Egy hős házának hűlt helye a Rózsadombon

ZónánTúl

Egy hős házának hűlt helye a Rózsadombon

Történetünk mesélő, rózsadombi háza ma már sajnos nem áll. Szándékom szerint ez az írás, bár részben e házról szól, s annak nyomán született, egy jószándékú ember hajmeresztő tettének állít emléket. A múlt ritkán hallott szereplőiről és az ő tetteikről lesz szó – ugyanis szeretném, ha minél többen tudnának e meséről, hogy sose felejtsük el az érintettek bátorságát, a jóság és a hit erejét.

A számomra gyerekkori emlékek miatt örökre kedves, békebeli hangulatát soha el nem vesztő Rózsadomb keleti lejtőjére viszi olvasóit ez az írás. A domb elsőként beépült, a Margit-hídhoz legközelebb eső részein járunk, ahol az első villák épültek a XIX. század végi filoxéra-járvány által letarolt szőlőültetvények helyén születő villanegyedben.

Az első ház Wagner János építész tulajdonában és tervei szerint épült 1857-ben, historizáló stílusban. Wagner úr volt az a szerencsés egyetlen, aki még bort is tudott készíteni birtokán, majd a szőlő kihalása után is megmaradt nyaralója, kertjében a Gül Baba türbéjével a domboldal ikonikus épülete maradt egészen a második világháborús ostromig. Az akkor már 1941 óta városi tulajdonban álló a villa megsérült, lebontásáról viszont csak 1970 körül született döntés. 1876-ban megépült a Margit-híd, és ezzel felgyorsult a környék beépülése, leginkább a Duna túloldalán virágzó Lipótváros gazdag polgárai vettek itt telket, hogy azokra nyaralókat építsenek.

Itt állt az a ház, amelyben a Hirsch-házaspár utolsó fél évét töltötte.

Kik voltak Hirsch-ék?

Terézvárosi barangolásaim kapcsán találtam rá történetünk egyik szereplőjének, Hirsch Albertnek a nevére, és az ő modern, a híres Bálint és Jámbor építésziroda által tervezett villájára. Hirsch Albert a két világháború közti Magyarország egyik legsikeresebb üzleti vállalkozását üzemeltető báró Hatvany-Deutsch családba nősült be. Feleségül vette Hatvany Sándor legkisebbik gyermekét, az irodalom mecénásának, Hatvany Lajosnak, és a képzőművészet bőkezű támogatójának és kitűnő festőnek, Hatvany Ferencnek a húgát, Hatvany Irént.

Grassalkovich-kastély, Hatvan

 Grassalkovich-kastély, Hatvan 

Ezzel, illetve a két fiútestvér korábbi döntése nyomán, miszerint a családi vállalkozás helyett a művészetek mecénásai szeretnének lenni, a német származású, tehetséges és szorgalmas, képzett üzletember, Hirsch Albert feladata lett a Hatvany család üzletének, vagyis a Hatvani és Nagysurányi Cukorgyár Rt-nek a vezetése. Ez volt a magyar cukorgyártás fénykora, és nekik, a hatvani-Deutsch családnak köszönhető a nagysurányi és hatvani gyárak mellett a sárvári, az oroszlányi és a sarkadi cukorgyárak is megnyitottak.

Hirsch Albertről így írt a korabeli sajtó 1931-ben: „ő a feje, a szelleme, a mozgatója a Deutsch Ig. és Fia cégnek, amelynek értéke emelkedett a vezetése alatt. Hirsch Albert a cukoriparnak igazán európai reprezentánsa, de a cukoriparon túl tevékenysége kiterjed a gazdasági élet egyéb területeire is. Érdekeltsége van a malom-és textiliparban, a söriparban, mégpedig nemcsak Magyarországon, de a megszállott területeken is. Ő alapította Angliában a Magyar-Angol cukorgyárat és ott mutatta meg, a legelső ipari államban, mit képes produkálni a cukorgyártás terén a magyar. Egyébként

agrár érzelmű, szereti a földet, mintagazda. Komoly, puritán, takarékos ember dr. Hirsch Albert.

