„Az életet nem könnyen, hanem tartalmasan érdemes élni” – véleményem a tanító-, fejlesztő- és munkarobotokról
Automatizált műtéti eljárások, önkiszolgáló rendszerek, dróntechnológia és modern sorgyártás – ez csak néhány azok közül a területek közül, ahol már a technika az úr. Napjaink új fejlesztéseiben ugyanakkor azt látjuk, hogy a robotok már nemcsak részeket, apróbb egységeket vehetnek át a munkából, hanem konkrét szakmákat, munkaköröket is betölthetnek: autót vezetnek, ebédet szolgálnak fel, takarítanak. Ez pedig sok kérdést vet fel. Írtunk már számos meghökkentő robotról: beszélgetőrobotokról , személyiségraktározó-robotokról és érző robotokról is. De úgy látszik, mindig van új a nap alatt...
A patikarobot
A patikarobot egy hatalmas konténerszerű szerkezet, ami teljesen automatizáltan adja ki a gyógyszereket, emberi beavatkozás nélkül. A robotok védett, baktériumoktól mentes környezetben dolgoznak, így kisebb az esély a gyógyszer szennyeződésére. Az úgynevezett Pill-pick robotrendszer emellett már maga adagolja is a gyógyszert a betegeknek: kiszedi az orvos által felírt adagolásnak megfelelő mennyiséget, és külön-külön becsomagolja őket. Az orvosok elektronikus úton elküldik az adagolást, a robot kiválasztja a raktárból a gyógyszert, majd kiadja azt – naponta akár több mint 10 000 adagot,
A raktározási, keresési és kiadási munkafolyamatok többsége a gyógyszertárak egy részében már most önszervező, így az alkalmazotti munkaerő átszervezhető – ígérik a gyártók. De vajon mit jelent majd az átszervezhetőség? Mert logikusan arra gondolnánk, hogy a feladatok nagy részének átvállalásával annyi alkalmazottra sem lesz szüksége a patikának, mint eddig, így jogosan merülhet fel a kérdés: esetleges térnyerése nem lesz-e negatív hatással a munkaerőpiacra?
Kiszállítórobot
A Katalóniai Műszaki Egyetem és a CARNET mobilitási kutatási központja egy olyan robottechnológiát fejlesztett ki, ami jelentősen megváltoztathatja a házhozszállítások menetét. Az ADD robot az áruszállító tartállyal együtt is alig nagyobb mint egy ember. Hat kerék mozgatja, és legfeljebb 20 kilométer/órás sebességgel tud haladni – viszont a lépcső nem fog ki rajta. Létrehozását a világszerte gondot okozó közlekedési problémák motiválták: a szállítójárművek parkolása a nagyvárosokban egyre problémásabb, és egyre több településen szabályozzák a járművek behajtását is. A robot fejlesztői szerint kitűnő megoldás lehet különböző szállítócégek számára az ADD robot bevetése, ami egészen az ajtóig viszi a csomagot. Nem foglal nagy helyet, nem tolatja le a visszapillantót, és nem tartja fel a sort a kipakolás ideje alatt.
A „LogiSmile” elnevezésű projektnek hazai vonatkozása is van: októbertől Debrecenben tesztelik a robot működését. Megfigyelik, hogy az autonóm robot hogyan viselkedik valós szituációkban az igazi forgalomban. Gondoljunk csak bele: lehet, hogy nemsokára ilyen robotkák között szlalomozunk…
Egyre többen kongatják a vészharangot, és figyelmeztetnek bennünket arra, hogy az automatizálás és a mesterséges intelligencia olyan veszélyt jelent a világ gazdaságára, amit nem lenne szabad alábecsülnünk. Stephen Hawking szerint ez a fajta intelligencia jelentheti az emberi faj végét, Moshe Vardi, a Rice Egyetem matematikus-informatikusa pedig úgy véli, hogy 30 év múlva a világ népességének több mint a fele nem fog teljes állásban dolgozni a gépek miatt.
