Vattából műhó, fényes csokipapírba tekert dióból karácsonyfadísz – Mégis minden jobb volt régen?

Ünnep

Vattából műhó, fényes csokipapírba tekert dióból karácsonyfadísz – Mégis minden jobb volt régen?

Milyen volt a karácsony az 1950-es évek közepén egy magyar faluban? Amikor még bolt sem volt a közelben, viszont méteres hó esett és az ünnep az élő hagyományoktól, a nem mindennapi ételektől vált igazi nagybetűs nappá. Nagynéném telefonon mesélte el majd’ fél évszázados emlékeit.

Hagyományok

Emlékszem, december 13-án Luca napján a fiúk kotyolni indultak, csoportosan körbejárták a lányos házakat, szalmára, fára telepedtek a porták előtt és hangosan énekeltek nekünk, hogy következő évben is bőség legyen:

„Luca, Luca,
kitty-kotty, kitty-kotty
Galagonya kettő, három,
Szárazkörtét várom,
Ha nem adnak szalonnát,
levágom a gerendát,
Ha nem adnak hurkát,
elviszem a Julcsát.”

Mi lányok, cserébe almát vagy pénzt adtunk nekik.

Advent idején már folyt a betlehemezés, a fiúk, férfiak és gyerekek beöltözve, házról házra járva mutatták be Jézus születésének történetét. Pásztoroknak öltöztek, de ott voltak az angyalok, sőt még Heródes király is. Házilag készített jászlat hoztak magukkal, amelyet a Szent Család vett körül. Köszöntötték az ott lakókat, bekéredzkedtek és előadták Jézus születésének a történetét, cserébe pénzt vagy ételt kaptak a családoktól.

Ételek

Karácsony előtt mindig disznót vágtunk, hogy legyen friss hús majd az ünnepekre. A hájából Édes (anyánk) hájas szilvalekváros, hajtogatott tésztát sütött, a gráflit. Ezt maj’ minden családnál megcsinálták. Volt ezenkívül baracklekváros linzer, és sütöttek az asszonyok még mákos kalácsot, ahol akadt dió is, ott azt is, bár ez nem volt még gyakori. Bejgli akkoriban még nem volt ismert falun, mindenki kalácsot sütött.

Szenteste mindig almás, aszalt szilvás gyümölcsleves volt a menü.

Ezután jött a húsos-káposzta leves, ezt Papa készítette, a disznóölésből való hurkából és rizsből csinált hozzá gombócokat. A hatlapos sütemény is elmaradhatatlan része volt az ünnepi ételeknek, a lapok között krém volt, nagyon szerettük. A következő napokon lesütött sült húst, hurkát, rántott húst ettünk tört krumplival. A kenyeret pékségből hoztuk, engem küldött hármunk közül Édes, ezek akkora nagy gömbölyű kenyerek voltak, mint az ölem, elég volt egy hétre egy családnak.

Díszítés

Szenteste Édes elővette a fiatalkorából megmaradt kis díszeit, ezek folyamatosan fogyatkoztak, mert mi mindig szerettünk turkálni közöttük, és össze-összetörtek. Elmesélte, hogy lánykorukban gyűjtötték a pici kis almákat, azt akasztották a fákra, meg diót vagy kockacukrot tekertek ezüstpapírba díszek híján. A mi gyerekkorunkban nem volt még fényfüzér, égők helyett csiptetős gyertyákat tettünk a fára, vékony, hosszú kis gyertyával, amit a fenyő ágai szépen megtartottak.

Rendes fenyőfánk volt, de régen, mivel sok gyerek volt minden családban, több helyütt az volt a szokás, hogy a karácsonyfát a csúcsánál fogva felkötötték a ház gerendájára, és lógott a fa onnan, így megmaradtak a szaloncukrok is tovább.

A fára vattából készítettünk műhavat, széthúztuk a faágakon.

Ha nagy ritkán csokoládét ettünk, az aranypapírt mindig kisimítottuk a körmünkkel és azzal csomagoltuk be a diókat. De csináltunk otthon papírláncot is az ágakra, Papa meg hozott narancsot, ami nagyon különleges volt akkoriban. Ezek a ma divatos, szép adventi koszorúk és különleges jászolok sem voltak, hanem az asztal alsó tartójára szénát terítettünk és csutából (kukorica csutka) jelképesen kis betlehemet készítettünk. A fa alá kitettük a szép képeslapokat, főleg azokat szerettem, amelyek Amerikából vagy külföldről érkeztek, mert azok sokszor még csillogtak is. Volt még hangulata akkor az ünnepnek. Nem volt szokványos, hogy hús van az asztalon, és süteményt sem ettünk naponta, ezért ezek az ünnepek tényleg jeles napok voltak a sok hétköznap között.

Éjféli misére szépen kiöltözve, családosan mentünk, de szinte az egész falu ott volt, mindenkivel össze lehetett találkozni.

Ma már nem szokványos, de a misét a templom előtt tartották.

December 26-án, karácsony másodnapján tartják István napját, és mivel ez a falvakban elég népszerű név volt, mindig volt kit ünnepelni a családban vagy az ismeretségben. Megkezdődött a családlátogatás, komák és komaasszonyok (keresztapák, keresztanyák) látogatták meg egymást, ettek-ittak, beszélgettek. A lányok, akik kirepültek már a családokból és férjhez mentek, távolabb költöztek, ilyenkor visszatértek falujukba pár napra és körbejárták a rokonságot.

 Fotó: nosztalgia retro klub/facebook

Gyerekkorunkban hidegebb telek voltak, karácsony előtt is mindig volt hó, egyszer akkora, hogy a szemben lévő házhoz egy külön utat kellett ásnunk, hogy át tudjunk menni. Nagyon élveztük, óráig kint voltunk és önfeledten játszottunk. Bár, mi nem voltunk szegények, az ajándékoknak még nem volt ekkora szerepe az ötvenes-hatvanas években falun, hisz nem is volt nagyon miből költekezni. De azért megmaradt pár szép emlék erről is, egyszer a szüleinktől kaptunk egy kis fonott asztalkát három székkel, annak igen örültünk, én meg egy kis takarítószettet kaptam, és mivel Papa sokat járt a munkája miatt nagyvárosokban, ezért mindig volt pár, a kor szerint divatos darabunk.

Az évet a szilveszter előtti Aprószentek napja (december 28.) zárta, amikor minket lányokat vesszőkkel, virgácsokkal kicsit megcsapkodtak a fiúk a háznál, hogy egészségesek legyünk az új évben. Mi vinnyogtunk, nevettünk és süteményt adtunk cserébe.

Nyitókép: nosztalgia retro klub/facebook

Ajánljuk még: 

GYORSHAJTÁSÉRT FIZESSEN BE 90 EZRET! – EGY ÜNNEPI CSALÁSKÍSÉRLET TÖRTÉNETE
KARÁCSONYKOR A KISLÁNYOK SZEME CSILLOGJON, NE A SZEMHÉJUK – SMINK NÉLKÜL IS SZÉPEK, NEM?
NE CSAK LELKESEN ETESSÜK A MADARAKAT TÉLEN, HANEM MEGFONTOLTAN IS!

 

 

 
X
Már követem az oldalt