Szocio

„Világszerte csökken a koncentrációs képesség” – interjú Steigervald Krisztián generációkutatóval

Az első nagysikerű könyve után nemrég jelent meg Steigervald Krisztián generációkutató legújabb munkája: Generációk harca a figyelemért — hogyan tanuljunk egymástól, egymásért? címmel. Szerinte a 21. század legfontosabb képessége az önismeret lesz. Többek között arról beszélgettünk vele, hogyan fog megváltozni az emberi agy, hogyan váltja fel a lineráis gondolkodást a szakadozott, és milyen generáció követi az alfát.

Miért fontos a generációkutatás? 

Azt vallom, hogy kutatási területem nem az életkorról szól, hanem egy adott időszakban született emberek képességváltozásáról. Még pontosabban azt vizsgáljuk, milyen hatással van a tanult képességeinkre az, mikor születtünk és mit tapasztaltunk. A társadalmi normák, az oktatás, a korai tapasztalatok mind meghatározzák emberi mivoltunkat. A nyelvben olyan jelentős változások történtek – főleg, amióta erőteljesen jelen van az életünkben az audiovizuális média –, hogy annak komoly hatásai vannak az emberi gondolkodására, viselkedésére, az alapvető értékrendszerre. Befolyásolja az attitűdöt is, illetve a tanult képességeinket. A generációkutatás során levont következtetések pedig abban segíthetnek, hogy megértsük az emberek közötti feszültséget, amit az élet számos területén tapasztalunk, hogy nem arról van szó: én most fiatal vagyok, nem akarok figyelni. Ehelyett arról van szó, hogy

a mai fiatal generációk olyan médiakörnyezetben nőttek fel, ami globálisan hatással van a még fejlődő idegrendszerükre.

Emiatt szó szerint másképp működnek. Nyilván az újdonságokat mi is megtanulhatjuk, de mi ehhez inkább alkalmazkodni tudunk, ők pedig ezt kapják alapnormaként.

Hogyan lehet egészségesen viszonyulni ahhoz, amikor átalakul a számunkra biztonságosnak tűnő világ?

Egyre nehezebben. Nem is olyan rég még az volt a norma, hogy a fiatal tanul az idősebbtől. Fordítva ez nem lehetett igaz. Most pedig nagyon sok olyan új dolog van, ami a fiatalok alapképessége. Ezeket az idősebbek is megtanulhatják és hasznos is lenne megtanulni, amihez viszont szükséges az élethosszig tartó tanulás képessége, az újra való nyitottság, a kíváncsiság, az empátia, a rugalmasság, a reziliencia. Ezek mind olyan képességek, amelyek rendelkezésünkre állnak, de minél idősebbek vagyunk, annál nehezebb feltölteni őket tartalommal. Egyszerűen azért, mert

az evolúcióban erre nem volt minta.

Arra van mintázatunk, hogy az időseknél van a bölcsek köve, illetve elegendő tapasztalat ahhoz, hogy tanítani tudják a fiatalokat. Most is azt gondoljuk, hogy át kellene adnunk az értékeinket nekik, csakhogy ezek már nem jutnak el hozzájuk olyan módszerekkel, amiket az elmúlt évszázadokban alkalmaztak. A XX. századi értékeket le kellene fordítanunk XXI. századi nyelvre, és áttenni egy XXI. századi platformra. Ennek mikéntjét a fiataloktól tudnánk megtanulni, tőlük tudnánk elkérni az eszközöket. A könyvben is próbáltam kicsit felmenteni mindenkit, hogy ez nem egy olyan történet, amiben van jó és rossz. Nem vagy rossz attól, hogy bizonyos dolgokat nem tudsz véghezvinni. Ez sokkal bonyolultabb annál, mint hogy valaki percek alatt átálljon egy másik gondolkodásmódra. Ahhoz, hogy a fiatalokat is elfogadjuk olyannak, amilyenek, első lépésként el kell fogadjuk saját magunkat. Vagyis a kulcs az önismeret. A jövőkutatók is azt mondják, a XXI. század egyik legfontosabb képessége az önismeret lesz. Nekem is ez a hitem. Ha ebben erősek tudunk lenni, és el tudjuk kezdeni annak elfogadását, mi sem tudunk mindent, akkor ezzel tudunk a legtöbbet adni a gyerekeinknek is.

