közreműködött különböző környezetvédelmi művészeti projektekben, és megállapította, hogy a látvány és a történetek fontosak ahhoz, hogy a diákok igazán kapcsolatba kerüljenek a növényekkel. Sanders elmesélése szerint a svéd diákok emlékeiken, érzelmeiken és a szépségen keresztül kapcsolódnak a zöldekhez. Persze lehet ezt másképp, vegyük csak Indiát, ahol az ember és a növény kapcsolata inkább a vallásról és az orvostudományról szól. A növények értékét minden bizonnyal zsigeri szinten tapasztalják meg az ott élők, hiszen azok összefonódnak a kulturális és a mindennapi élettel. A virágos motívumok átszövik a városokat, a hagyományos indiai orvoslásban pedig minden növényi résznek értéke van. A Japánból elterjedt és világszerte népszerű erdőfürdőzés is hozzájárul ahhoz, hogy megőrizzük testi és fizikai vitalitásunkat, mentális egészségünket, és újraépítsük a kapcsolatunkat a természetes környezetünkkel.
A növényvakság nem univerzális, de nem is elkerülhetetlen. Bár az emberi agy erre van bekötve, tudatossággal mégis legyőzhető. A növények iránt érzett empátia, azok felismerése és tanulmányozása egy élhetőbb jövő megteremtésének egyik kulcsa lehet.
Fotók:123rf
Tegyük láthatóvá a körülöttünk élő fák értékeit!
Lajtmann Csabát, a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség elnökét kérdeztük.
