Így vezessünk háztartást nagyanyáink tanácsai nyomán!

Mi, a fogyasztói társadalom gyermekei és haszonélvezői szinte mindennap veszünk valamit a boltban. Megtehetjük, hiszen hétfőtől vasárnapig nyitva vannak az üzletek. Az előző napi ételeink sokszor a kukában landolnak. Veszünk, használunk, eldobunk, újra veszünk. Ezzel önmagában nem is feltétlenül lenne baj, a változás a fejlődés velejárója. Aztán jön egy (klíma)válság, infláció, háború. Egyre drágábbá válik a megélhetés és érkezik a kényszer: jó lenne takarékosabban gazdálkodni. Csak éppen rutinunk nincs abban, hogyan tegyük ezt. Már anyukánk is egy modern világban nevelt minket, lehet, neki sincs (elég) tapasztalata. Ilyenkor érdemes visszanyúlni nagyanyáink praktikáihoz, azokhoz az időkhöz, amikor nem volt más lehetőség, mint hogy odafigyeljenek a kiadásokra.

A szükség nagyon is rákényszerítette elődeinket a takarékos gazdálkodásra. A nagymamám gyakran készített magának egy hatalmas bögre tejeskávét, amibe kenyeret tépkedett. Elmesélte, hogy 1944-ben, amikor az érettségire készült, gyakran evett kávéba áztatott kenyeret. A kávé pótkávé volt, mást nem lehetett kapni, a kenyér pedig egy régi komódból került elő: ott gyűjtötte az édesapja a kockára vágott szárított kenyeret, amit horgászáskor használt csalinak. Jól jött ez az ínség idején. Olcsó, egyszerű és kiadós étel volt. És meg lehetett enni, még felnőttként is kedvelte ezt az ételt. Ugyanez a mama tizennégy évesen kapott egy füzetet, amibe recepteket, praktikákat, jótanácsokat gyűjtött.

Gyerekkori barátnőm nagymamája, Manci néni is remek példa arra, hogyan lehetett igazán jó háztartást vinni. Mindig volt a kamrában több kiló só, cukor, liszt, zsír. Disznót is tartottak, voltak tyúkjaik is. Minden napra megvolt, hogy milyen étel kerül az asztalra. Volt tészta- és főzeléknap is, egyszerű, de finom fogások követték egymást. Hétvégén pedig mindig (szinte) lakodalmi menüt ettek: levest, főtt húst kétféle mártással, utána sült vagy rántott húst rizzsel, krumplival és persze a házilag eltett savanyúsággal. Merthogy Manci néni kamrájában sorban állt az almapaprika, uborka, karfiol, kishagyma, zöldparadicsom. A lekvárokat végeláthatatlan órákig főzte, a befőtteket dunsztba tette. Süteményeket is sütött, sok receptet cserélt a barátnőkkel. Nála – mint oly’ sok háziasszonynak egykoron – a mosásnak, vasalásnak is megvolt a napja, és nem nagyon tudta elnézni a semmittevést. Unokáját azonnal megkérdezte, ha épp a lábát lógatta: „nincs dolgod, vagy talán beteg vagy?”

„Nosztalgiával tekinthetünk vissza ezekre az időkre, de azért azt leszögezhetjük, hogy az emberek élete teljesen más, mint 50-60-70 vagy 100 évvel ezelőtt” – ezzel kezdi beszélgetésünket Valuch Tibor egyetemi tanár, történész, akinek fő kutatási területe a 20. századi magyar társadalom és művelődéstörténet.

„Akkoriban sokkal erősebb volt az önellátásra törekvés, más volt a vásárláshoz való viszony.

Igaz ugyan, hogy a fogyasztói társadalmi szokások kialakulóban voltak, de a mindennapos vásárlás nem volt jellemző. Volt egy-egy nagyáruház, viszont a mai kereskedelmi ellátási rendszer csak a kilencvenes években érkező multinacionális és kiskereskedelmi cégeknek köszönhető. Ezzel együtt a folyamatos vasárnapi nyitvatartás is megjelent. Mára ugyanakkor teljes fogyasztói társadalomban élünk, megváltozott az önellátás szerepe is. Jóval kevesebben készítenek házi befőttet, mint ötven, vagy akár csak tíz-tizenöt éve. Régebben egy valamirevaló háziasszony akkor volt megbecsült, egyben magával elégedett, ha nyár végére a kamarája tele volt mindenfajta tartósított gyümölccsel, zöldséggel. Ebből a következő eltevésig változatos étrendet tudott biztosítani a családnak. A másik fontos különbség, hogy generációkkal ezelőtt jóval természetközelibben éltek az emberek, mint manapság. Összességében azt mondhatjuk, hogy a 70-80-90 évvel ezelőtti háztartásvezetési gyakorlatok sokkal takarékosabbak, kevésbé pazarlóak voltak” – szögezi le Valuch Tibor.

