Nő a szürke válások száma, azaz egyre több az ötvenes szingli – de miért?

Mind számaiban, mind arányaiban növekszik az idősebb kori, ötven feletti emberek válásának száma – miközben 2010 és 2021 között a válások száma évi 24 ezerről mintegy 18 ezerre csökkent, ami több mint 24 százalékos mérséklődést jelent. Vagyis bár összességében kevesebben válnak el, az időskori válás egyre gyakoribb.

A KSH adatai szerint 1990-ben a házasodó nők átlagosan 23 évesek voltak, az elválók pedig 34,3 évesek. 2017-ben ez a számpár már jócskán különbözött: átlagosan 26,6 évesen házasodtak a nők, a válás mellett döntők pedig 42 évesek voltak. Ez nemcsak azt mutatja, hogy ma már 4-5 évvel később házasodunk, mint a rendszerváltás idején, hanem azt is, hogy még később válunk el: az első házasságban eltöltött idő tíz évről kb. 14-15 évre nőtt.

Szintén elgondolkodtató, hogy

1990-ben az összes válás 1,6 százalékában vált el hatvan év feletti nő, 2017-re ez az arány 4,1 százalékra növekedett, s a férfiaknál még nagyobb az ugrás.

Az összes válás 2,7 százalékáról az összes válás 7,5 százalékára ugrott a hatvan év feletti férfiak aránya, közel harminc év alatt.

A magyar statisztikák nem egyedülállóak: az USA-ban minden harmadik elvált ember ötven év feletti, és az ötven felettiek válásának számra 1990 és 2015 között megduplázódott a felmérések szerint. 

A hozzáértők három fő indokot sorolnak a szürkeválások terjedésének hátterében. Egyrészt mást tart már „jó házasságnak” az emberek többsége, mint néhány évtizeddel korábban, így szigorúbb követelményeket is támaszt partnerével és kapcsolatával szemben. Ma már alapvetés, hogy a házasságban boldogabbak szeretnénk lenni, mint korábban, elégedettséget szeretnénk érezni, és nem feltétlenül fogadjuk el a „békében egymás mellett élést” jó megoldásként. Ezzel párhuzamosan a válás társadalmi elfogadottsága nőtt, vagyis ma kevesebbeknek kell rosszalló tekintetek kereszttüzében állni, miután különköltözik párjától. Filmeken, könyveken, videóklipeken keresztül árad ránk a gondolat: szabad ember vagy, s ha valahol rosszul érzed magad, állj odébb, próbálj máshol szerencsét, „never too late”, vagyis sohasem késő váltani, ha nem élvezed az életet. A gyerekeid és az unokáid majd megszokják az új állapotot. Ez azonban csak úgy tud megvalósulni, és ezt mondhatjuk a második hatásnak, hogy a családok döntő többségében mára az édesanya és az édesapa is munkavállaló. Itt jön képbe a második indok, hogy a nők ma függetlenebbek mint valaha, így anyagilag is többeknek van lehetősége lépni, ha rosszul érzik magukat a kapcsolatban.

A harmadik ok pedig az lehet a szakértők szerint, hogy nemcsak a születéskor várható átlagéletkor, hanem az egészségben eltöltött évek száma is jelentősen növekedett az elmúlt harminc évben. Vagyis hatvan felett is bátran gondolhatjuk, hogy van még húsz jó évünk, amit – érthető módon – szeretnénk minél kellemesebben tölteni. Azt pedig kényelmes feltételeznünk, hogy valaki más mellett ez talán könnyebb lenne. 

Mégis, felvetődik a kérdés, hogy vajon jó döntést hozunk-e azzal, ha életünk utolsó harmadára-negyedére hagyjuk egyedül azt, akivel jó esetben akár húsz évet is együtt éltünk? Nem kétséges, hogy ott, ahol a kapcsolat gyűlölködővé vált, és már egymás megpillantása is agressziót vált ki, biztosan lépni kell, de a válások hátterét alaposan megismerve nagyon sokszor feltehetjük azt az egyszerű kérdést: vajon a párok tényleg mindent megtettek azért, hogy a kihűlő majd kialvó lángot újra felélesszék? Vajon környezetük: szüleik, gyermekeik, unokáik, barátaik, munkatársaik figyeltek arra, hogy a két ember lassan, de biztosan eltávolodik egymástól? Ha látták, szóltak-e erről nekik? Javasoltak-e módszereket, például a „MI”-idő kialakítását, amelyben a két ember csak egymásra figyel, és egymással él meg közös élményeket kirándulás, mozi, séta vagy akár csak egy egyszerű étteremlátogatás formájában? Vagy biztatták őket arra, hogy beszéljenek problémáikról, kételyeikről egymással, akár egy szakember bevonásával? Egyáltalán

segítették őket átgondolt döntést hozni? 

A környezetemben látottak alapján ugyanis mintha e ponton lennénk igazán tévedésben. Nem hiszem, hogy a válás minden esetben rossz döntés, igenis lehet indokolt és jó választás. Abban viszont hiszek, hogy a kapcsolatunkról való döntéshozást minden helyzetben nagyon hosszú, alapos mérlegeléssel kellene megelőzze. Csak így, a valódi kérdéseket feltéve és a számunkra igaz válaszokat megtalálva kerülhetjük el, hogy a külső nyomásoktól, bárki kényszerítő hatásától vagy akár egy pillanatnyi fellángolástól vezérelve átgondolatlan, visszafordíthatatlan változásokat idézzünk elő. 

Ha mindent mérlegre tettünk, és jó döntésnek tűnik a válás, örüljünk, hogy van lehetőségünk a mellett dönteni, hiszen ez valóban az utóbbi évtizedek fejlődésének eredménye. De úgy sejtem, hogy ha mindenki alapos gondolkodás után hozna döntést, akkor a 60 év feletti válások aránya és száma nem növekedne ilyen ütemben.