Barátaink vagy ellenségeink lesznek a robotok?

Lépten-nyomon olvashatunk olyan híreket, hogy kétméteres robotok dolgoznak a tokiói boltokban – de nem is kell a robotjairól híres Japánig menni, már Budapesten is előfordul, hogy gépek asszisztálnak a kórházakban. És persze nap mint nap szó esik a szintén robotoknak tekinthető önvezető autókról, amik világszerte forradalmasíthatják a közlekedést. De különösen az utóbbiak kapcsán merül fel gyakran a kérdés: vajon bízhatunk-e ezekben az intelligens, modern szerkezetekben?

Lehet egy gép élet és halál ura?

Fel vagyunk készülve arra, hogy egy robotra bízzuk egy ember életét? Ez a kérdés az önvezető autók (vagy akár a vészhelyzetben a segítségünkre siető robotok) kapcsán egyre gyakrabban vetődik fel, és nincs rá egyértelmű válasz. A pszichológusok azt mondják, az emberek nem bíznak azokban, akik egy morális kérdésben azután döntenek, miután hideg, számító módon elemezték, milyen befektetéssel és haszonnal jár egy bizonyos lépés megtétele. A robotok márpedig pontosan így gondolkodnak. Vagyis pontosabban egy olyan morális kódex szerint, amiket a tervezőik „ültettek beléjük”. Ez viszont olyan döntéseket eredményezhet, amiket mi elfogadhatatlannak tartunk. 

Nézzünk csak ennek illusztrálására egy olyan dilemmát, ami manapság sokszor előkerül az önvezető autók kapcsán! Adott egy ilyen járgány, ami nem tud megállni egy zebra előtt, amin éppen egy nagymama és egy kisgyerek kelnek át. A kérdés adott: kit üssön el inkább, a nagymamát vagy a gyereket? A válasz egyénenként, de ami még érdekesebb, kultúránként változó lehet: a keleti országokban egy ilyen döntésnél a nem vagy a kor szempontjánál sokkal fontosabb, hogy valaki szabályosan kel-e át az úton, míg magyar kultúránk szerint jobban védjük a nőket és a magasabb státuszú embereket. Ezért egy olyan autó, amit az Egyesült Államokban programoztak be, Brazíliában olyasmit követhet el, ami az ottani emberek számára elfogadhatatlannak tűnik. És ezekből az eshetőségekből szinte végtelen számú akad.

Kinek az élete fontosabb, egy bűnözőé vagy egy kutyáé?

Sokszor az emberek számára sem könnyen megválaszolható kérdések ezek, viszont ha egy ilyen helyzetben egy gép dönt „rosszul”, akkor hajlamosabbak lehetünk azt „érzéketlensége” számlájára írni, nem pedig azt mondani, hogy egyszerűen tévedett. Hiszen tévedni továbbra is csak emberi dolog.

Elveszik a munkánkat?

Bár a ludditáknak (az ipari forradalom géprombolóinak) ma már a történelemkönyvek is legfeljebb néhány sort szentelnek, azért sok embert ma is szorongással tölt el az a tény, hogy hamarosan robotok végzik majd el a munkájukat, ők pedig emiatt az utcára is kerülhetnek. A félelem távolról sem alaptalan:

az USÁ-ban egy-két évtizeden belül akár az állások 47%-át is gépek tölthetik majd be, ennek következményei pedig egyelőre beláthatatlanok.

Néhány közgazdász, például Tyler Cowen, a George Mason Egyetem munkatársa azt jósolja, hogy ez a fordulat elmélyítheti a társadalmi egyenlőtlenségeket: a többség rosszul fizetett szolgáltatói pozíciókba kényszerül majd, és csak az okosak, kreatívak és szerencsések maradhatnak majd meg azokban az állásokban, amik mindenképp emberi munkaerőt igényelnek.

Mások szerint távolról sem ennyire sötét a helyzet. Erik Brynjolffson, az MIT közgazdásza szerint a ludditáknak is csak félig volt igazuk, mert lehet ugyan, hogy a gépek elvették néhány ember munkáját, de ezzel egy időben újfajta munkahelyek (például az irodai munka) is megjelentek. És automatizálás ide vagy oda, az átlagbér az elmúlt kétszáz évben szinte folyamatosan emelkedett – és nincs okunk azt hinni, hogy ez a folyamat pont most változna meg a gépek miatt.

Az igazságtalan sci-fi

Matrix, Westworld, Ex Machina, Terminator. Ez csak néhány olyan művészi alkotás azok közül, amik finoman szólva sem ahhoz járultak hozzá, hogy a robotokra barátként tekintsünk, hanem, hogy arról kezdjünk el fantáziálni, mit tesznek majd velünk az „öntudatra ébredő” gépek akkor, amikor már képtelenek leszünk féken tartani őket.

Mert mi történik, ha FEDOR, az orosz mesterlövész-robot (aki emberibb külsővel már simán elférne akár a Westworldben is) egyszer csak úgy gondolja, elege volt az egrecíroztatásból? Ebbe még belegondolni is rossz. De távolról sem csak az egyszerű mozinéző félelmeiről van itt szó, mert néhány nagyon okos ember, például Stephen Hawking is arra az álláspontra helyezkedett, hogy igenis van okunk félni a gépek lázadásától. 

Azonban ebben az esetben sem a gépektől, inkább önmagunktól kell tartanunk. Nekik ugyanis nincsen öntudatuk, sem szabad akaratuk, és elég valószínűtlen, hogy egyik nap ezekre csak úgy „ráébrednének”, a tudomány szerint legalábbis a közeljövőben nem kell ilyesmitől tartanunk. Az viszont már most is rajtunk múlik, hogy mire használjuk a gépeinket, ha már egyszer itt vannak velünk – jó vagy rossz irányba terelgetjük őket, akarjuk-e, hogy örökre megváltoztassák a világot.