De bőkezűen szórja tudásának kincseit azokban a testületekben, amelyekben helyet foglal, őseinek, a német kereskedőknek tisztánlátása, szolid, becsületes gondolkodása, egyszerűsége él benne. Szereti és megbecsüli a munkát és csak ezen keresztül tud elképzelni minden karriert”.

A Hatvany család Budapesten több értékes ingatlannal rendelkezett, a terézvárosi, Munkácsy Mihály 16. szám alatti ház azonban Hirsch Albert saját tulajdonaként épült 1909-ben. 1925-ben aztán megváltak szép, terézvárosi házuktól, és a Várban vettek másikat, az Úri utcában, hogy aztán ott sem éljenek sokat. Ennek oka az volt, hogy az 1867 óta a család tulajdonában álló hajdani Grassalkovich-kastélyban töltötték az időt, Hatvan városában, illetve ha Pesten maradtak, akkor a Nádor utca 3.-ban laktak.

A Hirsch-házaspár sorsa a vészkorszakban

Zsidó származásuk okán a vészkorszakban nehéz helyzetbe kerültek. Eleinte egy egészen kivételesen bátor orvos – saját, és családja életének kockáztatásával – hajmeresztő kísérletet tett a Hirsch-házaspár megmentésére. A Heves Megyei Népújság egyik 1995-ös számában bukkantam rá ennek az életveszélyes vállalkozásnak a történetére: Bizonyos Huczka Józseffel készült interjú, aki kamaszként a hatvani kastélyba került, és 16 évesen dr. Hirsch Albert inasa lett. Ő mesélte el, hogy a német megszálláskor a Hatvani-Deutsch család Nádor utcai lakását elhagyva előbb Medve Miklós segítségével bújt el a Kecskeméti utca 4. szám alatti lakásba, ahova a fiatal inas

naponta vitt ebédet Nádor utcából, amíg lehetett, és amíg a németek le nem zárták a Nádor utcai Hatvany-házat.

„Húsvét vasárnapján aztán megkeresett Szmrecsányi nagy­ságos úr. Éppen moziba indul­tam. Azt mondta, a húsvét utáni kedden jelentkezzem a Kecs­keméti utcában Medve méltó­ságos úrnál. Nem kellett sokat magyarázni, sejtettem, miről van szó. A méltóságos úr azt mondta: „Na várjon, fiam! Mindjárt jön Mlinarek, a sofőr, majd az elviszi magát Budára.” Jött is nemsokára azzal a kocsi­val, amivel Hirsch úr szokott járni. Mentünk át az Erzsébet hídon a Rózsadombra, a Bolyai út 20.-ba. (...) Kijött egy asszony, akinek a férje dr. Jánó főorvos volt a MÁV-kórházban. Mondta neki Mlinarek: „Meghoztam a fiatalembert!” (Mindössze 16 esz­tendős voltam.) Bementem ve­lük a házba. Keresztül a folyosón egy-két szobán, és a har­madikban ott volt Hirsch úr. (...) Azt mondta Hirsch úr:  „Na, fiam, maga itt lesz vélem, amíg én itt leszek!” Ott is ma­radtam 1944 őszéig. Hirsch úr csillagot nem viselt, de nap­közben a szobában maradt, csak éjszakánként mentek le Jánó főorvos úrral sétálni. Ad­dig maradtam, míg meg nem próbáltak Svájcba menekülni Emmuskához, a lányukhoz. (Ezt később beszélte el nekem Szmrecsányi úr.)” – olvasható az interjúban.

Ahogy olvasható, nappal nem mozdulhattak ki a különös vendégek a Bolyai utca 20. alatti házból. Esténként viszont, amikor a főorvos úr hazaért a MÁV kórházból, együtt sétáltak a környéken. Mindezt nem csak pár napig, hanem hat hosszú hónapon keresztül. Rendkívüli merészség ez a doktor úr részéről, és az lett volna a megszállt Magyarország bármely pontján, de a Bolyai utcában pláne. Ugyanis a főorvos úr házától 10 perc sétára található az, a Neuschloss Ödön által 1898-ban épített, majd az 1930-as évektől egészen 1944-ig az akkor szintén koncentrációs táborba hurcolt Aschner Lipót által lakott villa, ahova nagyjából ugyanekkor, 1944 márciusában nem kisebb náci vezér, mint Adolf Eichmann költözött be. El lehet képzelni, hogy egy ilyen beosztású nácit hány német katona őrizhetett az amúgy csendes budai dombokon.

