Világutazás otthonról, avagy ilyen a kedvenc karantén-csoportunk

Barbara agyából pattant ki a karantén első heteiben, hogy elindítson egy nyilvános csoportot, melynek a „View from my window” (magyarul: Kilátás az ablakomból) nevet adta. A csoport tagjainak ebben a vírusos őrületben felüdülést nyújt a közösség már az első perctől fogva: az emberek a világ minden tájáról fotókat töltenek fel az ablakukból nyíló kilátásról, pár adat kíséretében.

Vannak itt szürke panelrészletek, türkizkék tavak, körfolyosós bérházak, naplementés Csendes-óceán, hóval borított autók, burjánzó brazil dzsungelek, dús angolkert, hatalmas texasi verandák, görög sziklaszirtek, római utcarészletek, New York-i felhőkarcolók, marokkói pálmafák és arizonai vörös sziklák is.

A világ hatalmas, talán legnagyobb ablaka nyílt ki a csoporton keresztül pár hete,

és az ember csak néz és gyönyörködik, belelát egy örök pillanatra valaki más jelenébe. Az ismeretlen emberek Caracastól Manilán át Derbyshire-től Budapestig csupán rövid ideig, de ismerőseink lesznek. Fotóik alatt jókívánságok, integető kézjelek, üdvözletek ugrálnak fel sorban, a Föld legkülönbözőbb pontjairól. Van, aki emlékezik, mert már járt azon a vidéken, valaki jó egészséget kíván, valaki dicsér, van, aki vágyakozik.

Ez az oldal soha nem alszik, leképezi bolygónk megállíthatatlan forgását, ahol bár közös az időnk, közös a jelenünk, mégis nagyon is különböző.

Napos vagy sötét, valahol hideg, néhol forró, sziklás, erdős, gazdag, másutt szegény. Most nem tömött terek, zsúfolt utcák biztosítják a hátteret, hanem a nagybetűs és felértékelődött otthon és a jó esetben hozzá tartozó nyugalom. Mindenkinek az, amije van. Némelyiken kutyák, macskák pihennek, színes madárkák csipegetnek, kenguruk nézelődnek, mókusok falatoznak, őzikék álldogálnak, zöld leguán pihen egy fatörzsön vagy szarvasok koronázzák a hegyvidékes tájat. 

„Az a nagyszerű ebben az egészben, hogy az emberek a fotók által szabadon ki tudják fejezni magukat, és egyfajta szolidaritás alakult ki közöttük, talán úgy érezhetik, hogy kevésbé vannak egyedül. Van egy 73 éves amerikai férfi, aki az első napon csatlakozott, és az a benyomása, mintha utazna és vendégségben lenne valakinél. Így már a kora sem számít” – nyilatkozta Barbara az RTL Info tévécsatornának pár hete. 

Igaz is, hiszen sokszor filmbeillő képekkel találkozunk, könyvborítók és lakberendezési magazinok hasábjain látunk ilyeneket. Aztán amikor gejl Instagram-szaga kezd lenni az egésznek, kijózanító erővel érkezik egy fotó, mely megtöri a természeti giccseket, hogy megmutassa azt a másik valóságot is:

nem csak a tökéletes vonalú tájakon kel és nyugszik a nap.

Egyszeriben minden a helyére kerül, és az is biztos lehet benne, hogy a betonfalra vagy parkolóra néző ablak is nyújthat tiszta örömöt és biztonságot, aki addig soha nem látott olyat. Márciusban ilyen volt a zágrábi földrengés másnapján készített fotó vagy egy amerikai asszony története egy utcarészlet alatt, akinek házát másodszor vitte el a hurrikán, miközben ő is és fia is rákkal küzdenek. Pár napja Albániából írt egy férfi, aki néhány sorban elmesélte, hogy ugyan nem nagy szám a kilátásuk, de nagyon hálásak érte minden nap, mert, bár ideiglenesen, de végre van tető a fejük fölött, és még fürdőszoba is van, boldogok itt. Mi más, ha nem ez a legfontosabb? Életünk a sokmilliárd évvel ezelőtti kezdethez képest villanásnyi hosszúságú, igyekszünk hát legalább a saját világunkban békét és örömöt teremteni.

És persze, e nélkül a csoport nélkül is tudjuk, hogy rengetegen élünk ezen a bolygón, mégis nagy erővel tud hatni a megállás nélkül töltődő több ezer fotó és név, mely mindegyike mögött egy hús-vér ember van, saját történettel. 2020-ban a koronavírus történelmi csúcsán, akaratlanul is újraíródik az emberiség halhatatlan és örök ellentmondása: mily jelentéktelenek vagyunk ezen a hatalmas világon, ugyanakkor milyen jelentősek...

A csoporthoz itt tudtok csatlakozni, és időközben egy magyar változat is indult, ezt itt találjátok.