Példákat is sorol, amikből egyértelművé válik, mire gondol: egykor elképzelhetetlen lett volna például az, hogy kidobják a kenyeret, sőt ki se száradhatott volna. Fontos volt a házi kenyérsütés, közösségi vagy otthoni búboskemencében. Általános volt a háziállat tartása is. A disznóvágás egy nagycsalád jól szervezett egynapi munkája volt. Amíg nem volt gépesítés, mindent maguknak kellett csinálni. A nagymosás gyakran kétnapos procedúra volt, a falvakban gyakran még az élővizekre jártak ruhát mosni. Az ételeket korábban sparhelton főzték, ott el lehetett égetni olyan szemetet, amiből fűtési energia lett. A papír nem a kukába ment, hanem gyújtósnak, a konyhai hulladékot és a maradékot meg megetették az állatokkal” – sorolja a történész.

Persze őseink sem jókedvükből éltek így:

szükség volt a takarékos gazdálkodásra, hiszen második világháború után és az ötvenes években is többször előfordult az élelmiszerhiány. A háború utáni női lapokban olyan tippeket olvashatunk, hogy hús helyett hogyan készítsünk tojáspörköltet, de a javaslatok között szerepelt az is, hogy a gyerekek kapjanak zsírós kenyeret apróra vágott spenótlevéllel. Ugyanebben az időben a cukros-zsíros kenyér igazi csemegének számított...

 Fortepan / Bauer Sándor

A 60-as évek nagy változást hoztak. Egyrészt rohamosan terjedtek a centrifugák, majd az automata mosógépek, ettől fogva könnyebb lett az élet. Amikor már minden háztartásban teljes körű volt a villamosítás, a villanytűzhelyen sokkal gyorsabban megfőtt az étel. A mélyhűtő megjelenése pedig a készételek lefagyasztásában segített, amivel időt lehetett spórolni. Emellett a háziasszonyok szerepe is alapvetően megváltozott a kétkeresős családmodell kialakulásával: mindkét jövedelem kellett a megélhetéshez, így viszont már nem maradt elég idő a háztartás vezetésére. Közben persze bejöttek a konzervek és a félkész ételek, ezek is segítettek abban, hogy kevesebb időt kelljen a konyhában tölteni. Aztán a rendszerváltozás időszakában jöttek a multik, és idővel a változások szélesebb rétegek számára tették elérhetővé az egyre költekezőbb, pazarlóbb életmódot.

Aztán az újabb nagy – más irányú fordulatot – a Covid hozta.

„A válsághelyzet mindig változást generál.

Megnőtt az otthon töltött órák száma, ha már úgyis otthon vagyok, könnyebb föltenni egy levest, és közben lehetett dolgozni. Egyre többen elkezdtek kenyeret sütni, a közösségi médiát elárasztották az otthoni receptek, fotók. Szinte már-már trendi lett háztartási feladatokat végezni – a munka mellett is” – mondja az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem egyetemi tanára.

És hogy most, a gazdaságilag nehezebb időkben mit csináljunk? Nyilván nem mehetünk időutazásra. Dolgoznunk kell, nincs annyi időnk a háztartásvezetésre, mint felmenőinknek volt – cserébe a fejlett eszközkészletünk miatt a feladatokat töredéknyi idő alatt elvégezhetjük. Vegyük például a mosást, ami most tízperces feladat a régebbi egész napos munka helyett. „Ne hasonlítgassuk az évszázadokat, inkább analógiákat keressünk, nézzük meg a közös pontokat, amik mentén mi is tudjuk racionalizálni a saját életünket.

Egy az egyben nem tudjuk átemelni elődeink életmódját, de tanulhatunk tőlük.

Mivel megszoktuk a jót, kezdésnek a kényelemből kell visszavenni, és jó volna racionálisabban gondolkodnunk” – szögezi le a történész.

A tanácson gondolkodva egyre inkább arra jutok: régebbi korok háziasszonyainak háztartásvezetési gyakorlatát egyáltalán nem egyszerű átültetni a mai mindennapokba, olyan mértékben megváltoztak a szokásaink, az életmódunk, az életterünk. Nem biztos, hogy mindenki számára helytálló lenne olyan tippeket adni manapság, hogyan főzzünk előre napokra, vagy hogyan készletezzünk az alapanyagokból, hiszen sok lakásban se kamra, se spájz nem található, és a fagyasztó sem mindenhol fér el. Emellett nyilvánvaló, hogy a háború utáni válság-élelmezés tipikus ételei manapság nem elfogadhatóak. A nagymamáink „minőség helyett mennyiség”-jellegű étkeztetése – melynek egyik tipikus maradványa, hogy szeretünk mindenhez kenyeret enni – összeegyeztethetetlen a jelen kor dietetikai, egészségügyi alapelveivel. Mindez nem azt jelenti, hogy ne volna jó tanulni a régiektől, csak azt, hogy

nagyobb tudatosság és több mérlegelés szükséges a régi korok szokásainak vizsgálatakor, mintsem hogy annyit mondjunk, régen minden jobb volt.

