SZPSZ

13 jel, hogy a kapcsolatod a végéhez közelít, vagy változtatnod szükséges

Egy szakítás szinte mindig fájdalommal jár. Vajon könnyít-e ezen, ha nem ér váratlanul minket? Ha pedig felismerjük a jeleket, azok utat mutathatnak ahhoz is, mit tehetünk az együttmaradásért!

Nem szeretünk vele foglalkozni, de mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy bizony, a párkapcsolatok időnként véget érnek. Szeretheti egymást két ember nagyon egy ideig, aztán ez megváltozhat. Kiderülhet, hogy mást keresnek, mást várnak az élettől, nem azonosak a céljaik. Az is lehet, hogy a személyiségük nem illeszkedik, vagy a kezdeti rózsaszín köd után nem találják azt a közös utat, amin el tudnak indulni.

Ez csak néhány ok, de a lista végtelen lehet. Bármi is áll a háttérben, egy párkapcsolat vége fájdalmas, valódi gyászfolyamat. Segít-e, ha tisztában vagyunk vele, hogy véget fog érni? A felkészültség sokak számára könnyebbé teheti a szomorúsággal való megküzdést.

Több évtizednyi kutatás révén összesítették azokat a jeleket, amelyek a közeledő szakítást mutatják:

  1. Bizalmatlanság szövi át a kapcsolatot, akár egyik irányból, akár kölcsönösen.
  2. Összességében boldogtalanok a felek. Nem egy-egy nap vagy rövidebb időszakokban, hanem tartósan érzik magukat annak. Nem elégedettek a kapcsolattal.
  3. Tulajdonképpen nincs is szükségük a másikra, semmilyen módon nem támaszkodnak egymásra, inkább egymás mellett, mintsem együtt élnek.
  4. Az a benyomásuk, hogyha mérlegre tennék a kapcsolat jó és rossz elemeit, az a rossz felé billenne.
  5. Nagyon sok konfliktusuk van, amelyek intenzív, negatív érzelmeket váltanak ki belőlük, testi szinten megjelenő stresszreakciókkal együtt (emelkedett pulzusszám, légszomj, izzadás, kipirosodás stb.)
  6. Már nem tudják feltételezni a jót szándékot a másikról, és a jó tulajdonságokat is nagyon nehéz látják meg a másikban.
  7. Egyikük vagy mindketten állandóan elbizonytalanodnak abban, hogy akarják-e ennek a kapcsolatnak a folytatását.
  8. Nehézségeink vannak azzal, hogy megnyíljanak a másik felé és megosszák az érzéseiket, gondolataikat. Nem érzik ehhez biztonságban magukat.
  9. Nem éreznek szeretetet, nem vált ki belőlük aggodalmat, ha a másik beteg vagy nehézségei vannak.
  10. Aktívan foglalkoztatja őket, találnának-e új párt. És alapvetően abban hisznek, hogy ez könnyen menne.
  11. Nem fektetnek időt, energiát, anyagi forrásokat a kapcsolatba. Nem foglalkoznak olyasmivel, ami a másik szeret, nem szerveznek olyan programokat, amelyek anyagi ráfordítást igényelnének.
  12. Hiányzik az elköteleződés, hogy mindennap a másik mellett döntsenek. Ha a jövőre gondolnak, nem egyértelmű számukra, kap-e helyet benne a másik.
  13. Nincs meg az egymás iránti érdeklődés és kíváncsiság, akár a mindennapok apróságai iránt is.

Használd a listát tudatosan!

Ezek valójában kockázati tényezők. Vagyis tekinthetjük őket arra vonatkozó jeleknek is, hogy mi az, amin érdemes változtatnunk a kapcsolatunkon a szakítás elkerülése érdekében. Egyáltalán nem jelenti biztosan a kapcsolat végét, ha ezeket a jeleket tapasztaljuk. Használjuk a listát ellenőrzésre, és vonjuk le a jó tanulságokat belőle.

