Ami az enyém, az a tied! Közös minden fillér vagy dehogy?

A közös kasszának is lehet több formája, mehet egy számlára a pénz, vagy lehet egy közös befőttesüveg, és lehet egy része közös, másik része meg egyénenként szabad felhasználású, a lényeg nem ezen van. Nem a fillérre pontosan elfelezett vagy a közösen befizetett számlákon van a hangsúly, hanem a közös terveken, a közös álmok megvalósításán; a közös felelősségvállaláson.

Nem is olyan rég ráláttam egy fiatal család életére, ahol irdatlan nagy anyagi különbség mellett kötöttek házasságot a felek. A fiatal nő két éve szült. Otthon van a babával, előtte gyógypedagógusként dolgozott. Sose vetette fel a pénz, a családja is szerény körülmények között élt, él, nem tudtak neki mindent megadni, de amit adtak, azt a szülőpár közösen adta. Közös volt a feladat és a felelősség, hogy a lányukból pedagógus váljék. Ezt ők közös értéknek tekintették.

Ezt az értékrendet vitte tovább a lány a saját házasságába. Vitte mellé a törekvéseit, a tudását, a tapasztalatait, az érzéseit, a szerelmét. Egy-két bőrönd ruhát, egy húszéves kerékpárt, meg a nagyija kredencét, ami természetesen a házba, amit a fiú családja nekik vásárolt, nem rakhatott be. Pontosabban a konyhába nem tehette, csak az alagsorban, a mosókonyhában szorítottak neki helyet. Ráadásul ahányszor arra jár a fiú apja, megjegyzi, mennyire útban van, nem illik oda, minek azt az ócskaságot tartogatni, rég tűzre kellett volna vetni.

Annak a családnak, így természetesen a fiatal férjnek is, sok pénze van. Ezzel szemben kevés pénze van a lánynak, éppen csak annyiból gazdálkodik, amennyi a baba után a járandósága, meg amit még öko-sapkák horgolásával a baba gondozása mellett keres. Azért, mert a fiú szerint nem lehet minden közös. Van az enyém, meg van a tiéd.

A közös gyerek fenntartása se lehet egyedül az apa anyagi terhe,

pelenkát például következetesen nem vesz soha, hogy az anyuka is beszálljon a közös buliba. Az nem elég, hogy ő van egyedül a gyermekkel, azaz minden percét az anyai teendők emésztik fel.

Nincs közös kassza. Éppen csak lakbért nem kell fizetnie.

Tudom, hogy szélsőséges a hozott a példa, de ilyen is van. Így is elcsúszhatnak a dolgok, ha az enyém túl nagy hangsúlyt kap, és nem tanítják meg valakinek (vagy nem érez rá) arra a csodás érzésre, amit a közös sors jelent. A közös jó és a közös rossz felvállalása együttesen.

Mert lehet, hogy ma valakinek sok van, de holnapra semmije sem marad. Valamennyi pénz talán igen, de odalesz az egészség, a mobilitás. És akkor bizony rászorulunk a másikra. Lehet, nem pénzre, sokkal inkább két erős, ölelő karra lesz szükségünk. Valakire, aki helyettünk megy el a boltba, helyettünk főz ebédet, helyettünk ugrik le a patikába, locsolja meg a virágokat, látogatja meg a szüleinket, vagy takar be minket. Mert nem tudhatjuk, a következő pillanatban mi történik velünk, hogyan, merre fordul az életünk.

Szerintem a közös kassza közös sorsvállalást jelent.

És lehet ma az egyiknek hopp és a másiknak kopp, de megfordulhat a szerencse, elapadhat az egyik ereje, és bedőlhet bármilyen menő vállalkozás. Míg megerősödhet az a másik, lehet, nem lesz gazdagabb, de akkor, annál a fordulatnál jól jöhet, ha azt a keveset, amit keres, amije van, a szükségben megosztja velünk.

Szerintem a szigorúan fenntartott külön kassza annak a korántsem megingathatatlan önbizalomnak a forrása, mely szerint az életünk egyenletesen mindig felfelé ível, mindig pozitív irányba tart. Pedig az élet hatalmas lutri: lehet élethosszig tartó szerencséje valakinek, de lehet, hogy a holnap bukást hoz, pénzügyi nehézséget, akár olyan bajokat, ahol egyik pillanatról a másikra odavész minden külön kasszán kezelt és számon tartott fillér.

De ez csak az egyik fele a gondolatnak. A másik az, hogy nehéz azzal megbarátkoznom: talán azért nem mer/akar valaki közös kasszában gondolkodni, mert nem bízik a kapcsolat erejében, tartósságában és sikerében. De ha így, akkor kasszától függetlenül kár bajlódni bármilyen kapcsolattal. Akkor az „enyém” kizárólag és teljesen „enyém” maradhat. Nem kell osztozni senkivel. Se pénzen, se örömön, se bánaton.