Az igazi nagy feladat a régi háziasszonyok praktikáinak adaptálása a post-covid generáció számára, a 2023-as kihívások ismeretében. A szakértő tanácsa alapján tehát nézzük meg, hogy csinálták nagyanyáink, dédanyáink az élet dolgait, és azokból használjuk, amit a józan eszünk diktál! 

Változzunk! De hogyan?

Ha összegyűjtjük a családi emlékeket, tippeket, fortélyokat, azzal sokat tudunk változtatni a szokásainkon. Szinte mindenkinek van története a nagymama praktikus gondolkodásáról, ötletes háztartásvezetéséről. De ha véletlenül nincs, akkor olyan ismert elődöktől szerezhet ismereteket, mint például Vízvári Mariska, a neves színésznő, akinek a nevéhez egy szakácskönyv megírása fűződik: ő állítólag imádott sürögni-forogni a konyhában, receptjeit pedig egy máig nagy becsben tartott szakácskönyvben gyűjtötte össze. A könyvben azt is leírta, milyen legyen egy jó háziasszony. Lessünk el tőle néhány trükköt!

Fortepan / Bauer Sándor

1. Listával, tervezetten menjünk boltba!

Érdemes bevásárlás előtt átnézni, mit rejt a hűtő, a fűszerpolc és a kamra, hogy ne a boltból hazatérve szembesüljünk azzal, hogy olyasmit vettünk, amiből már van otthon néhány csomag. Egy jól összeállított lista életmentő lehet.

Azt a tanácsot is érdemes követni, hogy ne menjünk éhesen az üzletbe. Magam is tanusíthatom, hogy az üres gyomor impulzusvásárláshoz vezet. Ezt elkerülendő készüljünk listával, és lehetőleg ne felejtsük azt otthon. Válasszunk a szezonnak megfelelő zöldségeket, gyümölcsöket. És a táskánkba készítsünk be többször használható szatyrokat, így nem szaporítjuk a műanyag zacskókat!

2. Nem kell mindent kidobni!

Sok minden csak szokás kérdése, például az is, hogy a száraz kenyeret ne dobjuk a kukába. Feldarabolva meg lehet szárítani, majd ledarálni és morzsaként használni. De lehet a száraz kenyérből felfújt is. Ugyanígy, a megmaradt pörköltből isteni rizses hús vagy hortobágyi húsos palacsinta készülhet. Ráadásul, ha maradékot mentünk, akkor menők és trendik leszünk, hiszen már Jamie Oliver is elkezdte a maradékmentő kampányát. Itthon is szuper kezdeményezések vannak, érdemes ezeket is követni!

 Fortepan / Fortepan

3. Ne hagyd, hogy lejárjon a szavatossága

Nem biztos, hogy mindig egyből el kell szaladni a boltba, ha látszólag nincs semmi használható a hűtőben. Időnként érdemes rovancsot tartani a hűtő zöldségrekeszében és a mélyhűtőben. Az enyhén fonnyadt zöldségekből kiváló levest lehet főzni, a mélyhűtőben figyelő húsokat pedig érdemes megfőzni-sütni, ugyanis ott sem lehet korlátlan ideig tárolni az alapanyagokat. A zöldségeket 8-12 hónapig, a gyümölcsöket nagyjából 8 hónapig, darált húst 2-3 hónapig, a húsokat 10 hónapig lehet minőségromlás nélkül tárolni. És ha már kiolvasztottuk, eszünkbe ne jusson visszafagyasztani!

Néha egészen egyszerűen „főzzük ki a hűtőt”.

Ha mégis lejárt egy termék, ne induljunk vele rögtön a kuka felé. Mivel sokszor fogyasztható még az ajánlott időn túl egy-egy élelmiszer, már az is felmerült, hogy ezeket a lejárati dátumokat el is tűntetik a csomagolásról.

4. Receptcsere a barátnőkkel

A legjobb receptekre egy barátnős kávézás, vagy telefonos csevegés során tudunk szert tenni. Ha jó (és esetleg olcsó) receptekre szeretnénk szerezni, érdemes beszélgetni. Persze a közösségi oldalakon is bátran szörfölhetünk, szuper főzős videókba futhatunk bele, ezekből az egy-két perces szösszenetekből már azt is látjuk, milyen lesz a végeredmény. És ha végképp elakadunk és semmi ötletünk nincs, még mindig elővehetjünk egy jó szakácskönyvet!

Nyitókép: Fortepan / Sütő András örökösei