Eltűnhet a lejárati dátum a boltokból?

Fogyaszthatósági és minőségmegőrzési idő – mi micsoda?

Mindenekelőtt különbséget kell tennünk két jelölés között: az egyik a termék fogyaszthatósági, a másik a minőségmegőrzési ideje. A fogyaszthatósági idő kifejezést a gyorsan romló élelmiszerek esetében használják (például tejtermékek), ezeknek az elfogyasztása a megadott dátum után már nem garantáltan biztonságos. Ezzel szemben minőségmegőrzési idő olyan élelmiszereken szerepel, amelyek a megadott dátum után veszíthetnek élvezeti értékükből vagy minőségükből – így attól a naptól a gyártó már nem vállal garanciát rájuk. Ilyenek lehetnek a sós és édes ropogtatnivalók vagy konzervek is. 

Tehát a minőségmegőrzési idő a hosszabb ideig eltartható élelmiszereken található, és azt az időtartamot mutatja, ameddig elvárhatjuk a gyártó által garantált minőséget (például ízt, illatot, színt vagy állagot). Az adott dátum után a termékek minőségükből, élvezeti értékükből veszíthetnek, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem fogyaszthatók – fogalmaz a NÉBIH. 

Az elmúlt évtizedekben vásárlási és fogyasztói szokásaink és mérlegeléseink középpontjába ezek a dátumok kerültek. Válogatásnál a legkésőbbi lejárati dátumokat keressük, ha véletlenül megmaradt egy vásárolt termékünk a hűtőben, de már lejárt a dátuma, akkor azt sokan nem eszik meg, a termék bontatlanul landol a kukában. Pedig a kép ennél sokkal árnyaltabb (kellene, hogy legyen), hiszen most – tisztelet a kivételnek – gondolkodás, érzékek tesztje és mérlegelés nélkül, időszabályokhoz mérten pazaroljuk az élelmiszereket, ahelyett, hogy saját értékítéletünkre hagyatkoznánk. Még mindig sokan nincsenek tisztában a jelzett határidők jelentésével, ahogyan azt sem tudják a legtöbben, hogy

a minőségmegőrzési idővel rendelkező termékek a lejárat után is fogyaszthatók, sőt:

az élelmiszer-higiéniáról szóló Európai Parlament és a Tanács 852/2004/EK rendelete azt is kimondja, hogy a lejárati időt követően is adományozhatók olyan élelmiszerek, amelyeknél a 1169/2011/EU rendelet alapján minőségmegőrzési időt állapítottak meg. Tehát adományozhatók a „lejárt” élelmiszerek is – természetesen csak adott feltételek mellett. 

Mindezek alapján kétségtelen: alapos újragondolást kíván fogyasztói magatartásunk, amiben egy, az év elején kiadott útmutató is nagy segítségünkre lehet. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Maradék nélkül projektjének keretében elkészítették az egyes élelmiszerek lejárati időn túli fogyaszthatóságának összefoglalóját. A szemléletes infografikán termékcsoportonként olvasható, hogy a lejáratot követően hány hónapon belül ajánlott elfogyasztani az adott termékeket. Fontos hangsúlyoznunk, hogy ez CSAK a „minőségmegőrzési idővel” jelölt termékek esetében érvényes!

 Forrás: maradeknelkul.hu 

A Maradék nélkül ábráin jól látható, hogy az olaj két hónapig, a müzli három hónapig, az UHT tej 9 hónapig, az ásványvíz egy évig is fogyasztható a lejárat után. De pazarlás lenne megszabadulni a lejárt tejportól is, hiszen még két hónapig bőven jó lehet, akárcsak a liszt, aminél a feltüntetett dátumra kilenc hónap pluszt számolhatunk rá. Persze ez utóbbi számos más tényezőtől is függ, hiszen az élelmiszermolyok gyakran keresztbe húznak a számításainknak…

A minőségmegőrzési idő pontos betartása szerepet játszik abban, hogy bődületes mértékű élelmiszerpazarlásnak lehetünk szemtanúi.

Egy átlagos magyar állampolgár kutatások szerint évente több mint 32 000 forintot pazarol élelmiszerhulladék formájában,

amely nemzeti szinten 310 milliárd forint veszteséget jelent. Az Európai Tanács felmérése szerint évente 87,6 tonna élelmiszerveszteség keletkezik csak az EU-ban. Ez fejenként évi 173 kg-ot jelent. Hatalmas szám. És bár igaz az, hogy ennek körülbelül fele az ipar számlájára írható, a maradék 50 százalék sem kevés, amit mi, háztartások termelünk...

