Az istenek, a királyok és a magyarok itala: ma is jó bor készül Jókai egykori édenkertjében

„Hogyan kell a földet megcsinálni: azt én a svábhegyi telkemen megmutattam”
Jókai Mór: Kertészetgazdászati jegyzetek

Állt hajdanán egy ház Budán, a Svábhegyen, egészen fent, a teteje felé. Hatalmas üvegverandája, széles, illatos rózsakertje volt, különös perspektívából nyílt kilátása a városra. Az utakat még por lepte, nem beton, a látképet nem homályosította el a szmog, a mai autózaj helyett pedig a madarak hangját hallgatták az itt lakók.

Ezt a messzi időt próbálom megközelíteni magamban, míg a valóságban, a januári napsütésben a Jókai-kert felé igyekszem. Csöng a telefonom, videóvágásról egyeztetek, aztán sietve lerakom: felnézek, és már egy más világban vagyok.

 

Bár a svábhegyi lankák beépültek, innen-onnan üvegkorlátok és szatellitek integetnek, a régi üvegverandás háznak már nyoma sincs, az érződik, hogy különleges helyre érkeztem – akkor is, ha az eredeti épületek közül már csak a présház áll, itt a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítását nézhetjük meg. Egy nagyobb, modernebb épületben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület alkalmazottai dolgoznak. Az épületeket körülölelő kertben igyekszem megismerni Jókai Mór svábhegyi életét és vele a budai bor múltját.

Jókai budai otthonául szolgált hajdan ez a terület, ahol az írás mellett egy másik szenvedélyének, a szőlőtermesztésnek is hódolt. Az egykori bányaterületből virágzó kertet kreált, amiben híres gyümölcsfái, rózsái és szőlőtőkéi kaptak helyet, miután a savanyú, köves, agyagos talajt kiismerte a gazda.

 

„Az édenkert egyszerre jelentette Jókai számára a korszerű gazdálkodás reformkori eszméjének megvalósítását, a természettel való összhangot, a tevékeny, alkotó és a szemlélődő ember természettel való összhangját” – hirdeti egy táblán az udvaron.

„Ah, a bor az felvidít, lelkesít, elméssé tesz, bátorságra hevít, szerelmet költ, kiszínezi, szivárványossá teszi ezt a szürke világot, eltemeti a bút, feltámasztja a reményt, demokratává teszi a nagy urat, úrrá teszi a szegényt”.  
Jókai Mór: A bor

Történelmi gyorstalpaló: az Etyek-Budai borvidék múltja

A svábhegyi kert ma az Etyek-Budai borvidék egy apró darabja. Elődeink is jól tudták, mit és hol érdemes termeszteni: a meszes talajú budai régióban már az Árpád-házi királyok idejében javában termesztettek szőlőt. A 13. században már szép számmal akadtak Budán szőlőskertek, majd alig két évszázad alatt úgy megszaporodtak, hogy sok környékbeli erdő helyét átvették.

A török megszállás után kedvelt vörösborok készültek a régióban, részben a 17. században ide érkező rácoknak köszönhetően. A kadarka ekkor több országban híres budai bornak számított. Ezzel párhuzamosan a 17. században egyre nagyobb keletje volt a fehérboroknak, így az ehhez való szőlőt is egyre nagyobb arányban termesztették a budai dombokon.

A pezsgőnek való szőlő is remekül érzi magát itt, nem véletlen, hogy a Törley család vállalkozása ebből a térségből indult.  

Nagy törés volt a helyi gazdák életében az 1890-es híres filoxérajárvány, ami után bő száz évig nagyobb mennyiségben nem is termesztettek itt szőlőt.

A terület 1989-ben kapott borvidéki rangot, az utóbbi 10 évben pedig a Kadarka Körnek hála újraéledt a budai vörös.  

„De mégis sok borra van szükségünk. A magyar ember lelkét sörnek, pályinkának át nem engedhetjük. Ám termeljétek a sok bort az alkalmas síkokon és hegylábakon, de a hegyek büszke meredekjén hagyjátok meg az ősi magyar szőlőt, s ha urak akartok maradni: szűrjetek a magasban olyan bort, amilyen csak az isteneknek, a királyoknak s a magyar embernek való. S ezeknek is csak ünnepnapon.”
Jókai Mór: A bor

A budai bor napjainkban

Az Etyek-Budai borvidékről egyre többet hallani, mind a szakértők, mind a szimpla borkedvelők szeretettel fogyasztják az innen származó borokat. És az utóbbi években egyre inkább úgy tűnik: Jókai szőlőtermesztői öröksége is folytatódik. 

A Kadarka Kör borkedvelők 25 fős csapata a 2000-es évek elején megunta, hogy csak olvasson a budai vörösről, így nagy tettekre szánták el magukat: 2011 és 2013 között 900 tőke szőlőt telepítettek az ország 23 különböző szőlőskertjéből a Jókai-kert 0,2 hektáros területére. Került ide szőlőtő Arad-Ménes, Szekszárd, Kecskemét, Eger, Soltvadkert, Villány, Kerekegyháza, Pécs, Monor, Borota, Hajdújárás, Hajós és Napad földjéből is. 

A Kadarka Kör programokat szervez, különböző borvacsorákon, szüreti mulatságokon szeretnék megmutatni, milyen is a jó budai bor, s miért érdeke mindannyiunknak, hogy ismerjük, szeressük – ne csak a múltját, de jelenét is. 

Mit kóstoljunk, ha a Svábhegyet is magába foglaló Etyek-Budai borvidék jellegzetes íze után kutatunk? Első javaslatunk természetesen a kadarka mai formája, az ANNO, ami egymást követő három évben ezüstérmet nyert a kiskőrösi Kadarka Nemzetközi Nagydíj Borversenyen. De ha mást próbálnánk, a magyar nemesítésű Zenit is remek választás, pláne, ha jó évjáratból szerzünk egy üveggel, ahogyan az ünnepi pillanatokat sok magyar családban megkoronázó Törley pezsgő után is bátran nyúlhatunk! 

 

A svábhegyi szőlőtövek között sétálva egyrészről nehéz elképzelni, milyen lehetett errefelé az élet, mikor annyi minden más volt körülöttünk, másrészről viszont teljesen egyértelmű: itt bornak, irodalomnak, nyugalomnak egyszerre van helye.

És milyen jó, hogy ennek a 21. században sem kell megváltoznia!

A cikk megjelenését a Metro támogatja.