November 1-én, mindenszentek napján a római katolikus és ortodox hagyományban az üdvözült lelkek emléknapját tartja az egyház. A liturgikus hagyományban az ezt követő halottak napján, november 2-án pedig az üdvösségre váró, tisztítótűzben lévő lelkekért szól az ima, ekkor gyújtunk mécsest szeretteink emlékére.
A „lölkök napját” ünnepeljük
A magyar kultúrában a halottak emlékezete részben a keresztény hagyományból ered, másrészt az ősök tiszteletének pogány gyökereiből táplálkozik. Mindenszentek napja elsőként III. Gergely pápa idején, 741-ben jelent meg, majd IV. Gergely pápa tette hivatalos ünneppé a katolikus egyházban.
A halottak napja mai formáját a bencés rendnek köszönhetjük: ők ünnepelték először 998-ban, majd a XI. századtól kezdett elterjedni és a XIV. században került a katolikus egyház hivatalos ünnepei közé. Később egyes protestáns felekezetek is elismerték, bár a temetőlátogatás és gyertyagyújtás szokását nem egyszerre vették át. Ma már szinte felekezeti hovatartozás nélkül érvényesül ez a megemlékezési forma a magyarlakta területeken.
A korai népnyelvben a „lölkök napja” (lelkek napja) kifejezéssel emlegették a halottak napját a magyarok.
Az ősök és a holtak tisztelete az egyetemes kultúrában az istenek tiszteletéből ered és minden nép legrégebbi szokásrétegének része. A rómaiaknál az év végi parentalia és lemuria szertartásaival adóztak tisztelettel a holtak lelkének; a kínaiaknál a vallás alapeleme az ősök kultusza, melynek gazdag szokásrepertoárjából az újévi gyertyagyújtás hasonlít leginkább a mi világítási rituálénkhoz. Ami pedig szinte a világ minden táján közös, majdnem minden természeti népnél is fellelhető: a halott ősök tiszteletére való emlékhely (több kultúrában házi oltár) állítása.
Összefonódó ünnepek erősítik az emlékezést
A magyar néphagyományban – akárcsak Európa más keresztény országaiban is – összekapcsolódik a mindenszentek ünnepe és a halottak napja, sok helyütt össze is mosódott jelentésük. Főként a laikus tudatban jelenik meg egyetlen ünnepként, és ezáltal alakult úgy, hogy a november 1-jei teendőket már halottak napi tiszteletadásként végezzük. Mindenszentekkor ugyanis a néphagyomány szerint illik megtisztítani hozzátartozóink sírjait, virágokkal és gyertyákkal feldíszíteni és imádkozni értük. Halottak napja előestéjén minden temető virágba és fénybe borul, ekkor látogatnak el a legtöbben elhunyt szeretteik sírjához.
A hiedelem szerint azért van szükség a sírhelyek feldíszítésére, hogy a halott lelke ne kívánkozzék haza, maradjon a temetőben.
A mi vidékünkön a krizantém a halottak szimbolikus virága, leginkább ebből a látványos és jellegzetes illatú idénydíszből kerül a sírokra. Ennek részben az az oka, hogy november elején ez a legpompásabb virágunk, másrészt a krizantémot a hosszú élet virágaként tartja számon a virágszimbolika és a néphit. Így ez a valóban hosszan ékes virág méltán jelképezi elhunyt szeretteink iránt érzett tiszteletet és azt, hogy emlékük örökké velünk marad.
A gyertyagyújtás szokását sokan a máglyarakás ősi rituáléjából eredeztetik, bár a halottak napi gyertya összetett szimbóluma részben keresztény magyarázatokkal szolgál: az élet világosságát jelképezi, a fény győzelmét a sötétség felett.
A halottaknak szánt gyertya a néphit szerint a bolyongó lelkeknek kíván utat mutatni, hogy ott maradjanak, a temetőben. A sírra helyezett és meggyújtott gyertyákból – máshol pedig az otthon meggyújtott gyertyákból – régen jósoltak is: azt figyelték, kinek a gyertyája alszik ki hamarabb, abból valószínűsítették, ki fog korábban távozni az élők sorából. Tilos levenni a sírról a gyertyát és áttenni másik sírra, hiszen ezzel az elhunyt bűneit is átadjuk és ez az elv a viráglopásra is érvényes: aki virágot lop egy sírról, az a halott bűneit is magára veszi – ez a tilalom ma is több helyen érvényes.
„Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása.” /Fekete István/
Több helyen ilyenkor enni adnak a koldusoknak és a szegényeknek: innen a mindönszentek kalácsa vagy kolduskalács elnevezés is Szegeden. Itt ugyanis mindenszentek napján a temetőkapuban kalácsot osztogattak a koldusoknak, egyes helyeken a néphit szerint a szegények etetése azért volt fontos, hogy a halottak nehogy hazalátogassanak, máshol viszont éppen a halottakról való gondoskodásról szólt.
Általánosan elterjedt hiedelem mindenszentekkel és halottak napjával kapcsolatban, hogy ilyenkor hazalátogatnak az elhunyt hozzátartozók. Sok helyen égve is hagyták ezért a lámpát, hogy a túlvilágról érkezők szét tudjanak nézni. A vajdasági Topolyán élelmet is vittek a temetőbe, hogy a sírokra helyezzék, máshol a halott etetésének szokása terjedt el: otthon terítettek meg az asztaltól már hiányzó hozzátartozóknak. Székelyföldön cipót sütöttek erre a napra, amit Isten lepényének vagy halottak kenyerének hívtak. A két jeles nap közötti éjszakán a halottak miséznek a templomban – tartja a gazdag magyar néphit.
Tilalom és védelem: az emlékezés építőkövei
Minden jeles napunk mérföldkő a népi kalendáriumban, s mint ilyen szimbolikus gesztusokkal jelöli ki a teendők és a kerülendő cselekvések rendjét. A mindenszentek és a halottak napja is tilalmakat állít a ház népének:
nem szabad mosni, varrni, meszelni és földmunkákat végezni. Ezekkel a tilalmakkal a halottak nyugalmát védték, illetve az élők egészségét.
Az a hiedelem járta, hogy aki földmunkát végez, megbetegszik, kelések lesznek a testén, mert megbolygatja ezáltal a holtak nyugalmát, ha pedig meszelni mernek, férgek lepnék el a házat.
A tilalmak mellett gazdasági jelentősége is volt ennek a két napnak: sok helyütt ilyenkor szegődtették a cselédeket, az inasokat, és választottak új bírót és tanácstagokat a következő évre. A lezárás és megújulás gesztusa a teljes halottak napi ünnepkör egyik alapszimbóluma. Ilyen értelemben a mindenszentek és a halottak napja nem a gyászkultuszhoz, hanem az ősök emlékezetének kultuszához tartozik. Időjósló szokás is tapad mindenszentek napjához: amilyen időjárást tapasztalat november 1-jén, olyan télre számítottak eleink.
„Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább.
Futók között titokzatos megállók.
A mély sötét vízekbe néma, lassú
hálók.
Képek,
már megmeredtek és örökre
szépek.”
/Kosztolányi Dezső: Halottak/
A rituális év ciklusa szerint mindenszentek és halottak napja után elkezdődik a felkészülés a következő ünnepi időszakra, a karácsonyra.
Ajánljuk még:
