Beleszerettem az egyformaságba, avagy szép is lehet a szeptemberi borongós

Arra az elmúlt évek tapasztalatai nyomán számítottam, hogy az élménydús nyár után imádni fogom az ősz varázslatos rendjét. Nem az össze-vissza hulló, tarka falevelek színek és formák szerinti rendezésére gondolok, vagy az évszakos nagytakarítás eredményére, hanem arra a jóleső meghittségre, amit a megszokott hétköznapok adnak. Az otthonos érzésre, amikor kialakul, hogy a családban kinek milyen a heti beosztása, különórája, programja, és egy darabig nem zökkent ki bennünket semmi.

Nevezhetjük mókuskeréknek, de én akkor is látom ebben az időszakban a szépet.

A pörgős nyári jövés-menés után megnyugtató, hogy nem csomagolunk hetente strandcuccot, kirándulós vagy utazós csomagot (utóbbit a komplett háztartással olykor), nem kell a napvédelem úton-útfélen, nem veszekszünk a kocsiban azon, mit hallgassunk a hosszabb utazások során.

A hideg, bekuckózós időszakban, mivel több időt vagyunk itthon, több időm jut sütni-főzni, kotyvasztani, esetleg házi pakolással az arcomon lézengeni szombat reggel. Többet temperázunk és gyurmázunk, komótosan legózunk, lustán végignyúlunk a kanapén mesét bámulva, és rövid úton megegyezünk, hogy ma „pizsamanapot” tartunk.

Mondom mindezt úgy, hogy egy embert próbáló házfelújítás kellős közepette vagyunk, amitől egyébként mindenki feszült a családban, kivéve a négyévest, de bizonyára ő is érzi, hogy valami nincs rendjén körülöttünk. Mégis az ősz idén is olyan, mint egy jógaóra végén az elcsendesedés, amikor még nem relaxálsz, de már behunytad a szemed, elterültél a talajon, szétestek a lábfejeid és elkezdtél lassabban lélegezni.

Végre kisimul a test és a lélek.

A napok monotonitása, a mindennapos ütemre mozdulás szolgáltatja a kialakuló harmóniát: ébredünk, tusolunk, kávézunk/teázunk, készülődünk, indulunk, dolgozunk/játszunk, indulunk, találkozunk, kávézunk/teázunk, beszélgetünk, játszunk, vacsizunk, rendet rakunk, fürdünk, alszunk, ébredünk. Olykor közbeékelődik egy különprogram, de alapvetően minden napnak ugyanaz a ritmusa – nem olyan kacifántos, mint a nyár.

Még a munkahelyeken is visszaáll a rend szeptemberben. A dolgozók jó esetben kinyaralták magukat, de legalábbis a szabadságolások nagy rész kiélvezték karácsonyig, most pár hónapig minden újra lendületesen halad. Az étkező megint megtelik nyüzsgéssel dél körül, és délutánonként újfent látom a kávéra összeülő régi klikkeket.

Az én örömöm reggelente, hogy már felébredve tudom a napom ívét, az egész hétnek látom magam előtt a vonalát, és beleszippantva az ősz első hűvös fuvallatába hajnaltájt, még mindig az iskolai éveim jutnak eszembe: ahogy a suli előtt álltunk a hidegben toporogva, egymásra várva, hogy együtt menjünk az első óránkra.

A hétvégi kirándulások utáni meleg takaró alá bújás, a gyümölcsökkel telepakolt mézes tea és a fűszeres sütőtök zamatos illata már hamisítatlan őszi hangulatba hozzák azt is, aki esetleg kevésbé szereti ezt az évszakot.

A meleg színű hűvös hónapokhoz én a következő kihagyhatatlan tennivalókat ajánlom (akkor is, ha egyik-másik elcsépeltnek tűnik): beleszippantani a reggeli hideg levegőbe, pocsolyába ugrani, erdőben sétálni, terméseket és színes leveleket gyűjteni, forró aromás fürdőt venni, pizsamanapozni, nézni a hulló faleveleket az ablakon át, őszi asztaldíszt vagy csokrot készíteni, olvasni és filmezni a takaró alatt, teázni és fűszeres forró csokit inni, fahéjas süteményt és sütőtököt sütni és illatgyertyázni. Mert olykor ezekben a giccsbehajló, elcsépelt részletekben bújik meg a mindenhol keresett boldogság.