A szerelem választ minket, vagy mi választjuk a szerelmet?

SZPSZ

A szerelem választ minket, vagy mi választjuk a szerelmet?

Örök, egyetlen, hűséges, nyugodt, békés, szerethető, türelmes, igazi. Létezik? Mi van, ha nem? Mi van, ha igen, csak soha sem találok majd rá? Mi van, ha igen és meg is találom? Mi van, ha megtalálom és én választom ki őt, nem pedig ő engem? Egyáltalán én megválaszthatom őt? Egyáltalán, a szerelmet választani lehet?

Azt hiszem igen. Egyre inkább azt hiszem, hogy választhatok, szerelembe esem-e vagy sem. Pont úgy, mint, ahogyan reggelente választhatok a fekete és a kék farmer között. A kávé és a tea között. A rántotta és a főtt tojás között. A paradicsom és a paprika között, sőt, gyakorlatilag lassan minden között. Mert azt érzem, hogy ma már a lehető legtöbb lehetőség közül kell és lehet választani ahhoz, hogy szebb, boldogabb, kiegyensúlyozottabb és szerethetőbb legyek. De mikor tanulom már meg élvezni az életet? Mikor kezdek már el szívből szeretni, hangosan nevetni, tisztán ölelni? Mikor feledkezek meg önmagamról, az ideáljaimról, az eszméimről? Mikor kezdek már el végre szabadon, mosolygósan élni? Mikor döntök már végre úgy, hogy nem görcsölök tovább, és hogy nem akarok megfelelni és folyton elégedett lenni? Mikor döntök már végre úgy, hogy nem döntök sehogy? Mikor kezdek már el sodródni? Egyáltalán el tudok majd kezdeni sodródni? Nem tudhatom, képes leszek-e rá.

Nem tudom, képes leszek-e valaha is majd csak úgy, mindenféle félelem nélkül élni. Nem tudom, hogy képes leszek-e majd nem kattogni. Nem tudom, képes leszek-e nem görcsölni, képes leszek-e teljes szívből hinni. Nem tudom, hogy képes leszek-e bizton remélni és túlélni a csalódást.

Azt viszont már egy ideje tudom, sőt, már-már biztos is vagyok benne, egyre biztosabb, hogy nem feltétlenül mi, nők vagyunk, akik választunk. A legtöbb esetben a férfi választ ki magának minket.

Ő dönti el, rám ír-e, odajön-e. Aztán azt is, hogy megcsókol-e, és ha igen, mikor. Rajta múlik, hogy megfogja-e a derekam vagy a kezem, majd az is, hogy elkéri-e a számom. Az, hogy lekerül-e a ruha rólam, és ha igen, hol, mikor és milyen tempóban. Ugyancsak tőle függ, hogy ott marad-e éjszakára, és az is, feljön-e legközelebb is. Rajta áll vagy bukik, hogy keres-e még, és ha igen, mikor találkozunk legközelebb. Az apró, ám mégis sokatmondó, irányított mozzanataitól és gesztusaitól függ majd, hogy megszeretem-e. Ezen áll vagy bukik, hogy a barátnője leszek vagy sem. Mint ahogyan az is, hogy erre mikor kerül sor és meddig tart. Ez határozza meg, hogy mit jelent majd számomra a szerelem és a hűség. Arról, hogy gyűrűt húz-e az ujjamra, szintén ő gondoskodik. Szóval Ő dönti el, hogy Ő lesz-e az a bizonyos örök, egyetlen, nyugodt, békés, türelmes és szerethető igazi. Mint, ahogy azt is, hogy meddig mérgezi még magát egy esetlegesen meglévő, rossz kapcsolatban.

Én pedig közben eldönthetem, hogy írok-e neki vissza vagy megvárom míg odajön. Rajtam is múlik, hogy visszacsókolok-e, illetve megfogom a kezét és megadom a számom. Tőlem is függ, hogy feljön-e hozzám és leveszi-e a ruháimat. Kereshetem én is legközelebb, és dönthetek úgy, hogy igen, találkozom vele újra. Az, hogy a barátnőjévé válok és hűséges maradok hozzá, nagymértékben ugyancsak az én döntésem. Mint ahogyan az is, hogy akarom-e, hogy ujjamra húzza azt a gyűrűt vagy sem. Várhatok rá, de el is engedhetem. Eldönthetem, hogy Ő lesz-e az a bizonyos örök, egyetlen, nyugodt, békés, türelmes és szerethető igazi.

Jó kérdés, hogy megvárom-e, ezt a bizonyos igazit, vagy beérem a „kevesebbel”. Az viszont, hogy beleszeretek-e vagy sem, azt hiszem nem csak ezen múlik.

Nyitókép: Chermiti Mohamed/Unsplash

Ajánljuk még: