TudatosVegasz

Milliomosok a szomszédodban, avagy ez a pénzügyi sikerkönyvek tucatnyi jótanácsa

Sokszor kételkedve fogadom az olyan bestsellerek ajánlóit, amelyek azt ígérik, hogy a segítségükkel sikeresebb és gazdagabb leszek. Pedig a pénzügyi sikerkönyvek jótanácsai valóban hasznosak lehetnek, csak tudni kell(ene) meglátni a lényeget. Ebben kértük a pénzügyi szakember segítségét, aki 12 pontban foglalta össze ezeknek a kiadványoknak a legjellegzetesebb tanácsait.

Gyakran találni a különféle pénzügyi oldalakon olyan idézeteket, jótanácsokat és iránymutatásokat, amelyeket egy sikeres üzletember, egy ismert milliomos vagy egy jól menő cég vezetője mondott. Elolvasásuk után úgy érezhetjük, hogy ezek a mindennapi életben is felhasználhatók lehetnek egy olyan hétköznapi ember számára, mint amilyenek mi magunk vagyunk. A megvalósításba azonban többnyire hiba csúszik – nálam legalább is jellemzően kudarcba fulladnak azok a kísérletek, amikor elhatározom, hogy ennek vagy annak az ismert embernek a jótanácsai révén megváltoztatom az életem valamelyik részét, például rendbe teszem a pénzügyeimet.

Mert sokszor egy-egy pénzügyi sikerkönyv elolvasás után is érezhetjük magunkat tanácstalannak. Olyan kérdések merülhetnek fel, mint például milyen stratégiát kövessünk, hol ragadjuk meg a lényeget, melyek azok a lépések, amik segíthetnek elindulni egy pénzügyileg tudatos élet kialakításához? Mit tegyünk, hogy mi is sikeres(ebb)ek legyünk?

Megkértük Barta Bencét, a Pénzügyi Mentor alapítóját arra, hogy segítsen a pénzügyi bestsellerek tanácsaiban kiigazodni. 

1. Pénzkezelés és életvezetés

„A pénzügyileg tudatos emberek természetesen nem feltétlenül milliomosok, de jellemzően nincsenek anyagi problémáik. Ez a sokak számára vágyott állapot úgy érhető el, hogy az előre tervezést és tudatosságot beengedjük az életünkbe, és így a mindannyiunkkal előforduló sikertelenebb időszakot, a tartalékainknak hála, jobban át tudjuk vészelni” – vágott a közepébe Barta Bence. Ebben az esetben nemcsak az életünk pénzügyi oldalára kell gondolni, hanem a mentális erőnkre, a különféle energiáinkra és egyéb olyan tartalékra, amelyek segíthetnek abban, hogy könnyebben lendüljünk át egy-egy nehezebb időszakon.

Ugyanis ha a tudatosság beépül a gondolkodásmódunkba, az hatással lehet egész életszemléletünkre.

2. Az idő és a pénz viszonya

A pénz és az idő közvetlenül összefüggő fogalmak, egymás nélkül nem értelmezhetők. „Földi életünk véges, ezért kétségtelenül a rendelkezésünkre álló időnk a legfőbb értékünk. Éppen ezért mindenképp ki kell jelölnünk az elérni kívánt céljainkat, és ezekhez minél konkrétabb időkeretet és pénzösszeget kell rendelni, mert különben az elérni kívánt eredmények megfogalmazása túl homályos és emiatt ellenőrizhetetlen lesz” – szögezi le a pénzügyi segítő.

3. Bevételek, kiadások

Röviden összefoglalva: kevesebbet kell költeni, mint amennyit keresünk. „Azt szokták mondani, hogy nem is sejtjük, hogy milliomosok laknak a szomszédunkban. Ez azért fordulhat elő, mert azok, akik látszólag teljesen hagyományos életet élnek, mindenféle felesleges rongyrázás nélkül, de anyagi biztonságuk biztos alapokon nyugszik,

minden további nélkül lehetnek milliomosok, a bankszámláikon, megtakarításaikban ott pihenhetnek a milliók.

Ezek az emberek azt a nagyon egyszerű elvet követik, hogy növelték a megtakarítási rátájukat, vagyis nem engedték olyan mértékben nőni a kiadásaikat, ahogy a (normális) karrierjük során a bevételeik nőttek. Szakszóval úgy is mondhatnánk, hogy nem fenyegette őket az életszínvonaluk inflációja.”

4. A több lábon állás művészete

Megtudtuk, hogy érdemes úgy gazdálkodnunk az időnkkel és az energiánkkal, hogy tudjunk több lábon állni. Hasznos ugyanis új jövedelemszerzési ötleteken gondolkozni folyamatosan, de abban az esetben mindenképp, ha már nem érezzük jól magunkat egy munkahelyen. Az ezáltal növekvő bevétellel pedig akár már az első hónaptól kezdve lehet kalkulálni mind a költségvetésben, mind a megtakarításokban.

5. Integrált pénzügyi szemlélet

A szakértő szerint akkor járunk a legjobban, ha a pénzügyeinket integrált egészként szemléljük, és nem forgácsolódunk szét a részletekben. Egy jól felépített háztartási pénzügyi tervnek éppen az a lényege, hogy nem helyez túl nagy súlyt annak használójára, hanem elosztja a nyomást és így kihasználja a felkészülés és a kiszámíthatóság adta előnyöket. „A jelentősebb, hosszú távú terveket mindig szem előtt kell tartani. Természetes, hogy ha az embert egyszerre kezdi nyomni például a gyermek(ek) taníttatása, a lakhatási kiadások megoldása és a nyugdíj-előtakarékosság, akkor a lelkes tervezés helyett legszívesebben a világból kimenekülne. Ezért (is) érdemes a pénzügyek integrált kezelését mielőbb kezdeni.”

