Ki fizessen a randi végén?

SZPSZ

Ki fizessen a randi végén?

Kézenfekvőnek tűnik, mégis meglehetősen kényes kérdéssé válhat, hogy ki fizessen a randevú végén. Eleinte elfogadható lehet, hogy a férfi kérje a számlát, hiszen így hallottuk, így tanultuk, így láttuk mindenhonnan, miért tennénk másképp? Nekem (és biztos vagyok benne, hogy másoknak is!) mégsem volt sosem ilyen egyértelmű.

Többnyire elfogadott, hogy az első randin mindent a férfiak fizetnek. Az első találkozás, az ismerkedés első lépései sok szempontból stresszesek lehetnek, és ennek csak egy része, hogy ki fizessen, mégsem elhanyagolható része.

Szívesen vettem, ha meghívott valaki egy kávéra, bár tény, hogy sosem vártam el az „ingyen programot”. Mindig volt nálam elegendő pénz akár az egész számlát kifizetni, és minden alkalommal fel is ajánlottam ezt. Egyrészt mert az egyenrangúságra törekedtem a kapcsolataimban, másrészt mert ha állandóan csak az egyik fél fizet, az nagy kiadás számára, és egyszerűen nem éreztem korrektnek. A pénztár előtti aprószámolgatás helyett inkább az egyszer te, egyszer én híve voltam, vagyis hogy egyszer én fizetek, a következő alkalommal a partnerem. Így arányaiban körülbelül egyenlő költséget számolhattunk el, attól függetlenül, hogy hosszabb vagy rövidebb ideig tartott a kapcsolat.

Csakhogy nem mindenki gondolkodik így (és könnyen lehet, hogy ők teszik jól... bár én nem ebben hiszek). Van a családomban egy fiatal lány, idén kezdte a főiskolát.

A szülei arra tanították, hogy ne adja alább, igenis a férfi fizessen a randevún, ráadásul ne is csak az elsőn, de ha lehet, az összesen.

Ezen igencsak meglepődtem. Mert azt még elfogadom, hogy az első randi legyen a férfié… Hagyomány, gesztus, etikett. De a következő alkalmakkor már kellemetlenül érezném magam, talán kissé kiszolgáltatottnak is, és biztosan piszkálná a lelkiismeretemet, hogy már megint a másik fizet. Az unokahúgom azonban nem csinál ebből ekkora problémát, szerinte nincs azzal semmi gond, ha mindig a fiú állja a számlát, főleg, ha megteheti (korukból adódóan főleg azért, mert a srác szülei gazdagok).

Nekem azért ezzel is volt gondom, mert nem hiszem, hogy számítana, kinek mennyi pénze van – ez nem csak erről szól. Az első hetekben, az első randevúkon derül ki, hogy ki hogyan áll a dolgokhoz, várhatóan milyen szerepet tölt be a kapcsolatban, mire számíthatunk tőle, és egyáltalán: milyen a másik személyisége. Én nem tudtam volna elképzelni, hogy olyasvalakivel legyek, aki nem engedi, hogy én is fizessek, vagy hogy minden alkalommal inkább én nyúljak a pénztárcámba, bár ez utóbbira egyáltalán nem volt példa az életemben.

A barátnőim nem értenek mindenben egyet velem. Egyikük szerint például elvárható, hogy az első néhány randin a férfi fizessen, mert így szokás, ő ezt tanulta, többek között a filmekből is. Később azonban viszonozza a kezdeti kiadásokat a párjának. Fizet néhány ebédet vagy vacsorát, de előfordult már olyan is, hogy befizette kettejüket egy hosszú hétvégére. Hozzátette, hogy ehhez a „nagyobb” gesztushoz persze el kell telnie néhány hónapnak, vagyis nála ez inkább hosszútávú befektetés, ami számomra nem tűnik valami szimpatikus gondolatnak.

Viszont van egy nagyon kedves első randis emlékem az egyetemi éveimből. Egy baráti társaságban megismerkedtem egy fiúval. Telefonszámot cseréltünk, pár nap múlva megbeszéltünk egy randevút. Egy parkban találkoztunk, leültünk egy padra, amikor a fiú bevallotta, hogy

mivel hó vége van, sajnos nem tud sehová meghívni, azt meg nem szeretné, hogy én fizessek.

De nagyon szeretett volna találkozni, nem akart még egy hetet várni vele. Helyette azt találta ki, hogy elhozott egy nagy adag fényképet a gyerekkorából, és végignéztük azokat ott, a parkban, a padon, miközben mesélt a szüleiről, a kamasz éveiről, a felnőtté válásáról, önmagáról. Nagyon jól éreztem magam, és egy fillérbe sem került.

Persze ahány ember, annyi szokás és elképzelés, és emancipáció, persze. Meg kell találnunk a középutat a saját és a partnerünk elvárásai között. Tapogatózni, kitapasztalni, hogy kinek, hol a határ, és azt tiszteletben tartani. Amikor a párommal elkezdtünk randizni, és a második alkalommal fizetni akartam, meglepődött. Azt mondta, ilyennel még nemigen találkozott, pedig szerinte is ez a korrekt, épp említeni akarta, hogy így csináljuk. S bár már nincs éles határvonal a „vagyonunk” között, a mai napig igyekszünk tartani az „egyszer te, egyszer én”- szabályunkat.

Ajánljuk még:

LEHET, HOGY SZERET, CSAK NAGYON HÜLYÉN FEJEZI KI? IGEN!
LEVÉLTITOK A PÁRKAPCSOLATBAN: MIKOR ÉR MEGNÉZNI A PÁRUNK ÜZENETEIT?
7 KREATÍV TIPP: ÍGY RANDIZZ A KORONAVÍRUS IDEJÉN!

Tabutéma tabuk nélkül – Szexualitás az amputáció után
Amputációmat követően, ahogy egyre jobb állapotba kerültem, egyre többen kérdezték, hogyan tovább, ami a párkeresést illeti. A kérdés meglepett, mert gondoltam én, úgy, mint bárki másnak, és ugyanúgy, mint korábban két lábbal… de azért az instagram, a tökéletesnek mutatott tökéletlen világban, ahol sokszor csak a külsőségek számítanak, azért a csajozásnak vagy pasizásnak, akárhogy is nézzük, vannak gátjai.

 

 

Már követem az oldalt

X