Örökös megemlékezés és szabadulás: a széder est csodája

Tini voltam, amikor megkérdezték tőlem, tudom-e, mi az a széder? Én, mint konfirmált, jól tanuló, keresztyén diák nem tudtam. Egy olyan zsidó ünnepről van szó, amely első ránézésre nem köthető a keresztyén hagyományokhoz – azonban, ha utánaolvasunk, fény derül rá, hogy a széder est vélhetően egyben Jézus utolsó vacsorája is volt. Összeér a zsidó és a keresztyén értékrend, egy ősi és egy, még annál is ősibb megemlékezés. És én akkor, tiniként, az első megült széder estém után sokkal közelebb kerültem a húsvét ünnepéhez.

Mi is valójában a széder est?

A zsidók egyiptomi fogságból való szabadulása fontos pont történelmükben, és az erre való emlékezés ünnepét, a páskát (pészachot) évi rendszerességgel megtartják – nagyjából akkor, amikor mi a húsvétot. A páska egyhetes ünnepének első estéjét (bizonyos diaszpórákban a másodikat is) szédernek hívják, ami annyit jelent: rend. Ha ilyenkor ellátogatnánk egy zsidó családhoz, nagy valószínűséggel egy külön félretett edény- és étkészletet találnánk az asztalon. Máskülönben az év során használt edényeiket a lakáshoz hasonlóan elő kell készíteniük az ünnepre: kovásznak nem lehet nyoma a házban vagy az edényeken.

Mire van szükségünk az ünnepi asztal elkészítéséhez? Az egyik központi elem a széder tál, amin balra felül található a főtt tojás – egy számunkra sem idegen elem. Ez jelképezi a gyászt és az ősi Szentélyben bemutatott ünnepi áldozatot. Egyszerre emlékeztet a mulandóságra és az újjászületésre, az új kezdetre. A tálon lévő dolgok közül ez kerül először elfogyasztásra. Egészen spirituális, mély jelentőséggel bír, talán nem is hasonlítható a húsvétot övező tojásdíszek ragyogó, díszlő, színes-szalagos változatához.

Aztán mellette, jobbra fent található egy darab sült hús, a bárányáldozat és Isten kinyújtott karjának jelképe, mely kivezette a zsidókat az egyiptomi fogságból. A széder tál közepére kerül a keserű fű (igen gyakran torma), alá pedig a hárószet (alma, dió, bor és fahéj keveréke), a rabszolgaságban végzett vályogvetés emlékére. Aztán innen balra valamilyen zöldségféle kap helyet (jellemzően zeller, főtt krumpli vagy retek), a tavasz és az örök megújulás szimbóluma. Végül leges-legalulra még egy kis keserűfű kerül, az egyiptomi élet nehézségének plasztikus metaforája.

Az ünnepi asztalon helyet kap még a bor, egy díszes serleg (Illés serlege – a Messiásváró pohár), egy tál sós víz (a könnyek szimbóluma), három pászka (kovásztalan kenyér) és némi ünnepi gyertya. A kovásztalan kenyér (az egész ünnep, és az edények) kovásztalansága emlékeztet arra, hogy olyan gyorsan hagyták el a zsidók Egyiptomot, hogy még a tésztának sem volt ideje megkelni.

A széder estnek külön forgatókönyve van, ami megmutatja, hogy mit, hogyan és mikor tegyünk, és hogy mindennek milyen jelentősége van. Ezt a forgatókönyvet foglalja magába a hágádá könyve (jelentése elbeszélés), ez alapján bontakozik ki a szabadulás története. Az este folyamán négy pohár bort fogyasztanak: az első arra emlékeztet, hogy Isten megszabadította őket, a második arra, hogy megmentette őket; a harmadik a megváltás pohara, a negyedik pedig arra emlékeztet, hogy Isten a népévé fogadta őket.

Jézus utolsó (széder) vacsorája

Minden jel arra mutat, hogy Jézus utolsó elfogyasztott vacsorája egy széder est volt. Ő egy szabadításra emlékezett, de a keresztyén hit alapján már előre utalt közeli halálára és szabadítására. Mi, keresztyének erre emlékezhetünk az úrvacsora vétele közben.

Milyen csodálatosan gyűrűzik végig a megemlékezés, a szabadulás és szabadítás történetének ismétlődése! Éppen ezért volt annyira felemelő többször is megülni keresztyén társaimmal a széder estet Nagycsütörtökön.

Napjainkban is lehetünk fizikai vagy kevésbé megfogható fogságban: kütyük, gondolatok, emberek, kapcsolatok, függőségek, hazugságok, betegségek, félelmek, érzelmek tartanak minket bezárva. A hagyományok megismerése és megtartása képez hidat és hozza közelebb azt a kort, amely 2000 év súlya alatt porosodik. Kézzelfoghatóvá és valóságossá emeli a keresztyén ember számára is húsvét bibliai történéseit.

Itt ér össze két hagyomány: egy emberben, egy vacsorában, egy örökös megemlékezésben és szabadulásban. És üzenetéből kiolvashatjuk: a szabadulás nem egy egyszeri történés.