Szovjet örökségünk a Covid-halálozásban is visszaköszönhet – Interjú Dr. Rihmer Zoltán kutatóval

Ön közölt elsőként tudományos publikációt hazánkban a Covid-halálozások európai sorrendjének alakulásáról. Hogyan lesz valakinek szívügye az, hogy halálozási statisztikákat elemezzen?

A depresszió, a szorongás, és az öngyilkosság a fő kutatási témáim. Zavart, mikor hónapokon át harsogta a média, hogy Magyarországon a Covid-19 halálozások száma európai viszonylatban a négy-öt legrosszabb között van, mégsem olvashattunk tudományos publikációt, ami tágabb, nemzetközi kontextusban elemezte volna a halálozási adatokat. Persze sok-sok orvosi tanulmány megjelent itthon is a Covidról, de a halálozási adatok felől senki nem közelített. Hiányoltam ezt, így magam kezdtem utánajárni a témának.

Fotó: Dr. Rihmer Zoltán

Kutatásaiban messzebbről közelít és nagy hangsúlyt fektet az ország, a régió múlt századi történelmére. Miért fontos az?

Nézzük előbb az adatokat, amikre mindenki hivatkozott! A kutatás elindításakor Magyarország a 43 európai ország közül a 3. helyen állt azon a listán, ami százezer lakosra eső Covid-halálozásokat mérte. A megbízhatóbb mutatónak tekintett többlethalálozásokat listázó sorban akkor a 13. helyen szerepeltünk. A fertőzöttek gyógyulási aránya sem volt túl jó, itthon a megbetegedettek 3,3 százaléka elhunyt a vírus fertőzésben – ezzel az adattal 4-ek voltunk a releváns európai „ranglistán”.

Csakhogy, ha jobban megnézzük a rangsorokat, azt láthatjuk, hogy

Európa két részre szakad, egy jobban és egy rosszabbul teljesítőre, a válaszvonal pedig az egykori vasfüggönnyel volt megfeleltethető.

A százezer lakosra eső Covid-halálozási sorrendben az első 10-ből 8 volt ex-szocialista ország, a többlethalálozási listán az első 20 országból 19, a Covid-fertőzést megkapottak közül az elhunytakat rangsoroló táblázatban pedig az első 10-ből 9 ország szovjet megszállás alatt állt egykor.

Ebből az következik, hogy Európa ezen részén örökölhettünk egy rosszabb testi és mentális állapotot, és vizsgálatok sora igazolja, hogy a rossz testi és lelki állapot esetében a Covid-19 halálozási esélye lényegesen nagyobb. 

Miből áll ez az „örökség”?

Fizikai síkon például abból, hogy – a nyugati országokhoz viszonyítva – több nálunk a túlsúlyos, a magas vérnyomással élő, a cukorbeteg, a daganatos beteg, az alkoholbeteg, a szív- és érrendszeri problémákkal küzdő – és még sorolhatnánk.

Sokan azt mondják, hogy egy ország lelkiállapotára is utal az, milyen fizikai állapotban van. Primér örömöt jelent, azonnali kielégülést nyújt túl sok cukros vagy zsíros ételt enni, így megesszük, még akkor is, ha tudjuk, hogy hosszú távon károkat okozunk magunknak. A dohányzás mechanizmusa is hasonló. Sokan tudják, hogy hosszú távon károsítják magukat, mégsem tudnak az azonnali örömről lemondani, mert arra szükségük van.

Igen, egyértelműen van összefüggés a testi és a lelki állapot között. Tudjuk például, hogy a depressziósok között több a cukorbeteg, a magas vérnyomában szenvedő és az elhízott, és a pszichiátriai betegek, elsősorban a depressziósak és szorongók között arányaiban sokkal többen dohányoznak, mint a nem beteg populációban.

Ahogyan igaz az, hogy ép testben lakik ép lélek, úgy azt is mondhatjuk, hogy az ép lélekkel ép(ebb) test jár.

A rossz lelkiállapot is a szocializmus öröksége lehet?

Ezt nagyon nehéz megmondani, mert nem tudjuk, a negyvenes évek előtt milyen volt az ország testi és lelki állapota. Ha következtetni szeretnénk, jó kiindulópont lehet megnézni, hány ember lett öngyilkos Európában a múlt században. A 19. század közepétől az 1940-es évekig hazánk öngyilkossági halálozása Európában az alacsonyabbak közé tartozott.  Az 1950-es évek végétől emelkedést tapasztalhatunk, és a nyolcvanas években Magyarországon százezer emberből 43-45 ember lett öngyilkos évente – ezzel világelsők voltunk. Ugyanekkor Lengyelországban 12, Bulgáriában 14 ember volt öngyilkos évente.

Ugyanazt a szovjet maszlagot kapták, mint mi, mégis másképp reagáltak.

Aztán ott vannak az északi, észak-nyugati népek: a nyolcvanas években Magyarország után Dániában volt a legmagasabb az öngyilkossági arány, de Belgium és Svájc öngyilkossági halálozása is az első 10 között volt Európában, holott ezeken a helyeken nem volt szocializmus, és már akkor is fejlett országnak számítottak.  Viszont ne felejtsük, hogy a lengyelek híresen vallásos nemzet, északon pedig sötét és hideg van – magyarán vannak tényezők az örökségeinken túl, amik jelentősen meghatározzák egy ország alapvető lelki beállítottságát, így az öngyilkossági statisztikákat is.

Manapság hol szerepel Magyarország az öngyilkossági statisztikán?

