Feje tetejére állítani a világot, hogy utána rendet tehessünk: erről szól a farsang

Ünnep

Feje tetejére állítani a világot, hogy utána rendet tehessünk: erről szól a farsang

Vízkereszttől húshagyókeddig áll a bál, vagyis tart a farsangi időszak, amikor végre kiengedhetjük a gőzt: olyasmiket tehetünk, amit „normális” esetben egyenesen tilos. A népi kultúra zseniálisan alkotta meg a normák szorítása alól felszabadító „szelepet”, csak mi se értsük félre eredeti funkcióit!

A maszkos alakoskodások, felvonulások és akár a durvaságig merészkedő tréfák nem öncélú kicsapongások. A szigorú erkölcsi rend egész évben jó magaviseletre inti az embert, de azt már a régi időkben is pontosan tudták, hogy szükség van egy olyan eszközre, amely segít visszaigazodni az „alapvonalra”, ha eltévednénk. A normakövetés ugyanis sokszor megterhelő, ösztönösen is próbálunk lazítani a kötöttségeken, lennie kell tehát olyan időszaknak, amikor éppen az a norma, hogy meg lehet és meg is kell szegni a szabályokat.

 
Fortepan.hu // Fotó: Erdei Katalin

 

Másrészt viszont a farsang a kontroll visszaszerzéséről szól: a sorsszerűség elfogadásában nemcsak manapság „gyengélkedünk”, minden korban kételkedett az ember. A mitikus-mágikus gondolkodásnak is ez az egyik alapja, a varázslások, ráolvasások és egyéb hiedelem-cselekvések éppen az isteni erő „kölcsönzéséről” szólnak: ezek által próbálta befolyásolni saját és a közösség sorsát az erre felkent tudós, sámán vagy varázsló. Szélesebb körben, az egyén szintjén ugyanúgy érvényesült ez a törekvés, mint a közösségek vezetői körében.

A szemmel vert gyermekről vagy fiatal lányról szénnel vetett vízzel próbálták levenni a rontást, a betegségek ellen ráolvasással védekeztek, a szerelemvarázslás érdekében elégették a szeretett férfi gatyamadzagját vagy kifőzték a kapcáját stb. Ilyen és ehhez hasonló mágikus erejű cselekvések tömkelege jelzi az embernek azt a törekvését, hogy megszelídítse a természetfeletti erőt, magáévá tegye az isteni befolyás képességét – ha csak rövid időre is. A farsang másik funkciója tehát, hogy a feje tetejére állított világban emberi erővel tegyünk rendet, visszanyerve ezzel a kontrollt saját életünk felett.

Az erkölcsi szabadság ideje kifejezetten kedvez minden olyan cselekvésnek, ami az emberi kapcsolatok helyreállítására vagy éppen új kapcsolatok létrehozására szolgál. Nem véletlen, hogy a vigasságok ideje a párválasztás ideje is. Férfi és nő között a paraszti kultúrában a rokoni kapcsolaton túl csak egyféle kapcsolat lehetséges: a párkapcsolat. Ennek rendjét minden kultúra és helyi közösség a maga szigorú szabályai szerint írja elő, de még a római katolikus jogban is nagyobb volumenű a házassági jog szabályozása, mint az összes többi egyházjogi terület.

Pontosan látszik, hogy a társadalom alapját képező egység, a család, az egyik legértékesebb kincs, amire minden közösség a lehető legkörültekintőbben vigyáz. Éppen ezért olyan fontos, hogy a párválasztás a rendes mederben folyjék, lehetőleg a falu szeme láttára. A farsangi időszakban – amikor egyébként a gazdasági munkák közül a feldolgozó-munkákat végezték – a kukoricafosztó, a tollfosztó, a fonó és a páros esték jelentették az udvarlás színhelyeit. Ilyenkor felügyelet alatt lehetett udvarolni a lányoknak, majd, ha valakinek megkérték a kezét, szigorúan tilos volt a többi legénynek közelednie hozzá – és erre természetesen ugyancsak vigyázott a falu szeme.

