SZPSZ

Mi a jó házasság titka? – Véleményem 25 évnyi házasságról, szingliként

24 éves vagyok, szingli, és fogalmam sincs arról, hogy mi lehet a jó házasság titka. Egyelőre még azt sem tudom, hogy mi az igazi, stabil és biztos kapcsolat alapja, nemhogy a jó házasságé. Minden bizonnyal, ha tudnám, már nem lennék egyedülálló. Vagy lehet, hogy mégis?
Gondolatok és feltörő érzelmek sora egy fiataltól a házasság hete alkalmából.

Tudom (és, hiszem, hogy nem túlzok, ha kijelentem), hogy én vagyok a világ egyik legszerencsésebb embere, ugyanis a szüleim 25 éve töretlen, okkal-móddal kiegyensúlyozott házasságban élnek. Mind a ketten egyszerre különlegesek és bonyolultak, ám mégis szerethetők a maguk módján. Számomra a legszerethetőbbek.

Képesek egy időben szülők, barátok, barátnők, haverok, társak, rokonok, ismerősök és szeretők lenni egymás számára.
Képesek a másik hőn szeretett társa, kapaszkodója, felemelője, bátorítója és tanítója lenni, ha arra van szükség.
Képesek odafigyelni, nem elhanyagolni, nem bántani, nem piszkálni, nem kiszolgáltatni a másikat.
Képesek keresni, tiszta szívből ölelni és csókolni, meghitten puszit adni, szorosan kezet fogni, békével elköszönni és köszönteni.
Képesek tüzesen nézni és csendesen meghallgatni.
Képesek alkalmazkodni és elfogadni.
Képesek vigyázni és igyekeznek nem fájdalmat okozni.
Képesek a türelemre és a humorra.
Képesek újrakezdeni és nem feladni.
Képesek változtatni és választani.
Képesek fejlődni és fejleszteni.
Képesek tanulni együtt, egymástól és egymásért.
Képesek gyerekek és egyben felnőttek maradni. Képesek nevelni és boldogan szeretni egymást és bennünket.
Képesek másokon önzetlenül, jó szándékból és vidáman segíteni.
Képesek mindent odaadni és feladni, értünk, önmagukért.
Képesek jönni, ha kell és menni, ha kérjük.
Képesek szorítani és szárnyalni hagyni.
Képesek a szabadságra és az elfogadásra.
Képesek értünk, velünk együtt és nélkülünk is élni, szegényen és jól egyaránt.
Képesek hangosan sírni és képesek hangosan nevetni.
Képesek ordítani, ha fáj és megbékélni, ha meg kell.
Képesek eltemetni és újjászületni.
Képesek adni és kapni.
Képesek tisztán látni és érezni.
Képesek reggeltől, estig menni, hajszolni, gürcölni, meg nem állni.
Képesek közben élni és megbocsátani.
Képesek feladni.
Képesek kérni.
Képesek együtt bátrak lenni.
Képesek nevetni, képesek félni.
Képesek együtt, szimbiózisban élni.
Képesek 25 éve békésen, őszintén, szépen szeretni.

Minden bizonnyal ez a jó házasság titka.

A házasság hetét Magyarországon először 2008-ban ünnepelték. Egy héten át tartó eseménysorozatot rendeznek ilyenkor, idén online formában február 7-14 között, immár 4 kontinens, 21 országában. A mozgalmat 1996-ban Richard és Maria Kane indította útjára az Egyesült Királyságban azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a házasság, a szeretet, a szerelem és a család fontosságára. 

Szerinted mi a jó házasság titka? Írd meg nekünk kommentben!

Nyitókép: Taylor Deas-MeleshUnsplash

Ajánljuk még:

ÁSÓ, KAPA, JÓISTEN – ÍGY ÍRTA ÁT EGY FÖLDI HÁZASSÁG AZ ÉGI JÁTÉKSZABÁLY SORAIT

ÖRDÖGHÖZ MENTÉL, ÖRDÖGVEL ÉLJÉL! – NAGYMAMÁK ÖRÖKSÉGE EGY HÁZASSÁGHOZ

HUSZONÉVESEN HÁZASODTAM, ÉLETLECKE LETT BELŐLE