Steigervald Krisztián

A könyvben említésre kerül egy 2016-os kutatás, ami szerint 1 unoka=13.568 nagymama. Ennyivel több inger ér egy mai gyereket, ennyivel több az életében lecsapódó információ egy olyan nagymamához képest, aki az ötvenes években volt gyerek. Ez a többlet nem hagyja sértetlenül az idegrendszer fejlődését sem. Miként hathat ez a magatartásra, a figyelemre, a viselkedésre?

Egy amerikai internetpszichológus szerint egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy az internet elterjedése és a figyelemzavar vagy az ADHD között ok-okozati összefüggés lenne. Ezt még nem lehet tudományosan bebizonyítani, az azonban elmondható, hogy az internet fejlődésével párhuzamosan drasztikusan nő a figyelemzavaros gyerekek száma. Egyelőre az is vitatott, valóban nő-e az érintettek száma, vagy csak több vizsgálat zajlik a megváltozott környezeti feltételek miatt. Sokan 20-30 éves koruk után kapják meg a diagnózist, mert a felgyorsult életritmus következtében egyre nehezebben kompenzálnak, ez pedig kihat a teljesítményükre is. Tehát jelen körülmények között feltünőbb a figyelemzavar problémája. Vagyis valamilyen kapcsolat lehet a kettő között, viszont még nincs rá longitudinális magyarázat, hiszen még nem élünk olyan régóta az okos eszközök világában, hogy ezt egyértelműen ki lehessen jelenteni. A magam részéről a legtöbb, amit tehetek, hogy átadom a tudást, miszerint

tényleg másképp működünk.

Azért tartok rengeteg előadást a szülőknek és pedagógusoknak, hogy megértsék, mit is jelent a generációs különbözőség. Az pedig mindig jó érzés, amikor elmondják, végre megértették, adott helyzetben miért viselkedik úgy egy fiatalabb, ahogy. Ha csak egy apró dolgot megértünk, már jobban elfogadjuk egymást.

Az internet, a közösségi média megjelenése azonban a szülők magatartására is hat. Kevésbé figyelnek a mai szülők a mai gyerekekre?

Nehéz egyértelmű állásfoglalást tenni. Engem nagyon zavar, amikor azt látom, hogy a szülő tolja a babakocsit és közben elmélyülten nyomkodja a telefonját. Rengetegszer látom, hogy a gyerek próbálja felhívni magára a figyelmet, próbál kommunikálni, de a szülő észre sem veszi, annyira el van foglalva a készülékkel. A szocializmus időszakával ellentétben ma már több időt tölthetnének a szülők a gyerekekkel, de ez mégsem jelent minden esetben több minőségi időt.

Világszerte mérhetően csökken a koncentrációs képesség.

Justin E. H. Smith amerikai írónak van egy könyve, Az internet nem az, aminek hiszed címmel. Ő azt mondja, nem az a gond az internettel, hogy megosztja a figyelmet, hanem az: elveszítjük azt a képességünket, hogy úgy döntsünk, csak egy dologra fókuszálunk. Ez egy nagyon emberi tulajdonság. Nincs még egy olyan élőlény, aki dönteni tudna arról, hogy csak egy valamire figyel. Most pedig tulajdonképpen az történik, hogy az internet dönt helyettünk, mert dobálja a figyelmünket egyik platformról a másikra. Ezért sokszor a szülőknek is nehézséget okoz úgy dönteni, csak a gyerekre figyel. Ha viszont az alfa generáció tagjai tömegével úgy nőnek fel, hogy a szülők nem tudnak rájuk figyelni, az nagyon komoly változásokat idézhet elő a pszichés működésükben is. Drasztikusan megváltozhat az érzelmi intelligenciájuk, az empatikus készségük – ez már kimutathatóan változik.

Milyen egy technológia-tudatos felnőtt? Mivel lehet kezdeni, ha valaki szeretne azzá válni?

Az önismeret a legfontosabb. Saját magunk figyelése, monitorozása. Erre már vannak applikációk, amelyek jelzik a képernyőidőt. 2023-ban nem lehet elvárás vagy cél, hogy bárki végleg letegye a mobiltelefonját vagy a laptopját, azt gondolom, ez nem olyan, mint az ital és a cigi, amit abba lehet hagyni. Ez már a modern életünk szerves részévé vált, nem tudjuk kizárni magunkat innen, és számos előnye is van, tehát azt a szélsőséget sem tartom jónak, miszerint ezzel tönkre tesszük a jövőt. Viszont az fontos, hogy tudatos legyen az ember, főleg egy szülő. Tudjon arról, mennyi időt tölt internetezéssel és ismerje be azt is, hogy

sokszor nem a gyerek a függő, hanem a szülő.