6. A „fizessünk magunknak”-elv

A szakember elmondta, hogy amennyiben a pénzügyi életünkön mindössze csak annyiban változtatunk, hogy már a hónap elején előre megtakarítunk, és mindezt nem a megmaradó hónap végi pénzünkből tesszük, akkor – az emberi természet alapvető tulajdonságai miatt – jóval szebb eredményeket érhetünk el. Arról nem beszélve, hogy amennyiben ilyen módon magunknak fizetünk, mentesülhetünk a különböző pénzügyi termékek rejtett költségeitől, és a pénzünk jóval gyorsabban gyarapodhat.

7. Halogassuk a kiadásainkat

„Az összes pont közül talán ez a leggyakorlatiasabb.

A kiadások halasztása egy technika, ami segíthet abban, hogy valóban csak azokat a tárgyakat vásároljuk meg, amire ténylegesen szükségünk van. A fogyasztói társadalomban, azt hiszem, ez egy igencsak fontos szempont. Ha kidolgozunk egy módszert arra, hogy az egyes beszerzéseket milyen időintervallummal toljuk el, akkor meggyőződésem és tapasztalatom szerint rengeteg felesleges költségtől megszabadulunk. Az én technikám az, hogy annyi nappal halasztom a vásárlást, ahányszor tízezer forint az adott tárgy ára. Legutóbb például egy 100.000 forintos videójáték beszerzését halasztottam el 10 nappal, és eljutottam a kezdeti lelkesedéstől odáig, hogy már nem is vágytam rá, mire a vásárlásra kerülhetett volna a sor, úgyhogy végül nem is vettem meg” – avatott be pénzügyi szakértő.

8. Váratlan helyzetek

Egészen biztosak lehetünk benne, hogy előállnak az életünkben különböző váratlan helyzetek. Pénzügyi szempontból vésztartalék képzésével és biztosításokkal készülhetünk az ilyen helyzetekre. Megtakarításokkal, félretett pénzösszegekkel érdemes számolni, hogy ha baj van, se legyen nagy baj.

9. Hiba lehet csak a kiadásokat csökkenteni

„Ne kövessük el azt a hibát, hogy csak a kiadásaink csökkentésével törődünk. A megtakarításunk ugyanis a bevételeink és kiadásaink különbözete. Nem szabad csak az utóbbival törődni, annál is inkább, hogy itt a legnagyobb önfegyelemmel is csak véges eredményt érhetünk el. A bevételek növelése szinte végtelen, jóval kreatívabb és nagyobb sikerrel kecsegtető téma, amibe egészen biztosan érdemes több időt és energiát fektetni, mint az önsanyargatásba. Ebben segítségünkre lehet, ha például több lábon állunk, például valamilyen otthonról végezhető munkát is bevállalunk.”

penzugyi-tudatossag

 

10. Egészség és gazdagság

Az egészség egyenlő a gazdagsággal – ezt a tényt számtalanszor alátámasztották már, mégis hajlamosak vagyunk róla megfeledkezni. Ez nem csak azért nagy hiba, mert az egészség hiánya anyagilag is nagy terhet róhat ránk, de betegen nem lehet a bennünk rejlő potenciált sem kiaknázni. Az egészség esetében fontos megjegyezni, hogy a prevencióra, vagyis a megelőzésre érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni, a gyógyítás, egy meglévő betegségből való kigyógyulás jóval idő- és energiaigényesebb.

11. Tanulás és fejlődés – egy életen át

Alkalmazkodnunk kell az új helyzetekhez, és ez nemcsak az új pénzügyi termékeket vagy praktikákat jelenti, hanem a folyamatos önfejlesztést és a reflexiót is a társadalmi változásokra. „Igyekeznünk kell időt szánni a tanulásra, és folyamatosan figyelni kell a tendenciákat, mert

csak így lehetünk biztosak abban, hogy a nagy nehezen megkeresett pénzünket jó kilátású eszközökbe fektetjük.

Ezek közül ugyanis bármelyik lehet jó döntés, de a tágabb környezetünk határozza meg a várható trendeket.”

12. Túlzó elvárások nélküli tervezés

A szakember szerint nagyon fontos, hogy ne legyenek túlzott elvárásaink önmagunkkal szemben. „A tudatosság és a jól felépített, jól megtervezett pénzügyi élet kizárólag lépésről lépésre alakítható ki, ezért a kezdeti nehézségek és az esetleges botladozások nem szeghetik kedvünket. A folyamat eleje nagyon meghatározó, ezért a szakértő segítség kérése is megfontolandó. A fejlődés érdekében érdemes megfelelő támogatást kérni” – tanácsolta.

Tetszett ez a cikk? Akkor érdekelhet más, a pénzügyi tudatosságról szóló írásunk is!

Felhasznált irodalom:

  • Joe Domingues, Vicki Robin: Your Money or Your Life
  • Thomas J. Stanley – William D. Danko : The Millionaire Next Door
  • Ramit Sethi: I will teach you to be rich
  • Chris Guillebeau: Side Hustle – From idea to income in 27 days
  • David Bach: Automatic Millionaire

 

Ajánljuk még:

Te tudod, mire kap Nobel-díjat Dr. Krausz Ferenc?

A 2023. évi fizikai Nobel-díjat Krausz Ferenc, Pierre Agostini, és Anne L'Huillier kapta az anyagban lévő elektronok dinamikájának tanulmányozására szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat létrehozó kísérleti módszerekért – jelentette be a Svéd Királyi Tudományos Akadémia október 3-án.