A maszkos alakoskodások, felvonulások és akár a durvaságig merészkedő tréfák nem öncélú kicsapongások. A szigorú erkölcsi rend egész évben jó magaviseletre inti az embert, de azt már a régi időkben is pontosan tudták, hogy szükség van egy olyan eszközre, amely segít visszaigazodni az „alapvonalra”, ha eltévednénk. A normakövetés ugyanis sokszor megterhelő, ösztönösen is próbálunk lazítani a kötöttségeken, lennie kell tehát olyan időszaknak, amikor éppen az a norma, hogy meg lehet és meg is kell szegni a szabályokat.
Másrészt viszont a farsang a kontroll visszaszerzéséről szól: a sorsszerűség elfogadásában nemcsak manapság „gyengélkedünk”, minden korban kételkedett az ember. A mitikus-mágikus gondolkodásnak is ez az egyik alapja, a varázslások, ráolvasások és egyéb hiedelem-cselekvések éppen az isteni erő „kölcsönzéséről” szólnak: ezek által próbálta befolyásolni saját és a közösség sorsát az erre felkent tudós, sámán vagy varázsló. Szélesebb körben, az egyén szintjén ugyanúgy érvényesült ez a törekvés, mint a közösségek vezetői körében.
A szemmel vert gyermekről vagy fiatal lányról szénnel vetett vízzel próbálták levenni a rontást, a betegségek ellen ráolvasással védekeztek, a szerelemvarázslás érdekében elégették a szeretett férfi gatyamadzagját vagy kifőzték a kapcáját stb. Ilyen és ehhez hasonló mágikus erejű cselekvések tömkelege jelzi az embernek azt a törekvését, hogy megszelídítse a természetfeletti erőt, magáévá tegye az isteni befolyás képességét – ha csak rövid időre is. A farsang másik funkciója tehát, hogy a feje tetejére állított világban emberi erővel tegyünk rendet, visszanyerve ezzel a kontrollt saját életünk felett.
Az erkölcsi szabadság ideje kifejezetten kedvez minden olyan cselekvésnek, ami az emberi kapcsolatok helyreállítására vagy éppen új kapcsolatok létrehozására szolgál. Nem véletlen, hogy a vigasságok ideje a párválasztás ideje is. Férfi és nő között a paraszti kultúrában a rokoni kapcsolaton túl csak egyféle kapcsolat lehetséges: a párkapcsolat. Ennek rendjét minden kultúra és helyi közösség a maga szigorú szabályai szerint írja elő, de még a római katolikus jogban is nagyobb volumenű a házassági jog szabályozása, mint az összes többi egyházjogi terület.
Pontosan látszik, hogy a társadalom alapját képező egység, a család, az egyik legértékesebb kincs, amire minden közösség a lehető legkörültekintőbben vigyáz. Éppen ezért olyan fontos, hogy a párválasztás a rendes mederben folyjék, lehetőleg a falu szeme láttára. A farsangi időszakban – amikor egyébként a gazdasági munkák közül a feldolgozó-munkákat végezték – a kukoricafosztó, a tollfosztó, a fonó és a páros esték jelentették az udvarlás színhelyeit. Ilyenkor felügyelet alatt lehetett udvarolni a lányoknak, majd, ha valakinek megkérték a kezét, szigorúan tilos volt a többi legénynek közelednie hozzá – és erre természetesen ugyancsak vigyázott a falu szeme.
A farsangi „emlékeztetőnek” több formája is volt, mindegyik ugyanezt a célt szolgálva: a kongózás, a szűzgulya-hajtás vagy az állatlakodalom, amelyben azt mímelték, hogy férjhez adják a még el nem kelt, de az eladósorból kiöregedett lányokat. A vénlányság szégyenét és ennek kifigurázását irodalmunk klasszikusa, Csokonai Dorottyája is megörökíti, melyben Dorottya hosszasan kesereg saját sorsán.
A házaspároknak is volt okuk aggodalomra, ha nem éltek békés házaséletet, vagy kicsapongó szexuális magatartással vétettek a falu erkölcse ellen. A sokat veszekedő párok ablaka alatt macskazenét, ún. charivarit rendeztek, vagyis mindenféle zajkeltésre alkalmas eszközzel emlékeztették őket házastársi kötelezettségeikre, és így jelezték, hogy a közösségnek terhes a viselkedésük.
A megannyi szokásban testet öltő farsangi maszkos alakoskodás ugyancsak a rend megbontását, majd helyreállítását és az erő visszanyerését szolgálta. Az állatbőrbe bújt „rendbontók”, akik az adott állat erejét is magukra öltötték arra az időre, ijesztgetéseikkel elűzték a gonoszt és a telet.
Ilyenkor a férfiak női ruhába bújhattak, a nők pedig férfinak öltözhettek a játék kedvéért, így fordították feje tetejére a világot.
A mértéktartás normája az evés terén is felborul ilyenkor: bármit és sokat lehet lakomázni a farsangi időszakban. Farsang elején és végén, azaz „farsang farkán” szokásos Koncz király és Czibere vajda vetélkedése, amelyet vízkeresztkor Koncz király nyer, húshagyókedden viszont Czibere vajda, és ezzel el is kezdődik a nagyböjt.
Az irányítás visszaszerzéséhez, a rendrakáshoz és az igazságszolgáltatás érvényesítéséhez éppen a rendbontásra és világ feje tetejére állítására van szükség. Sok évszázados szokásrétegben ölt testet a farsangban az ember ezen törekvése az isteni vagy mágikus erő megélésére, a saját normarendszere feletti kontroll gyakorlására. A vidámság, a karnevál, a bohózat persze éppen azt jelzi, hogy ez szimbólum, csak kölcsönvesszük a természetfeletti erőt, hogy jó célra használjuk a közösség érdekében.
Nyitókép: Fortepan.hu // Erdei Katalin
Ajánljuk még:
Nincsen diós mákos nélkül! – Bejglitörténelem az ünnepekre
Nü-su: egy nyelv, amit csak nők ismertek és használtak
Egy élelmiszer, ami átformálta az egész világot: a cukor megrázó története
