Szüleink helyett szüleink – a pedagógus szerepe a pszichológus szemével

Ha csak olyan egyértelmű tényekből indulunk ki, mint egy hétköznap menete, könnyen beláthatjuk, hogy a szülők után a pedagógusok töltik a legtöbb időt a gyermekeinkkel.

Ennyi együtt töltött idő és közösen átélt élmény pedig akarva-akaratlanul is hat arra, milyen felnőtt válik a gyermekünkből.

Ha laikusként erre nem is gondolunk, biztosak lehetünk benne, hogy a pedagógus tisztában van vele. Az óraközi szünetekben mutatott viselkedése, attitüdje, konfliktusmegoldásai mind mintaként szolgálnak a tanítványok szemében. Ahogy az életszemlélete és értékrendje is átszűrődik és lecsapódik a tanulókban. Vizsgálati adatok szerint a tanulók 75 százaléka tekint mentorként, követendő példaként az élete során legalább egy pedagógusra – az egy.hu szerkesztősége itt emlékezett meg a pedagógusairól. Ha ezt összevetjük azzal, hogy egy pedagógus a pályája során átlagosan 3000 tanulót ér el, a hatás még szembetűnőbb.

Énkép és önértékelés

A pedagógusok többek között a diákok énképére is nagyon aktívan hatnak. Ennek része minden olyan ismeret, tudás, érzés és értékelés, ami önmagunkra vonatkozik. Nem veleszületetten részünk,

a magunkról szerzett tudást azokból a helyzetekből szerezzük, amelyeket megélünk, és ennek alakulásában nagy szerepe van a tágabb és szűkebb környezetünknek egyaránt.

Tágabb értelemben véve a társadalom, a kultúra megszabja, mi a norma és az elvárás számos helyzetben, mi pedig ahhoz képest alakítjuk viselkedésünket és visszük magunkkal a levont következtetéseket önmagunkról: meg tudunk, vagy meg akarunk-e felelni a normáknak? De a szűkebb környezetnek is óriási a hatása: hogy reagálnak ők akkor, ha így vagy úgy viselkedem? Az énkép kialakulásában az is fontos, milyen formában kapjuk a visszajelzéseket. A negatív kritika, leértékelés, bántás egészen más irányba mozdítja az énképet, mint a bátorító, bizalommal teli visszajelzések.

A pozitív önértékelés megalapozása a szülő feladata a kisgyermekkor során, ám nagyjából 10 éves kortól jelentősen megnő ebben a kortársak és a pedagógusok szerepe. Innentől már ők befolyásolják az énképet. A kortársak referenciaszemélyként szolgálnak, hozzájuk hasonlítjuk magunkat, amikor próbáljuk megítélni, kik és milyenek is vagyunk.

A fejlődésünk során pedig a pedagógusok teremtik az első teljesítményhelyzeteket, amelyekben helyt kell állni.

Ez azt is jelenti, hogy tőlük származik az első visszajelzés arról, mire is vagyunk képesek.

Az viszont, hogy mire vagyunk képesek, mennyire tudjuk sikeresen teljesíteni az iskola és a pedagógus által állított elvárásokat, nagyban függ attól, milyen is az énképünk. Akkor ez egy ördögi kör lenne? Ha nem bízunk magunkban, nem fogunk tudni jól teljesíteni, vagyis nem kapunk pozitív reakciót, ez pedig tovább rontja az önképünket. Nos, talán ez egy kicsit szélsőséges leegyszerűsítés, de ez a lényege.

Vannak leírások arról, hogy a pedagógusok visszajelzései nagyban befolyásolják az énképet, így biztosra vehető, hogy ezen a területen is nagy felelősség hárul rájuk. Természetesen önmagában az, hogy pozitív az énkép, még nem elég a jó iskolai teljesítményhez. De hozzájárul ahhoz, hogy elhiggyük: meg fogjuk tudni ugrani a feladatokat. A pedagógusok pedig tisztában vannak ezzel. Ha figyelnek rá, hogy sikerélményhez juttassák a tanulókat, az az önképükön keresztül jóval távolabbra mutató pozitív hatásokat is hoz, amelyek a személyiségfejlődés szintjén is megmutatkoznak.

A Pygmalion-effektus

Ezt a köznyelvben önbeteljesítő jóslatként emlegetjük. Valójában közel sem olyan misztikus vagy spirituális, mint amilyennek hangzik. A lényege, hogy amikor valamiről hiszünk valamit (például egy diákról, hogy jó képességekkel rendelkezik), akkor gyakran ez valóban így történik (az adott diák valóban jó teljesítményt nyújt). Mi zajlik le tulajdonképpen ilyenkor? Nem pusztán a diákba vetett hitünk az, ami megsegíti őt abban, hogy jól helyt tudjon állni. Sokkal inkább arról van szó, hogy ez a meggyőződésünk áthatja minden mozzanatunkat: a visszajelzéseket, a bátorítást, és eleve egy pozitívabb szemléletet tesz lehetővé az adott diákkal szemben. Egyúttal a diák is motiváltabb arra, hogy jobban teljesítsen, több időt és energiát rak a felkészülésbe, keményebben dolgozik. Hiszen meg szeretne felelni a róla kialakított képnek.

Ezzel pedig végső soron valóban önbeteljesítő jóslatként előáll a jó teljesítmény.

A pedagógusok tehát előmozdítják a gyerekekben rejlő lehetőségek kibontakozását azzal, hogy bíznak a képességeikben és hisznek benne: boldogulni fognak a feladataikkal. A hosszú távú hatás ebben is egyértelmű.

Pedagógus = mentor, pályatanácsadó, mediátor

Egy osztályban a tanuláson túl is számos olyan téma üti fel a fejét, amibe a pedagógus beavatkozik, és így hat a tanulókra. Sajnos manapság nagyon gyakori a bántalmazás, egymás rendszeres zaklatása, ilyenkor a pedagógusnak szintén nagy szerepe van.

Nemcsak a felismerésben, ami már eleve nem könnyű feladat, hanem a hatékony beavatkozásban is.

Ezzel pedig szintén tanít a diákjainak: egymásra figyelést, empátiát, asszertivitást, hatékony és határozott énképviseletet, a személyes határokra való odafigyelést, nyílt kommunikációt.

A pedagógusok arra is nagy hatással lehetnek, hogy diákjaik merre haladnak tovább, tanulnak vagy dolgozni kezdenek, és végső soron arra is, kivé-mivé válnak felnőttként. Rávilágíthatnak azokra a területekre, amelyek a tanuló erősségei közé tartoznak, és segítenek elsajátítani olyan készségeket, amelyek kellenek a boldoguláshoz a munka világában. Az értékelési és visszajelzési módszereikkel a motivációjuk kialakításában és fenntartásában is nagy szerepük lehet, tudják befolyásolni a tanulók kreativitását is, ami az élet számtalan területén mutatkozhat meg, így például jó hasznát vehetik a problémamegoldásban a későbbi tanulmányaik során, a munka és a magánélet világában szintén.

Természetesen van, hogy a pedagógusok nem így működnek, hogy nem a serkentés, a bátorítás, a pozitív énkép a kialakítása a céljuk. Ennek számtalan, akár az egyénen túlmutató, rendszerszintű oka is lehet. Ahogy a pozitív hozzáállással, úgy a negatívval is hatnak diákjaikra, nemcsak az iskolai teljesítmény, de a személyiség, önértékelés, sőt a későbbi boldogulás szempontjából is. A pedagógus hivatás tehát jóval összetettebb, mint az oktatás. És lássuk be, ez nagy felelősség, nincs könnyű feladatuk!