Ha pedig a gyerek azt látja, hogy a két referenciapont az életében erőteljesen függ az internettől, akkor neki is természetes lesz ezekhez az eszközökhöz nyúlni olyankor, amikor unatkozik. Először a szülőnek kell normalizálnia a saját online jelenlétét. Az önismeret az, hogy figyelek magamra, tudom, mit csinálok és ennek milyen következményei lehetnek. Ha ezekkel tisztában vagyunk, akkor stabilitást és biztonságot tudunk adni a gyerekeinknek is, akár internetes, akár internetmentes világról beszélünk.

Mi a minimális idő, ami még nem minősül károsnak?

Helyzetfüggő. Dr. Kapitány-Fövény Máté klinikai szakpszichológus, adjunktus, akinek a függőségek a szakterülete, azt mondja, hogy például a kismamák esetében, akik még otthon vannak a csecsemővel, napi két-három óra nem káros. Sőt, mentálisan hasznos is lehet, hiszen tudják tartani a kapcsolatot a környezetükkel, követni a világ dolgait, nem zárkóznak be annyira. De azt gondolom, ez is személyiség és helyzetfüggő. Egy egészséges felnőtt esetében napi két-három óra nem okozhat problémát. Viszont ahogy csökken az életkor, ennek az időnek is csökkennie kell. 14 és 18 éves kor között maximum napi egy-két óra, 6-7 éves kortól, szülői felügyelettel maximum heti egy-két alkalommal fél-egy óra. Ez nem okozhat problémát akkor, ha a szülő játszik a gyerekkel, kiviszi a szabadba, elmegy vele kirándulni, tehát cserébe bevisz az életébe valamilyen offline tevékenységet is. Kétéves korig pedig az agy nincs azon a fejlettségi szinten, hogy megértené azt, ami a képernyőn van. Az orientációs reflex miatt odakapja a fejét, figyeli a mozgóképet, a hangot, de nem érti, mi történik. Kétéves korig a fejlődéslélektan szempontjából az kellene történjen, hogy nagyon sok szabad játéka legyen a gyereknek, ami fejleszti a finommotorikát, a nagymozgásokat és mindent, ami az adott életkornak megfelelő.

Ha több mindennel foglalkozunk egyszerre, beszélhetünk-e valódi multitaskingról, vagy csak a felszínen maradunk ilyenkor?

A multitasking önmagában is egy számítógépes kifejezés az 1960-as évekből. Nem az emberre találták ki, ez egy szoftveres elnevezés, amit elkezdtünk magunkra használni. A jelenlegi tudásunk szerint az emberi agy negyvenezer éve változatlan, és ennyi ideje úgy működik, hogy egyszerre egy-két gondolatot tud folyamatosan végigvinni. Ez a lineáris gondolkodás alapja. Ma már nagyon sok kutató állítja azt, hogy

az audiovizuális kultúra miatt kialakul egy olyan emberi faj is, amelyik nem lineárisan gondolkodik, hanem szakadozott gondolkodása van.

Ebbe már belefér a multitasking. Ez azoknak, akik a digitalizáció előtt születtek, elképzelhetetlen, mert teljesen másképp működik az agyuk, de egyre több olyan kutatási anyag van, ami szerint megfigyelhető a fiatal generációk esetében egy képességbeli változás. Tehát lehet, idővel lesz egy evolúciós változás, aminek következtében a multitasking valóban működni fog. Az biztos, hogy más lesz, mint a lineáris gondolkodás. Az utóbbi strukturált, ok-okozati összefüggésre épülő, elmélyülő gondolkodásmód, aminek alapja az olvasás. A szakadozott, multitasking-féle gondolkodás pedig felszíni gondolkodás, de hozzáteszem: nem felszínes. Nincs benne ok-okozati összefüggés, hanem holisztikus, ahol minden összefüggésben áll mindennel. Vibráló gondolkodás, mint az internetezés, ide-oda kattintok, rengeteg információ áll rendelkezésemre, rengeteg minden ott van, de csak a felszínen mozgok egészen addig, amíg a leghatékonyabb választ meg nem találom. Ez azonban nem az elmélyülést támogatja. Az nem igaz, hogy ez már kialakult, viszont egyre több kutató kongatja a vészharangot, miszerint ebbe az irányba tartunk.

