Abban a világban az esték még a közösségben teltek, jószerivel a fonóban volt a falu összes asszonya – ott, ahová a legényeknek, férfiaknak szigorúan tilos volt belépniük. Ők többnyire kisebb csoportokban tanyáztak valamelyikük óljában, pajtájában. Ne feledjük, most az adventi csodavárás csendessége járta át a falut, a fonó sem a képzeletünkben élő harsány és víg terep volt ekkor. Nem csupán böjtben telt, de a testiség terén is az önmegtartóztatás ideje volt ez. Pár öregasszony gondosan ügyelte mindennek a teljesülését, ha esetleg egyesek megfeledkeztek volna a rendről. Azon a bizonyos ötödikei estén azonban minden kifordult magából.
A pontosság kedvéért álljon itt egy alapos néprajzi szokásleírás: „A legények sorra járták a fonóházakat. Egyik felöltözött papnak: fejére papírból püspöksüveget tett, nyakába krumpliból olvasót akasztott. A papi ruhát még fehér ing és alsószoknya utánozta, a stólát pedig egy kendő. Kezében fakereszt volt, amelyet bekormoztak vagy cipőkrémmel kentek be. Két legény ministránsnak öltözött: fehér ing, piros szoknya volt rajtuk, nyakukban pedig pentő (pedely). Ők vitték magukkal a »litániát«, ami egy csomag kártya volt. Fejükön a papénál rövidebb süveg volt, fekete kereszttel. (A pap süvegén piros kereszt volt.) Negyedik szereplő a harangozó volt, aki egy csengőt és rossz bögrét vitt tele parázzsal, ez volt a füstölő. A szereplőkhöz tartozott még két ördög, akik feketére voltak festve, derekukon lánc csörgött és kukoricaszárból feketére festett farkuk volt. Az ördögök négykézláb mentek. A többi legény kíséretével járták sorra a házakat, észrevétlenül mentek be a konyhába, ahol a harangozó csengetéssel adta tudtul, hogy megérkeztek, majd beköszönt és elmondta, hogy jön a szent karácsony, senki se mulassza el a szent gyónást, mert jön a lelki atya meggyóntatni a betegeket. Ezután kiszólt a papnak, hogy tessék bejönni elvégezni a szent gyónást.
A pap a két ministránssal együtt lépett a szobába és Dicsértessékkel köszönt, majd székre ült, a két ministráns két oldalról mellé állt és azt mondta, hogy mondjátok utánam a litániát. Ekkor a ministránsok a kezükben levő kártyacsomót három részre osztották: egyik részét odaadták a papnak, két részét pedig maguknál tartották. A pap keresztet vetett, nézte a kártyát, mintha onnan olvasná a litániát és mondta: »Piros király.« Erre a ministránsok válaszoltak: »Nem nekünk való«.
A pap a kezébe kerülő kártyákat végigsorolta. A ministránsok a piros és zöld kártyákra mindig azt válaszolták, hogy »nem nekünk való«, a tökre és makkra pedig, hogy »nekünk való«. Amikor a kártyák mind sorra kerültek, a pap azoknak a leányoknak a neveit mondta, akik a fonóban voltak, például: »Koncz Mari«. Erre a ministránsok a következőképpen feleltek: Ha az említett leánynak a szeretője a legények között volt, akkor a ministránsok azt mondták, hogy »nekünk való«, ha nem volt ott, akkor »nem nekünk való«. Arra a leányra, akire valamelyik legény haragudott, azt mondták, hogy »nem alánk való«. A litánia után a harangozó bejelentette, hogy most már kezdődik a gyóntatás. A pap elé egy kis széket tett és név szerint odaküldte a leányokat és menyecskéket. A gyónóra, amikor letérdelt, a pap keresztet vetett és morgott közben. A letérdelt leány és menyecske szintén morgott, mintha imádkozna: »zöld lajbi, piros lajbi«.