1983 óta – amikor 4600 öngyilkosságot jegyeztek – folyamatosan, minden évben csökken az öngyilkosok száma, és bár 2007 és 2011 között ez a csökkenés megállt, ezt követően újra jelentős csökkenés volt észlelhető. 2018-ban 1650 befejezett öngyilkosság volt, amivel már hatodikak voltunk az európai és huszadikak a világstatisztikában. Ugyanakkor

a Covid alatt, 2020-ban, a 2019-es számhoz képest 156 fővel nőtt az öngyilkosok száma.

Világviszonylatba néhány országban hasonló növekedés volt, de az országok többségében nem volt változás.

Mi lehet ennek az oka?

Az egyik tényező, hogy a depresszió, a bezártság, az izoláltság, a szorongás és az esetleges gyász vagy anyagi problémák, családi konfliktusok „megtették” a hatásukat. A másik, hogy az egészségügyi ellátást nehezebben lehetett igénybe venni. Képzeljünk el egy depresszióst a Covid alatt, és ma! Napjainkban a többsége annak, akinek gondja van, előbb-utóbb, saját elhatározásból vagy munkatársai, családja hatására kér segítséget. A bezártság alatt ez sokkal nehezebb volt.

Mire számítanak, milyen időtávon hat a Covid?

Nehéz ezt megmondani, de a kollégák elmondása alapján mostanra nincs nagy túlterheltség a pszichiátriai osztályokon, így bizakodó vagyok, bár

a Covid-fertőzés hosszú távú hatásait még nem látjuk pontosan.

Ha másképp kezeljük a vírust, más intézkedések, vagy ugyanezek az intézkedések, de más időben érkeztek volna, kedvezőbb adatokról, kevesebb halottról beszélhetnénk most?

Nem gondolom, mert a hatósági-járványügyi intézkedések (vagyis a lezárások, a maszkviselési kötelezettség elrendelése, otthonról való dolgozás, stb.) hatásosságát az mutatja, hogy a lakosság hány százaléka fertőződött meg. Abban a statisztikában viszonylag jól állunk: 22. helyen szereplünk a 43 országból álló európai listán, tehát ezek az intézkedések nem nevezhetők elégtelennek. A baj inkább az, hogy bár a lakosságban arányaiban annyian fertőződtek meg, mint a nyugati országokban, nálunk többen haltak bele a betegségbe, feltehetőleg főleg a már említett alapvetően rosszabb fizikai és mentális állapot miatt.

Azt is látjuk az adatokból, hogy az ex-szocialista országok között is vannak különbségek. Ennek mi lehet az oka?

Persze, vannak különbségek, hiszen a horvátok és a csehek jobban állnak a statisztikákban, mint mi, de ezek a különbségek jóval kisebbek, mint a vasfüggöny két oldala között húzódó szakadék. Azt pedig nem tudom megmondani, mi az oka ezen országok közötti különbségnek, hiszen számos hatás egyszerre érvényesül: a cseheknél lehet, a sörfogyasztás, a horvátoknál a tenger módosít a képleten.

Az oltottsági arányban is tapasztalható különbség Nyugat- és Kelet-Európa között?

Igen, Nyugaton jóval nagyobb az oltási hajlandóság. Nálunk 60,1 százalék volt az átoltottság, mikor a publikációmat írtam, ezzel Európában a 43 ország közül a 27. helyen álltunk. A listán sorakozó országok közül a 18 legalacsonyabb átoltottságú ország mind szocialista volt egykoron, de ezen országok között mi Litvánia után a második legjobb helyet foglaltuk el.

A magyar átoltottságra sem lehetünk túl büszkék, lehetne jóval magasabb is.

Bár azt látjuk, az elmúlt 10-15 évben már sokat javult az egészségtudatosság hazánkban, az ilyen adatokból egyértelmű, van még hová fejlődnünk. Az irány mindenesetre jó: a születéskor várható élettartam például a hatvanas évek közepétől minden évben nő. Még így is el vagyunk maradva Nyugattól, de a különbség egyre csökken.

Behozhatjuk valaha a Nyugat előnyét?

Hosszú távon igen, pláne, ha a nyugati országokban jelenleg zajló tendenciákat is figyelembe vesszük. Szerintem még 10-15 év, és utolérhetjük őket.  

Ez várhatóan az életszínvonal emelkedésével jár együtt?

Igen, annak egy velejárója. Jobb életszínvonalon egészségesebben táplálkozunk, csökken a dohányzók száma, kevesebb a túlsúlyos, többen végeznek rendszeres testmozgást. De lassú folyamat ez, és sokat kell tenni a javulásért.

Hogyan lehet egy egész ország egészségügyi állapotán javítani?

Egészségügyi felvilágosító munkával. Az általános iskolában kellene kezdeni, például az egészségtanórák visszahozatalával. Annak keretein belül alapvető, de korszerű egészségügyi ismereteket kellene átadni a következő generációnak, minél fiatalabb korban. Emellett közérthető módon kellene arról beszélni a tévében, a rádióban és persze az interneten, minél több hozzáértőnek, hogy milyen következményekkel jár az, ha nem figyelünk magunkra. Az orvosok körében általános tapasztalat, hogy a beteg nem jelentkezik a panaszok megjelenésekor, csak később, mikor már komolyabb lehet a problémája. Ez nagy hiba, és szerepe lehet benne annak, hogy nem tudják az emberek, milyen a szervezet normális működése és mikor kellene orvoshoz fordulni, és hogy a betegségek elsöprő többsége ma már gyógyítható, sok betegség pedig megelőzhető. Sokan nem veszik komolyan a szűrővizsgálatokat, védőoltásokat – és nem csak a Covid-oltásokat. Ezért kell minden szinten felvilágosítani az embereket, minél hamarabb, minél többet.