 

Régebben térben és időben is limitált volt a lehetőség a barátkozásra, azonban a közösségi média egyik következménye, hogy megnőtt a barátok, illetve a virtuális közösségek száma. Költői kérdés: mennyire helyettesíti ez a valós közösségeket, kapcsolatokat? Tényleg magányosabbak lennének a mai fiatal generációk?

Nagyon megosztó tud lenni az erről való vélekedés. Több generációkutató is azt mondja, hogy elmagányosodnak ezek a generációk. Én nem feltétlenül látom ezt, azt gondolom, csak átköltözött egy másik platformra a barátságok kialakulása. Nem minden esetben úgy történik meg az emberek találkozása, mint régen, tehát az interperszonális kapcsolódások száma csökken, ez igaz. De nemcsak a fiataloknál, hanem mindenkinél. Ebben a Covid is erőteljesen közrejátszott, mert egyre kevesebbet találkoztak a felnőttek is egymással. A gyerekek meg azt látják, hogy a szülők is inkább online tartják a kapcsolatot. Nem tudok felszabadító választ adni. Én szeretném azt hinni, vagy inkább szeretnék abba kapaszkodni, hogy nem magányosodnak el, közben azonban vannak jelei ennek.

A család mellett az oktatás a másik terep, ahol hatni tudnak arra, hogy egy kamasz kognitív- és személyiségfejlődése milyen irányba mozdul el. Hogyan lehet ma jól tanítani valakit?

A mostani fiatalok agyi működése nem az a bal agyféltekés gondolkodásmód, ami a régi emberekét működtette, hanem ilyen mikro-memória működés van. Sokkal kevesebb információt tudnak begyűjteni, sokkal kevesebb ideig tudnak ugyanarra a dologra figyelni. Azt gondolom, az oktatásnak is figyelembe kellene vennie ezeket a változásokat: mikro-memoriterekkel, mikro-tartalmakkal, több élménnyel. Nem feladatorientáltak a mai fiatalok, hanem élményorientáltak. Ez nem azt jelenti, hogy a feladatot kell széppé varázsolni, mert az attól még feladat lesz, hanem az egész tudásátadás menetét kell élményszerűen átalakítani, formázni. Ez pedig nehéz, mert a jelenlegi oktatás még mindig inkább arra épül, hogy minél több lexikális tudást adjunk át. Kell a lexikális tudás, csak nem olyan mértékben és nem olyan stílusban, mint korábban. Tudj információkat, de tudd azt is, annak mi haszna van.

Mi haszna van egy középkori király születési dátumának 2023-ban?

Mi értelme van megtanulni, ha ott van a telefonomban és bármikor ki tudom keresni? Helyette azt kellene megtanítani, hogy oké, ott van egy középkori király, ő ezt és ezt csinálta, ami ma ilyen és ilyen hatással van a mi életünkre.

Számíthatunk valami még újabb fordulatra, ami választóvonal lehet?

Szerintem igen. Ezt már mondtam az utóbbi időben, hogy már a béta generáció időszakában vagyunk. Azt gondolom, a ChatGPT és a mesterséges intelligencia populárissá válása – ha ezt így hagyják – egy valódi evolúciós változást fog okozni. Olyan szinten megváltoztatja a tudást, az elmélyülés és a gondolkodás képességét, azt a fajta emberi értéket, mit jelent a memória, hogy az egy teljesen új típusú ember lesz. Remélem, nem fogják hagyni, ezt az én régi, őskövületi gondolkodásom mondja. De, ha ez így marad, a béta generáció teljesen másmilyen lesz. Szép szimbóluma van, mert a béta próbaverziót jelent. De ismétlem: nem jobb, nem rosszabb, csak biztosan nagyon más lesz, mint az eddigiek.

Fotók: Steigervald Krisztián 

Ajánljuk még:

Hat könyv önismerethez: élvezetes és komolyan vehető kötetek

Ahogy az elmúlt néhány évtizedben menő lett önismerettel, önfejlesztéssel foglalkozni, úgy szaporodtak meg és robbantak be a magyar könyvpiacra (is) a pszichológiai témájú, más-más megközelítést használó művek. Nehéz dolga van annak, aki olvasmányok útján szeretne valós ismereteket szerezni, hiszen a termékkínálat az áltudományos, mindent mindennel összekeverő írásoktól egészen a szakkönyvekig terjed. Mutatunk néhány kiadványt, amivel biztosan nem nyúlunk majd mellé.