Gondoljuk végig egy-egy hiányzó elem kapcsán, mire lenne szükség, hogy ezeket az érzéseket újra tapasztalhassuk? Mitől éreznénk jobbnak a helyzetet? Majd ültessük át a következtetéseinket cselekvésbe: mi az, amit mi meg tudunk tenni a változások érdekében? Általában könnyebben vesszük észre, hogy a másiknak mit kellene tenni, így nem árt, ha tudatosan kezdünk el önmagunkról gondolkodni, hiszen

csak arra van befolyásunk, amit mi teszünk.

Nem érdemes ebből ego-harcot csinálni, hogy ki teszi meg az első lépést. Ha nekünk fontos a kapcsolat, bátran merjünk tenni érte.

Ha pedig ehhez valamiért nem találunk motivációt, annak is fontos információértéke lehet. Tanuljuk meg jól dekódolni az érzéseinket. Ne féljünk szakítani, ha arra van szükség, de ne féljünk tenni sem egy olyan kapcsolatért, ami a hibái, hiányosságai ellenére úgy tűnik, mégis megéri a fáradtságot.

Egy pozitív történet

Egy kedves barátnőmet, akiről tudtam, hogy párkapcsolati nehézségekkel küzd, megkértem, nézze végig a fenti listát, és mondja el, mik a saját élményei, tapasztalatai:

„Amikor elmentünk párterápiára, ezekből szinte minden igaz volt a kapcsolatunkra.

A kommunikáció gyakorlatilag megszűnt közöttünk, senkit nem érdekelt, mi is van a másikkal. Körülbelül arra szorítkoztak a beszélgetéseink, hogy melyik nap ki megy a gyerekekért az iskolába, ki intézi el a bevásárlást. De gyakran ezek sem szofisztikált tervezések voltak, sokkal inkább vádaskodások, hogy már megint miért nekem kell menni? A múltkor is én voltam. Végeláthatatlanok voltak ezek a viták.”

Már nem csináltak közös programokat, hétvégén mindenki a saját szórakozását űzte, vagy a saját barátaival járt el, ami újabb konfliktusokat szült arról, ki vigyáz a gyerekekre, és hogyan lenne ez igazságos. „Olyan volt, mintha állandóan mérnénk, ki mennyit tesz, és egy fikarcnyival sem akartunk volna többet tenni a másiknál. Ha mégis túlbillent valamelyikünknél a mérleg, azonnal követelte a kiegyenlítést. Ha én egy órával többet voltam a barátnőmmel, tuti, hogy ő is legalább egy órával tovább maradt távol. Ez a sok különlét persze hamar a féltékenység melegágya lett, ami csak további veszekedésekhez vezetett. Egy ponton mindketten meguntuk és leültünk beszélgetni. Arra jutottunk, hogy bár lehet, könnyebb lenne szétmenni, mégis adunk egy esélyt magunknak. Ennek most már közel egy éve, és azóta rengeteg minden változott. Kellett hozzá a külső segítség, de már hiszek a benne, hogy sikerülhet végigmenni ezen az úton, és megér minden belefektetett energiát. Szóval az én példám megerősíti a tudomány tapasztalatait, ezek valóban fontos jelzések, amelyek azonban nem végzetesek. Érdemes úgy tekinteni rájuk, mint irányjelző táblákra, hogyan kellene jobb útra terelni a kapcsolatunkat.”

Ajánljuk még:

Láthatatlan anya: a családi élet szervezése is egyfajta munka, de senki nem veszi észre

Felkészíteni a gyerekeket, hogy a szünet után visszaálljanak a megszokott ritmusra. Fejben tartani, hogy az orvosi szűrővizsgálatokra időpontot kell foglalni. Fejben tartani a távolabbi családtagok szülinapját és gondolkodni az ajándékokon, majd meg is vásárolni. Befizetni a számlákat, bejelenteni a mérőóra-állásokat. Kitalálni mi legyen a vacsora, ami mindenkinek megfelel és még egészséges is. Önmagukban apróságnak tűnő feladatok, ha viszont egy ember vállát nyomja mindez, már kifejezetten megterhelővé válik.  

 

Már követem az oldalt

X