Az őszi nagytakarítás nem pusztán háztartási szokás vagy praktikus teendő, hanem az évszakhoz kötött lelki és fizikai szükséglet. Az ősz különös pillanat az év körforgásában ebből a szempontból is. A természet visszahúzódik, a fény megszelídül, a levegő megtelik csenddel. A nyár heve után a világ lélegzetet vesz. Az ember ilyenkor ösztönösen rendet akar tenni maga körül, mintha a külső tisztaságban keresné azt a békét, amit a nyári rohanásban elveszített.
A nagytakarítás ilyenkor nem csupán felmosás és pakolás, hanem egyfajta lezárás is. Megvizsgáljuk, mi maradjon velünk, mit szelektáljunk ki, és mit engedjünk el. A portalanítás ilyenkor szertartás lesz: minden lemosott ablakon keresztül tisztábban látunk ki, és valahol befelé is. Mert ami körülöttünk rendben van, az lassan átszivárog a lelkünkbe is.
„A rend a világ szerkezete” - mondja Márai, és ez a szerkezet ősszel különösen érzékeny: ha rendet teremtünk magunk körül, a világ mintha egy pillanatra megnyugodna bennünk is. A rend nem pusztán fegyelem vagy szokás, hanem a létezés alapmintája - ha az ember a saját életében rendet tart, akkor összhangban él a világgal is.
De miért szükséges az őszi nagytakarítás?
Fizikailag: felkészít a télre - az otthon megtisztítása, a felesleges dolgok kiszórása, a kamra átrendezése biztosítja a rendezettséget és a komfortot a zártabb hónapokra.
Lelkileg: segít elengedni a nyár zaját, lecsendesedni, és tiszta térben, tisztább fejjel belépni az év utolsó szakaszába.
Szimbolikusan: a természet is takarít - a fák lehullatják leveleiket, hogy tavasszal megújulhassanak. Az emberi élet ritmusa is ezt követi: ami fölösleges, annak most kell mennie.
Télen több időt töltünk a lakásban, a levegő nehezebb, a napok rövidebbek - ilyenkor minden apró rendetlenség, elpakolatlan sarok, halogatott polc sokkal inkább nyomasztóvá tud válni. Ha ősszel időt szánunk a rendrakásra, az nemcsak esztétikai, hanem mentális befektetés is a téli nyugalomba. Ha a kamra tiszta, a polcokon jobban elfér a fény is. A külső és a belső rend egymás tükre: amit az egyikben megtisztítunk, az a másikban is helyet teremt.
A kamraajtó nyikordulása olyan, mint egy sóhaj: egyszerre fáradt és megkönnyebbült. Leemelünk néhány poros befőttet, megvizsgáljuk, mi maradt a nyárból. A polcok között ott a múlt - de már nem kell minden üveget újratölteni. Van, amit jobb elengedni. A takarítás egy mozdulat, és belül is történik. Minden kidobott doboz egy elengedett félelem, minden lemosott ablak egy tisztább pillantás a világra, és benne önmagunkra.
Az őszi rendcsinálás nem csak házimunka, hanem rítus.
Nyugodtan pakoljuk össze a felesleges tárgyakat, nem kell mindenhez ragaszkodni, nem kell mindent a “majd egyszer” miatt megtartani. És ahogy halad a szelektálás, úgy teszi le az ember a “majd egyszer” terveket is, a halogatott kimondásokat, a neheztelést. És miközben a természet lassul, a kamra pedig tisztul, bennünk is csökken a zaj. Ez az igazi rend végül: amikor már nem akarunk mindent birtokolni, mindenről mindent tudni, mindent megtartani.
A mai világban a rend fogalma amúgy is összekeveredett a birtokláséval. Úgy hisszük, akkor lesz rend körülöttünk, ha van mindenből elég - vagy inkább túl sok. Még egy táska, még egy cipő, még egy újabb csomag, még több felesleges élelmiszer, amit sokszor bontatlanul dobunk ki. Azt hisszük, ettől lesz rend és nyugalom. Hogy a felhalmozás és a vásárlás majd rendet teremt. Pedig a vásárlási mánia nemcsak a környezetet terheli, hanem a lelket is. Minden impulzívan megvett tárgy mögött ott lapul egy pillanatnyi hiányérzet: valami, amit nem kaptunk meg máshonnan.
A kosárban nem csak termékek vannak, hanem kimondatlan vágyak: „szeretnék elég lenni”, „szeretném, ha látnának”, „szeretnék boldog lenni”. És ezekre sajnos nincs akció.
Az igazi rend nem a minimalizmus divatja, hanem az a pillanat, amikor már nem a dolgok határoznak meg minket. Amikor elég egy csésze, egy kabát, és sokkal inkább elég egy csendes délután. Amikor nem akarunk többé kitölteni minden polcot, hanem helyet hagyunk a levegőnek is.
Ahogy elővesszük az őszi kabátokat, rájövünk, hogy vannak darabok, amiket már nem tudunk begombolni - nem a méret, hanem az idő miatt. Kinőttük őket. És talán nemcsak a ruhákat, hanem azokat a szerepeket is, amikhez tartoztak: a megfelelést, a bizonyítási vágyat, a mindenkinek jót akaró ént. Az őszi rend része az is, ha elajándékozzuk a felesleges ruháinkat. És közben átnézzük, kik voltunk, és mitől búcsúzunk.
A csend mint rend
A rend nem steril tökéletesség, hanem egyfajta arány. Nem az a ház a rendezett, ahol minden makulátlan, hanem az, ahol levegő van. Hely a gondolatnak, hely a pihenésnek, hely a csendnek, megértésnek, szeretetnek. A rend nem a gyűjtést, a felhalmozást, az újabb és újabb tárgyak megvásárlásának élvezetét jelenti, hanem sokkal inkább az elengedést. A rend végül nem a tárgyakról, hanem a békéről szól.
Azt mondják, hogy aki megtalálta a rendet önmagában, annak már nincs szüksége arra, hogy rendet tegyen mások életében.
„A múltat nem lehet eldobni, mint egy rossz kabátot.” - mondja Márai, és tényleg a “Gyertyák csonkig égnek” című könyvében Henrik tábornok szájából elhangzó mondat arról szól, hogy a kapcsolatok, a döntések, a bűnök és hűségek múltja nem levetkőzhető, mert az ember személyiségének része marad.
A kamrapolc letörölhető, a padlás kitisztítható, de a rendhez a megőrzés művészete is hozzátartozik. Nem minden régi tárgytól kell megválnunk – vannak dolgok, amik nem teherként, hanem gyökérként maradnak velünk.
A nagymama szövőszéke például nem csupán egy régi bútordarab: a csend, a munka és a türelem szimbóluma. A keze nyoma ott maradt a fában, az idő illata a szálak között. Ez a tárgy nem halott múlt, hanem élő emlék – több tanítást hordoz, mint bármelyik új luxustáska vagy cipő. A régi dolgokban nemcsak az anyag, hanem az idő lelke is megmarad. Megtanítanak bennünket tisztelni, várni, értékelni. És amikor egy repedezett kancsóba vizet töltünk, abban valahogy mindig több az élet, mint a gyárból érkezett tökéletes formákban.
A régi tárgyak nemcsak a múltat őrzik – ők őriznek minket is, és végső soron sosem az a gazdag, akinek sok van, hanem az, aki tudja, honnan jött, és hova tartozik.
Lássanak hozzá bátran a nagytakarításhoz, szelektáláshoz, most amíg még beszűrődik az őszi napfény a kamra vagy a gardrób ablakán. Ne tartsák meg a felesleges dolgokat, meglátják, sokan örülnek majd az ajándékoknak. Hagyják abba a szenvedélyes vásárlást, nem kell minden kiselejtezett darabot pánikszerű vásárlással pótolni. És ha tehetik, keressék meg a padláson a nagymama régi kincseit. Higgyék el nekem, egy többszáz éves bölcső vagy a dédszülő rokkája sokkal nagyobb érték, mint egy luxusautó.
Borítókép:123rf