Ezután a pap kérdezett: »Ki a szeretőd?« Erre a leány vagy menyecske egy férfinevet mondott, aztán a pap tovább a következő kérdéseket adta: »Szereted-e szívből?« »Aludtál-e vele?« »Hányszor?« »Jólesett-e?«
Ha a leány vagy menyecske mindenre igent mondott, akkor a pap keresztet vetett rá, szájához nyomta a bekormozott keresztet és a helyére ment. Ha nemmel felelt, a ministráns csengetett. A második csengetésre bejöttek az ördögök és az asztal alá húzódtak. Ha a gyónó harmadszor is nemmel felelt,
az ördögök megfogták, a két lánccal összekötötték és kivitték az udvarra, ahol a legények jól összefogdosták.
Amikor az összes leányok és menyecskék sorra kerültek, a pap a füstölőbe törött paprikát szórt, azzal mindenkit megfüstölt és azzal búcsúzott, hogy most már meggyóntatok, itt tiszta lelkek vannak, mindenkit megmentettünk az ördögök szellemétől.”
Hogyan lehet az adventtel összeegyeztetni mindezt?
Furcsamód, valahol talán éppen annak valódiságát segíti elő. A böjtben töltött és önmérséklettel terhes időben ad egy egészen váratlan felszabadultságot, egy feloldozást. Mi is a játék központi eleme? A gyóntatás.
Ahogy a farsang is az egyéni és közösségi feszültségek feloldását szolgálta, úgy ez a párperces játék is. Vannak ugyanis olyan belső gátlások, olyan érzetek, amelyeket normális esetben egyszerűen nem tudunk kimondani, csupán magunkba fojtani. Márpedig az adventben valódi és teljes megtisztulásra van szükség. Ennek ad teret a fenti alakoskodás. Mi is történik? A fiúk és a lányok kimondhatják, hogy vétkeztek, ennek szimbólumaként jelenik meg testükön a fekete festés, amit aztán lehetőségük van lemosni az ünnepre készülve. Megtisztulhatnak kívül-belül, hogy a bűnöktől szabadon várhassák Krisztus eljövetelét.
Akkor mire fel a fogdosás?
Először is fontos tisztázni, hogy nem a szexuális vágy jelenik meg benne, mert a lényeg nem a fogás, inkább az érintés: a kormos férfiak hozzáérnek annak a lánynak a ruhájához, aki bűntelennek vallotta magát. Fehér ruháján fekete maszatok lesznek, ugyanis feltételezhetjük, hogy ha ezeket a vétkeket nem is, mást mégis elkövetett – nincs, aki bűntelen lenne, csak a Krisztus, akinek érkezését várjuk. A megtisztulás lehetősége így, az összekormozást követő ruhamosásnál magától adódóvá vált.
Hogy Szent Miklósnak mi köze mindehhez?
E kérdéshez a Mikulás lényegét érdemes megvizsgálni. Mi az ünnep legfontosabb része? Az ajándékozás vagy a névtelen jótett? A kérdésből már ki lehet olvasni. Hiszen ilyenkor nem mi ajándékozunk, hanem „valaki más”. Ma már kézzelfogható, piros ruhás Mikulások tucatjait látja egy városi kisgyerek, akár napokon át is, pedig az ünnep lényege az önzetlen jóság, az ingyen való kegyelem. Amikor szinte más nevében teszünk jót valakivel.
Ha innen nézzük az előbbi gondolatmenetet a láncos Miklós rituáléjával kapcsolatban, akkor azonnal érthetővé válik a kapcsolat. Hiszen valakik, arccal és névvel rendelkező legények, vállalták, hogy feladják adventi tisztaságukat, hogy névtelenül, szerepet játszva egy estére felszabadítsanak és feloldjanak minden hátramaradt feszültséget, hogy a karácsonyi csoda mindenkiben a fény újjászületésének ünnepe legyen.
Idézet forrása: Manga János: A téli ünnepkör hagyományai a nyitramegyei Menyhén; Ethnographia 52.évf. Budapest 1941
A nyitókép a szerző tulajdona
Ajánljuk még:
LEHET-E A KOSZORÚ EGY VONAL? A JELENTÉS VÉSZ EL, HA MINDENT ÚJRAGONDOLUNK
MESEKÖNYVEK, AMIK JÓL JÖNNEK KARÁCSONY ELŐTT
VÉGELÁTHATATLAN ÜNNEPI FELADATOK? ÖSSZEÍRTUK A TEENDŐKET, HOGY SEGÍTSÜK A KÉSZÜLŐDÉST!