Robottanító
Nem csak a filmekben munkálkodnak már olyan robotok, amelyek az iskolai dolgozatokat osztályozzák le. Ezek a mesterséges intelligenciával felszerelt szerkezetek szinte bármit el tudnak olvasni, és a fejlesztők szerint rendkívüli segítséget jelentenek a megfáradt pedagógusoknak. Anthony Seldon brit oktatási szakértő szerint egyes helyeken 2027-re a robotok teljes mértékben átvehetik az információátadás fő feladatait, a tanárok pedig asszisztensek lesznek mellettük. Az intelligens robotok tudnak majd olvasni a gyerekek arcáról, elemzik mozgásukat, és talán még agyi jeleiket is.
Az elmúlt években a mérnökök olyan robotokat készítettek, amelyek kérdéseket tesznek fel, információkat szolgáltatnak, megjegyzik és kommentálják a válaszokat, és felelnek a kérdésekre is. Képesek felismerni az egyes tanulókat, és nyilvántartást vezetni mindenféle interakcióról. A robottanárok profilozzák is a tanulókat, így a régi simliknek, puskázásnak és órai levelezésnek örökre búcsút mondhatunk.
Robotszülő
Moxie egy nem túl nagy, zöldeskék robot, ami a gyártók szerint képes átvállalni bizonyos feladatokat a túlterhelt gondozóktól, és lehetővé teszi a gyerekeknek, hogy mindennap értelmes játékokat játsszanak. Moxie légzőgyakorlatokat tanít a jellemzően 5-10 év közötti gyerekeknek (számukra ideális ugyanis a robot tudása), megbeszéli velük a gondjaikat, feladatokat ad nekik és ellenőrzi a napi rutinjukat. Segít számukra megérteni saját érzéseiket, megfogalmazni gondolataikat, végső soron fejleszti szociális képességeiket.
A szülők a telefonjukon lévő alkalmazáson keresztül figyelhetik gyermekeiket, és ütemezhetik a kulcsfontosságú eseményeket.
Lényegében a gyerekek nevelésének egyes feladatait egy robotra bízhatják.
A Moxie weboldalának tanulsága szerint számos szülő hálás, hogy gyermeke (köztük például autizmus-spektrumzavarral élő, vagy éppen extrán szorongó utódok) szociális készégei fejlődtek a robotnak hála. Úgy vélik, mivel a kicsik jellemzően nyitottak a technikai eszközökre, így – akár terápiás jellegű – fejlesztést is könnyebben veszik tőle.
És bár elhiszem, hogy nem egyszerű megfelelni az élet minden területén, sőt: pontosan ismerem a nehézségeket, lévén három gyermeket nevelek a munka, tanulás és még ezer minden más mellett, mégsem tudom elképzelni, hogy egy robotra bízzam fiaim szociális fejlesztését.
Inkább felmerül bennem a kérdés, valóban szükségünk van-e ilyen fejlesztésekre. Valóban kellenek a minél gyorsabb, minél nagyobb, minél precízebb eredmények? Valóban mindenben sterilnek, tökéletesnek, sablonosnak kell lennünk? Az emberi létezés nem a maga tökéletlenségében csodálatos? Nem a hibáinktól, tévedéseinktől vagyunk önmagunk? És tényleg nem működhet tovább világunk azokkal a tempókkal, hibákkal és emberi dolgokkal együtt, amiket évezredeken keresztül magunkkal tudtunk cipelni?
Tökéletesség, precizitás és gyorsaság ide vagy oda: a magam részéről remélem, hogy a legtöbb Moxie marad a dobozban, és bízom benne, hogy hajlott koromban lehetőségem adódik még mosolyogva hallgatni unokáim iskolai csintalanságainak történetét. Mert az életet nem könnyen, hanem tartalmasan érdemes élni…
Miért arra hagyatkozunk, aminek nincs lelke?
A belső idő (eltűnésének) nyomában