 
Fortepan.hu Fotó: Urbán Tamás
 
Aki viszont nem kelt el, pártában maradt vagy vénlegényként élt, azt ilyenkor „vették elő”, hogy emlékeztessék elmulasztott kötelességére. Nem lehet büntetlenül megúszni, hogy az élet legtermészetesebb és egyben legfontosabb feladatát, jelesül, hogy embert állítsunk magunk helyett, elmulasztotta. Aki nem alapít családot, öncélú életet él, hiszen nem lesznek gyermekei, nem lesz, aki gondoskodjon róla idősebb korában, és teherré válik a közösség számára – tartotta a hagyományos kultúra. A tradicionális faluban megbüntették a vénlegényeket, vénlányokat: farsang idején egy nagy rönköt húztak végig a falun, vénlánycsúfolókat kiabáltak, bekormozták az arcukat, felszántották az udvarukat, tyúk- és libatollal beszórták, szétszerelték a szekeret és felhordták a csűr tetejére, kiakasztották a gyalogkaput a sarkából és elvitték messzire, hogy kereshette álló hétig is, élesztőt öntöttek a kerti budiba stb. Az enyhébbtől a durvább tréfákig sokféle retorziót el kellett viselniük – főleg a lányoknak. A vénlegényeket is szankcionálták, de a lányokkal éppen azért voltak szigorúbbak, mert nem szültek gyermeket, vagyis nagyobb részben rajtuk múlt a közösség fennmaradása – vélték a régiek.

A farsangi „emlékeztetőnek” több formája is volt, mindegyik ugyanezt a célt szolgálva: a kongózás, a szűzgulya-hajtás vagy az állatlakodalom, amelyben azt mímelték, hogy férjhez adják a még el nem kelt, de az eladósorból kiöregedett lányokat. A vénlányság szégyenét és ennek kifigurázását irodalmunk klasszikusa, Csokonai Dorottyája is megörökíti, melyben Dorottya hosszasan kesereg saját sorsán.  

A házaspároknak is volt okuk aggodalomra, ha nem éltek békés házaséletet, vagy kicsapongó szexuális magatartással vétettek a falu erkölcse ellen. A sokat veszekedő párok ablaka alatt macskazenét, ún. charivarit rendeztek, vagyis mindenféle zajkeltésre alkalmas eszközzel emlékeztették őket házastársi kötelezettségeikre, és így jelezték, hogy a közösségnek terhes a viselkedésük. 

 
Fortepan.hu // Fotó: Erdei Katalin
 

A megannyi szokásban testet öltő farsangi maszkos alakoskodás ugyancsak a rend megbontását, majd helyreállítását és az erő visszanyerését szolgálta. Az állatbőrbe bújt „rendbontók”, akik az adott állat erejét is magukra öltötték arra az időre, ijesztgetéseikkel elűzték a gonoszt és a telet.

Ilyenkor a férfiak női ruhába bújhattak, a nők pedig férfinak öltözhettek a játék kedvéért, így fordították feje tetejére a világot.

A mértéktartás normája az evés terén is felborul ilyenkor: bármit és sokat lehet lakomázni a farsangi időszakban. Farsang elején és végén, azaz „farsang farkán” szokásos Koncz király és Czibere vajda vetélkedése, amelyet vízkeresztkor Koncz király nyer, húshagyókedden viszont Czibere vajda, és ezzel el is kezdődik a nagyböjt.

Az irányítás visszaszerzéséhez, a rendrakáshoz és az igazságszolgáltatás érvényesítéséhez éppen a rendbontásra és világ feje tetejére állítására van szükség. Sok évszázados szokásrétegben ölt testet a farsangban az ember ezen törekvése az isteni vagy mágikus erő megélésére, a saját normarendszere feletti kontroll gyakorlására. A vidámság, a karnevál, a bohózat persze éppen azt jelzi, hogy ez szimbólum, csak kölcsönvesszük a természetfeletti erőt, hogy jó célra használjuk a közösség érdekében.

Ajánljuk még:

TÉNYLEG CSAK EGY JELMEZBÁL A FARSANG?
MASZKVISELÉS A NÉPHAGYOMÁNYBAN? VAN RÁ PÉLDA...
MERRE CSÖRÖG A CSÖRÖGE? – MINDENT A CIFRA FÁNKOKRÓL

Nőellenes lenne a néphagyomány, a paraszti kultúra?
Meg van különböztetve a nő a férfitól a hagyományainkban? Hát hogyne lenne, hiszen biológiailag is meg van. De ez egy tökéletes mellérendeltséget, egymásbaillőséget alkot, és ebben a mellérendeltségben a férfi a legmagasabban tiszteli az életadó és életet nevelő nőt, míg a nő ugyanígy a teremtő, védelmező férfit. A bizonyítékok százszámmal hevernek előttünk.