Demencia és karácsony: lehet meghitt az ünnep akkor is, ha nehéz!

A karácsonyi ünnepek idején a lakás nemcsak sokkal tisztább és rendezettebb lesz – aminek a demenciával élő ember általában nagyon örül –, hanem ünnepi díszeket is ölt. Figyeljünk arra, hogy egyetlen olyan dísz se kerüljön a lakásba, amely a demenciával élőt megzavarhatja, például erős fényével vagy villogásával. Mielőtt feltesszük ezeket a díszítéseket, kérdezzük meg tőle, hogy tetszik-e neki, s ha már feltettük, és kiderül, hogy mégsem jó, ne haragudjunk rá, hanem vegyük le a tervezett helyről. A díszítés fokozatosan történjék, lehetőleg az ő bevonásával, hiszen akkor egyrészt ő is érzi, hogy a család aktív tagja, másrészt kevesebb az esélye annak, hogy valami nem lesz számára megfelelő.

Nagyon fontos az, hogy csak azt a demeciával élő hozzátartozónkat részesítsük a nagy létszámú családi vacsora örömében, aki erre valóban vágyik, s előre készítsünk fel mindenkit arra, hogy esetleg kiszámíthatatlanul reagál az érintett.

Az ünnepi vacsora tálalásakor ügyeljünk arra, hogy a demens nagyon gyakran a gyógyszerek mellett erősen diétázik, így nem szabad eltérnünk az előírt szabályoktól. Az ünnepi sürgés-forgás ellenére is fontos, hogy mindig időben bevegye a gyógyszerét, a legjobb ilyenkor erre egy emlékeztetőt beállítanunk a telefonunkon. Az ünnepi asztalnál az az ember üljön mellette, aki a családból legtöbbet segít a gondozásban, s azonnal segítsen az étkezési nehézségeknél – nem egyszer előfordulhat ugyanis, hogy az ünnep izgalmai közepette rosszul használja az evőeszközöket, vagy leeszi, leissza ruháját.

Jó, ha biztosítjuk a demenciával élőnek, hogy legyen lehetősége „elhúzódni”, ha úgy érzi, hogy terhes számára a zaj vagy a nagy létszámú ünnep. Erre alkalmas akár egy nyugodt sarok is, de a legjobb egy olyan szoba, ahol egyedül lehet, megfelelő, nyugodt környezetben. Fontos, hogy az ünnep kavalkádjában ott legyenek vele a személyes tárgyai, amelyeket megérintve, vagy akár csak rájuk nézve megnyugodhat. 

Ha vendégségben vagy szállodában vagyunk, előre mutassuk meg és többször magyarázzuk el neki az utat a mosdóig, illetve zárjuk be a veszélyeket rejtő ajtókat (pl. erkélyajtók), s ha nem otthon ünneplünk vele, mindenképpen legyen nálunk egy váltás ruha, ha bármilyen ezzel kapcsolatos probléma adódik.

A személyesség meghitt része szokott lenni a családi ünnepeken a közös emlékek felidézése. Figyelni kell arra, hogy amire esetleg kevésbé emlékszik a demens, az ne legyen a közös beszélgetés tárgya, viszont ha úgy látjuk, hogy egy-egy eseményre jól emlékszik, ott ő is kapjon szót.

Az emlékezés segítője lehet néhány fénykép, esetleg videó is, amelynek mindenki örül.

Itt is fontos, hogy ha azt látjuk, hogy a demenciával élő hozzátartozónk fárad, akkor vonjuk ki őt az emlékezésből, és engedjük pihenni. Ugyanígy, ha látjuk, hogy valamire nem, vagy nem pontosan emlékszik, ne korholjuk vagy torkolljuk le, ne javítsuk ki, legföljebb majd személyesen, négyszemközt emlékeztessük őt, ha ezt szükségesnek látjuk.  

Szintén lényeges, hogy ne adjunk neki több feladatot, mint amennyit máskor végez! Inkább adjon tanácsot, hiszen a demencia romlási folyamata mögött mindig ott áll egy sok évtizedet megélt, tapasztalt ember, akinek remek ötletei lehetnek az ünnep boldogabbá, meghittebbé tételében.

Úgy gondolom, ha ezeket a szempontokat alkalmazzuk, a családi ünnep valóban meghitt és boldog lehet mindenki számára, azaz nemcsak az egészséges, de a demenciával élő hozzátartozónkon is sokat tudunk segíteni, s akár erősíteni tudjuk őt ebben a pusztító betegségben.

„Az ünnep kiemel az időből” – írta a híres román vallástörténész, Mircea Eliade. Ha ez így van, tegyük mindenkinek időtlenné az ünnepet!