Ide fogadta be ez a kevéssé szívbajos szemorvos a korabeli Magyarország egyik leghíresebb, legbefolyásosabb, üldözött üzletemberét és feleségét.

1944 októberében a Hirsch-házaspár egymillió pengőt fizetett egy pilótának abban a reményben, hogy kirepülhetnek Svájcba egyetlen gyermekükhöz, Hirsch Emmához. A Budaörsi Repülőtéren már a gépen tartóztatták le és vitték őket egyenesen koncentrációs táborba, dacára a pontosan kifizetett elképesztően magas váltságdíjnak. Mindketten hatvan felé jártak, Auschwitzban haltak meg.

 A ma már üres telek, amin egykor a ház állt 

Bővebben e történet szereplőiről

Medve Miklós és Szmrecsányi Ödön is a Hatvani Cukorgyár felügyelőbizottságának tagjai voltak, vagyis üzlettársak és barátok lehettek, de az nem derült ki számomra, honnan ismerték egymást a bátor Jánó doktorral. 

Dr. Jánó Albertről megtudtam, hogy 1892. október 7-én Brassóban született, Kolozsváron végezte az orvosi egyetemet 1918-ban, valamint, hogy 1936-ban a Magyar Közlöny szerint A „m. kir.” Ferenc József Tudományegyetem pótolta elveszett „orvosdoktori” oklevelét. Szemész főorvos volt, a Bolyai utca előtt a Tompa utcában, majd a Damjanich utcában lakott, és végig a MÁV kórházban dolgozott. Az 1949-es telefonkönyv szerint – némileg meglepően szerencsés módon – még mindig a Bolyai utcában élt, vagyis túlélte a háborút, és legalábbis ’49 decemberéig még megtarthatta otthonát a Rózsadombon.

Hősök, akiket kár lenne elfelejteni

A Bolyai utca 20. alatt mára sajnos csak a hős doktor házának hűlt helyét lehet találni. Úgy tűnik, a szomszéd házzal együtt söpörte el a házrombolásban élenjáró beruházó kedv. A környékbeliek mondái szerint az ide tervezett társasház lakásainak négyzetméterét négymillió forintért adták el, de aztán úgy látszik, mégsem kezdődött el az építkezés.

A Századforduló nagy építészének, Alpár Ignácnak – ma minden jel szerint gazdátlan, – meseszép színesüveg ablakokkal díszített, régi, egészen jó állapotú villája épp szemben áll a Jánó doktor háza helyén tátongó lyukkal. A dombtetőn árválkodó, eklektikus villához vezető, elhanyagolt lépcső tetején, a kertben hontalanok laknak, rongyaik, és orrfacsaró szaguk elég megrendítő élményt nyújtanak. Mindez Budapest legdrágább, és a fénykorban legelegánsabb pontján, a Rózsadombon áll, 2022 kora telén.

Az embermentő, hős doktorra, vagy a hajdan itt átmeneti menedéket találó, békeidőkben a magyar kultúrát bőkezűen támogató, a magyar cukoripart világhírre vivő házaspárra semmi nem emlékeztet.

Forrás: Helyszínbejárás 2022, illetve irodalmak itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt 

Ajánljuk még:

Nemcsak énidő van, létezik az éntér is – Az időseknek pedig különösen fontos

Száz pszichológiai könyvből legalább kilencvenben biztosan szerepel ma már az a kifejezés, hogy „énidő”, s mindenhol körülbelül ugyanazt jelenti: rohanó életedben biztosíts magadnak egy olyan időszakot, amikor azt teszed, amit te szeretnél, elsősorban magadra koncentrálsz, s az sem baj, ha ilyenkor egyedül vagy. Arról azonban kevesebb szó esik, hogy életünkben kell biztosítani egy olyan teret is – s ez még inkább igaz ötven év felett – ami a te világod szerint néz ki, téged tükröz, ahová vissza tudsz húzódni, ahol tudod elemezni a veled történt eseményeket és biztonságban érzed magad.

 

Már követem az oldalt

X