A megcsalt nők a szeretőt hibáztatják?

SZPSZ

A megcsalt nők a szeretőt hibáztatják?

A hűtlenség – ha fény derül rá – egészen biztosan feldúlja egy pár, akár egy egész család életét. A megcsalt nők jelentős része pedig jellemzően nem a hűtlenre, hanem az ellenfélre, a szeretőre haragszik.

A szeretőre fújnak nagy erővel, és bár ideig óráig a férj körül is szorul a hurok, neki hamarabb megbocsátják az árulást, mint annak a harmadiknak, aki nyilvánvalóan „elcsábította”, „levadászta” a férfit.

Az ebben a megközelítésben hívő feleségek úgy tekintenek a saját párjukra, mint egy önálló akarat nélküli bábra, akivel csak úgy megtörténtek, megtörténhetnek a dolgok. Bár egészen biztosan fáj nekik a férfi hűtlensége is, a hazugságok, az egész átverés, a férfi felelőssége hamarabb elsikkad. Elsikkad annak a döntésnek a jelentősége, amikor egy nap nem hazafelé vette az irányt, hanem egy másik nőnél kötött ki és oda vissza-visszajárt. Vagy lehet, hogy csak egyszeri alkalom volt, de akkor meg szegény szinte észre sem vette, hogy mi zajlik. Csak megtörtént. Ő passzív volt teljesen, sajnos elcsábították. Ugye?

Nem célunk, hogy egy szerelmi háromszögben egyik vagy másik felet egyértelműen hibásnak állítsunk be, hiszen van már némi tapasztalásunk róla, mennyi minden megtörténhet és meg is történik. Általános jellegű nagy igazságok kikiáltására se törekednénk, és azt is tudjuk, hogy egy szerelmi háromszögben valójában mindenki sérül és senki sem kerülhet ki belőle egyértelműen győztesen.

Ám helytálló megfigyelés lehet, hogy mi nők szívesebben hibáztatjuk a csábítót, akár ismeretlen volt (és az is marad), akár magunk is ismerjük őt személyesen.

Ha nem ismerjük, még könnyebb a megaláztatásból fakadó feszültséget és a dühöt felé irányítani, hiszen bármit (minden rosszat) fel lehet róla tételezni. És megkönnyebbülést okozhat az a gondolat, hogy az a nő egyértelműen rossz szándékú, céda, laza erkölcsű, családveszejtő fúria, akinek egyedüli felelőssége van a helyzet kialakulásában. Ha ő nem lett volna, most nem tartana ott a család, a párkapcsolat ahol tart. Egyszóval nem kellene szembenézni azzal a helyzettel, hogy miért is történt meg az, ami megtörtént.

Nem kell szembenézni sem a saját felelősségünkkel a helyzet kialakulásában, és alapvetően a férfi (férj) felelősségét sem kell nagy erőkkel firtatni, hiszen mi párként és egyenként is áldozatok (vagy bábok) vagyunk. A szerető nő az, aki egy személyben hibáztatható, vagy legalábbis is ő az, akinek a vétek oroszlánrésze jut. Lehet rá kiabálni, fel-felemlegetni mindenféle módon, a düh és a fájdalom céltáblájaként lőni rá, akár évekkel az incidens után is, miközben a hűtlen fél meg lapul és lehet, hogy kapóra is jön neki, hogy a feleség közvetlen haragja és „gyilkos”, elszánt dühe nem rá irányul.

Pedig a helyzet kialakulásában nem egyetlen ember felelősségét kell megkeresni, hanem mindannyiunkét.

Emberi kapcsolatainkban való elbotlásainkban ritkán egyszemélyes a felelősség.

Ám nem szeretnénk a megcsalt feleség nyakába sem varrni a dolgot, mondván „az meg biztosan úgy viselkedett, vagy olyat mulasztott el a kapcsolatban”, amiért a férj máshol kellett, hogy vigaszt keressen. Ez ugyanolyan igazságtalan lenne, egyoldalú és durván ítélkező pont egy olyan ember felett, akit éppen összetört az élet.

Jóval közelebb kerülhetünk egy viszonylag elfogadható helyzetfelismeréshez, ha senki sem tolja le magáról a felelősséget. Nem adunk azonnal felmentést se magunknak, se a társnak, se a harmadiknak, de a szerető felé áramló kontrollálatlan düh helyett – ami elvezeti ugyan a feszültséget, de valódi tisztázást nem hoz – arra törekednénk, hogy feltárjuk a valódi okokat.

Persze kiderülhet, hogy tényleg „levadászták” a mellettünk élőt – vagyis a harmadik nagy erőkkel küzdött azért, hogy egyszeri alkalomra vagy akár tartósan magához édesgesse (kösse) azt, aki „hozzánk tartozik”.

Persze az is lehet, hogy a társunkat nem kellett levadászni, eleve levadászható volt.

Előfordul, hogy a mellettünk élő társra már rég nem úgy gondoltunk, mint olyasvalakire, aki más számára csábító célpont lehetne.

És meglehet, hogy ezen lehetőségek egyike sem igaz, és az is előfordulhat, hogy ezek kombinációja áll a háttérben. Ám akár itt, akár ott keressük az igazságot, egészen bizonyos, hogy nem lehet egyetlen emberre terhelni a bűnök oroszlánrészét. Mert akkor nagy valószínűséggel elmaszatolunk olyan igazságokat, amelyek feltárása, kibeszélése abban segíthetne, hogy megerősödjön a párkapcsolat és a fájdalmas helyzet többé ne ismétlődjön meg. Vagy hogy eleresszük magunk mellől azt, aki valóban csak egy bábként viselkedik a saját életében. Az ilyen emberrel hosszú távon biztos nincs dolgunk.

Nyitókép:Priscilla Du Preez/Unsplash

Ajánljuk még: