Legutóbb, mikor arra jártam, érintetlen, elhanyagolt, látszólag üres szecessziós villára lettem figyelmes. Kapuja kész költemény, tornyos, teraszos, hibátlan, meseszép villa áll az elvadult kertben. Életnek semmi nyoma, kertje, külseje a teljes gazdátlanság állapotát mutatja. Bár az ügyészek telepe Árkay Aladár munkája, ez a ház, a Bíró utca 6./d cím alatti, a Román testvérek tervei alapján épült 1909-ben, ahogy az a homlokzaton, kicsi táblán immáron 113 éve olvasható.
Az 1911-es lakcímjegyzék szerint bizonyos Farkas Imre és neje voltak a szerencsés nyertesek, akik a vadonatúj, akkor „Krisztinaváros-külterülethez” tartozó budai domboldalon álló villában laktak, és mint az az 1909-es terveken olvasható, Farkas Imre volt a ház építtetője is. Farkas a virágzó Kann és Heller cég képviselője és cégvezetője, amelynek telephelye ide, a Bíró utca 6./d-be volt bejelentve 1914-ben. Az üzlet maga lent volt Pesten, az anno Váczi körút, ma Bajcsy Zsilinszky út 62., egyúttal a Báthory utca 24-ben, a sarkon. Az egész hatalmas, pesti sarokházat a Kann és Heller építtette 1886-os tervek szerint, az engedélyezés 1891-es volt, üzletük a teljes földszintet elfoglalta. Kann Jakab és Heller Herman urak „gazdasági és egyéb házi gépek” javításával és kereskedésével foglalkoztak igen sikeresen, évtizedekig.
Román Ernő és Miklós 1906 és 1926 közt működtek együtt, a Bíró utcai az első megbízásaik egyike volt. Rengeteget dolgoztak együtt és külön-külön is, elég sok házuk élte túl a viharos huszadik századot. Leghíresebbjük talán az Aranykéz utca és a Régiposta utca sarkán álló, különleges díszítésű lépcsőházáról híres Bátori-féle üzlet- és lakóház, de a Hitel- és Leszámító Bank, illetve többek között a Karátson család megbízásából sokat építkeztek Budán és Pesten egyaránt. Ezeken a terveken a pecsétjük szerint a Visegrádi utca 4. alatt volt közös irodájuk, később költöztek a szintén saját tervezésű, 1909-ben megépült Papnevelde utca 8. alá.
1903 és 1907 közt inkább az úgynevezett virágos szecesszió jegyében terveztek, 1908 és az első világháború közt a késői szecesszió jellemezte munkáikat. Ennek ellenére itt, a Bíró utca 6./d-ben a geometrikus, art decóba hajló vonalakkal játszó épület született. Az egyetlen eltérés az eredeti rajzoktól a torony megléte: nélküle zömök a ház homlokzata, de a sokszögű, arányos toronyrész tökéletesen passzol a házhoz, sejthetően gyönyörű kilátással szolgálva mindenkori boldog tulajdonosát.
A villa alaprajza tágas, kényelmes tereket ígér. Az alagsorban a kiszolgálóhelységek kaptak helyet, így a kamra, a mosókonyha, cselédszoba, házmesterlakás. A földszinten három tágas szoba nyílt az utcára, a bejárat mögött nagy konyha, de ezen a szinten a legnagyobb alapterületű helység a déli napfényben fürdő télikert volt. Az emeleten további három szoba, plusz vendégszoba, fürdőszoba-gardrób, még egy cselédszoba vette körül a középső teret, ahova a ma már alig álló, de romjaiban is megrázóan szép falépcső vezetett.
A keserves időket idéző, 1944-es levéltári iratok a Farkas család második generációjáról mesélnek. Ekkor az építtető Farkas Imrének vélhetően a gyerekei lakták a villát, kivéve Farkas Györgyöt, aki ekkor már Amerikában élt. Farkas István volt a főbérlő és Farkasné dr. Halmos Hedvig, vagy ahogy gyakrabban írta a nevét, Halmos Hedda doktornő csecsemő- és gyermekgyógyász, akinek részére rendelőnek alakították át a földszint utcára néző két szobáját.
Az elhagyott épületeket lelkesen fényképező amatőrök Facebook-oldalain időnként felkerülnek a ház ritka, és egyúttal megfizethetetlen értéket képviselő belső kincsei, amelyek jelen állás szerint a házzal együtt fognak az enyészetté válni, a villa állapotát elnézve hamarosan. Eredeti nyílászárók, gazdagon színezett, geometrikus mintázatú, üvegdíszes ajtók és ablakok, de még egy meseszép cserépkályha is túlélt mindent, és egy beépített, szecessziós fogas is megbújik az előtérben a város egyik, ha nem a legszebb bejárati ajtaja mögött, amely szintén ennek a romos háznak az ékessége – volt legalábbis még pár éve.
Bárcsak lenne egy olyan hatóság, ami ilyes kincsek felújítására fejvesztés, de legalábbis egy rendkívül fájdalmas büntetés terhe mellett kötelezné a mindenkori tulajdonosokat! És ha végképp lebontásra vagy összedőlésre ítéltetik a ház – mint esetünkben –, akkor ezeket a csodákat kimentenék, és eredeti pompájukba felújítva kiállítanák, vagy akár eladhatnák olyanoknak, akik értékelik az ilyesmit. Bárcsak.
A ház külsejét legalább drasztikus, otromba átépítések még az ebben jeleskedő hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években sem rontották el, legalábbis ennek kora tavaszi, illetve legutóbb karácsony előtti ottjártamkor az utcáról benézve nem láttam nyomát. Egyszerűen „csak” a totális elhanyagoltság szembetűnő. A kert szép, lombos fáira inda fut fel lassan, de biztosan megfojtva őket, hogy száz éve, hűségesen őrzött gazdájukkal nagyjából egyszerre haljanak meg végképp mai ismeretlen és nem kifejezetten gondos tulajdonosuknak hála.
Sosem értettem, hogy lehet bárki célja az enyészetnek átadni az ilyen értékes, szép, régi házakat. Kényelmes, kellemes, minden igényt ma, száz évvel az építése után is bőven kielégítő villáról beszélünk ismét, Buda közepén, legszebb és legjobb közlekedéssel megáldott részén. Szándékos károkozás? Érthetetlen. Miközben itt is méregdrága, stílusában teljesen tájidegen lakópark, de legalábbis házóriás épült az út túloldalára, mint annyi más, hasonló sorsú, elhagyatott villa esetében. Európában megbecsülik az ilyesmit, a szépen felújított szecessziós villák bőven megférnek a modernek mellett. Szemben kis hazánkkal. Úgy látszik, Budapesten a régi, a stílusos műemlék már nem érték. Kár.
Helyszínbejárás, 2019. március, 2021. december
Ajánljuk még:
Kincsvadászat Budapesten: találkoztál már valamelyik miniszoborral?
Egyszer volt szerelem a hűség városában: Sopron, te csodás!
Holnap nyit a Hagyományok Háza Ünnepváró Forgataga