A szavatosságot jelző dátumok eltűnése

Az már régóta tény, hogy ez a fajta élelmiszerpazarlás nem fenntartható, ezért világszinten egyre komolyabb erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy drasztikusan csökkentsék a kidobott élelmiszerek számát. A Waitrose vállalat nemrégiben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy közel 500 élelmiszeréről eltávolította a minőségmegőrzési idő dátumát az élelmiszerpazarlás visszaszorítása érdekében. Ezzel az intézkedéssel azt szeretnék elérni, hogy a vásárlók saját megítélésükre hagyatkozzanak. Tehát mindenki maga mérje fel, számára fogyasztható-e a lejárati dátumon túli élelmiszer avagy sem. A cég abban bízik, hogy így megakadályozhatják a feleslegesen kidobott élelmiszerek tömegét, mi több: arra számítanak, hogy a döntésükkel és a példájukat követő intézkedésekkel akár több millió bevásárlókosár értékű élelmiszer-hulladékot is megszüntethetnek. 

Világszerte többen is követték a kezdeményezést: a Marks & Spencer nemrégiben több, mint 300 gyümölcs- és zöldségtermékről távolította el a szavatosságot jelző dátumot. Ez azért is fontos, mert Angliában a gyümölcsök és zöldségek a háztartásokban leggyakrabban elpazarolt cikkek, közülük is leginkább az alma és a burgonya. A cég azt is vállalta, hogy 2030-ig a felére csökkenti élelmiszer-hulladékát. Az Egyesült Királyság egyik legnagyobb szupermarketje, a Morrisons a tejesüvegeken szereplő felhasználhatósági dátumot szüntette meg, pontosabban cserélte le minőségmegőrzési időre, ezzel pedig azt szeretnék elérni, hogy az emberek maguk ítéljék meg, hogy a tej számukra fogyasztható-e. A vállalat elmondása szerint tudja, hogy

„merész lépést” tettek, de azt is tudják, hogy szükség van rá,

hiszen „az elpazarolt tej a gazdák elpazarolt erőfeszítését és a szükségtelen szén-dioxid-kibocsátást jelenti”.

Pár évvel ezelőtt még a narancsra, almára is divat volt lejárati idős matricát ragasztani, de a vállalatok hamar rájöttek, hogy erre nincsen feltétlenül szükség. 2018-tól kezdtek komolyabban foglalkozni a címkézés átalakításával. Angliában a TESCO volt az első olyan élelmiszerlánc, ami sajátmárkás friss áruiról eltávolította a lejárati időket. A megbízásukból elvégzett kutatás ugyanis feltárta, hogy

a vásárlók 53 százaléka úgy gondolja: jó ötlet a címkék törlésével „hosszabb ideig frissen tartani az élelmiszereket”. 

Az, hogy világszerte egyre több nagyvállalat áll ki az élelmiszerpazarlás megszüntetése mellett, pozitív dolog, de azt se felejtsük el, hogy az érzékszervi tapasztalás térnyerésével mi is sokat nyerhetünk. Szélesíthetjük és erősíthetjük ítélőképességünket, mérlegelési kompetenciáinkat, újra felfedezhetjük szaglásunk ezerarcú világát, és nem utolsó sorban pénztárcánkat is kímélhetjük.

Arra azonban még egyszer utoljára felhívnánk a figyelmet, hogy nem mindegy, milyen élelmiszerről van szó, nem mindegy, hogy felhasználhatósági vagy minőségmegőrzési lejárati dátum szerepel rajta, és az sem mindegy, fogyasztásig hogyan tároltuk. A fenti „könnyítések” csak és kizárólag a minőségmegőrzési idők esetében állnak fenn, és csak akkor, ha a tárolási körülmények az adott termék leírásában szereplő feltételek szerint alakultak.

És hogy a módszer valóban számottevő javulást hoz-e a pazarlás mértékében?

Egyelőre nem tudni. A magam részéről izgatottan várom az első számadatokat, és arra is kíváncsi vagyok, hogy a határokhoz és utasításokhoz szokott fogyasztói énünk miképp rázódik bele az önálló döntőbíró szerepébe.