Mosoly öngyilkosság előtt: emberek utolsó fotói beszélnek az elmondhatatlanról

A KHS adatai szerint az utóbbi évtizedekben csökkenő tendenciát mutat hazánkban az öngyilkosságok száma. Ma már szerencsére számos érzékenyítő előadás, cikk és edukatív tartalom érhető el a neten, még a házból sem kell kimozdulnunk, ha tájékozódni szeretnénk. Ennek ellenére nemzetközi szinten „túl jól” állunk, Európában a dobogó harmadik fokán.

Ez felveti a kérdést, valóban tisztában vagyunk-e a jelekkel? Egyáltalán vannak-e jelek, amiket a környezet észrevehetne?

Az angol CALM jótékonysági szervezet öngyilkosság-megelőzéssel foglalkozik. Júniusban a londoni South Bankon futottam bele szabadtéri fotókiállításukba: a képekről 50, vidáman mosolygó fiatal és idős, férfi és nő, barát és családtag nézett rám. Olyan személyek, akik már nincsenek köztünk, mert démonjaik feléjük kerekedtek. Utolsó napjaikból származó fotóik nem árulkodnak szomorúságról, stresszről, depresszióról, nehézségekről. Hétköznapi, vicces, szép, örömittas pillanatokat láthatunk. Kérdeznénk magunkban: pont ők? Pont ők. 

A fotókat egyesével is döbbenetes nézni, csoportosan pedig végképp elsöprő erővel bírnak.

A szervezet arra akart rámutatni a kiállítással, hogy az öngyilkosság nem mindig jár figyelmeztető jelekkel. Néha lehetetlen észrevenni, hogy baj van. Adataikból az derül ki, hogy 10-ből 6 ember nehezen tudná megállapítani, ha egy ismerőse öngyilkos hajlamokkal élne, vagyis ha nem látják, hogy a másik szomorú, sír, túl csendes, akkor hezitálnak, de többnyire nem lépnek közbe. Nem kérdeznek, hiába vert bennük gyökeret az aggodalom. A CALM az öngyilkosságot fedő stigmára figyelmeztet, és ennek megszüntetését szorgalmazza. Ugyanis olykor néhány szó, egy egyszerűnek tűnő gesztus is áttörést hozhat, ha azzal reményt adunk, és további segítségkérésre ösztönözzük az illetőt, valahogy segítjük, hogy szakértői kezek közé kerüljön az érintett.

 Forrás: CALM.net

Milyen jele lehet az öngyilkosságnak? 

Bár nem törvényszerű, hogy az öngyilkosságot fontolgatók „tüneteket” produkálnak, érdemes odafigyelni a:

• hirtelen hangulatingadozásra
• szokatlan ingerlékenységre
• elszigetelődésre, kevesebb kommunikációra
• öngyilkosságról, halálvágyról beszélésre/viccelődésre
• megváltozott rutinra (például az alvásban és az evésben)
• érdeklődés hiányára, energiaszegény kisugárzásra
• arra, ha elhanyagolják magukat (higiénia, megjelenés)
• önpusztító magatartásokra
• ha meggondolatlannak tűnnek, vagy meggondolatlan döntéseket hoznak
• túlzott drog- alkoholfogyasztás jelentkezik
• szóbeli, írásbeli végrendelkezésre
• búcsúlevél írására, vagy arra, ha az illető elajándékozza a tulajdonait.

Az online világban nehezebb felismerni, ha valaki bajban van. Ez esetben az igazán szomorú, erőszakos, impulzív vagy érzelmes bejegyzésekre érdemes odafigyelni.

Nem biztos, hogy mindegyik viselkedés megjelenik, sőt, az is lehet, hogy az öngyilkossági gondolatokat sikerül teljesen eltitkolnia az illetőnek. Ha mégis úgy érezzük, hogy valami nincs rendben, legyünk bátrak, és kezdeményezzünk beszélgetést!

Hogyan beszéljünk róla?

Minden kezdet nehéz, így van ez akkor is, ha úgy érezzük, öngyilkosságot fontolgató emberrel beszélünk. A CALM több beszélgetésindítót is tanácsol:

• „Úgy tűnik, valami történt. Ha van valami, amiről beszélni akarsz, mindig itt vagyok...”
• „Jól vagy? Úgy érzem, valami baj van, csak be akartam jelentkezni.”
• „Tudom, hogy mostanában sok mindenen mész keresztül. Ha beszélgetni akarsz, itt vagyok.”

A legfontosabb, hogy biztosítsd az illetőt a támogatásodról, empatikusan, együttérzéssel hallgasd meg. Ne bagatellizáld a problémáját. Ne tégy úgy, mintha tudnád, hogyan érez, és ne győzködd arról, hogy milyen szerencsés! Használj nyitott kérdéseket az eldöntendő kérdések helyett (pl. azt mondd, „hogy érzed most magad?”, ne azt, hogy „rosszul vagy, ugye?”).

Légy türelmes és ne siettesd a másikat.

Hagyd, hogy ő vezesse a beszélgetést, és ne félj a csendektől!

Emlékeztesd őt rá, hogy a dolgok változnak. A mindennapi teendők elvégzésében akár fel is ajánlhatod a segítségedet. Ha attól tartasz, hogy öngyilkosságon gondolkozik, merj rákérdezni! Ezzel nem fogsz a fejébe ültetni semmit, de talán megmentheted az életét.

A CALM adatai alapján az emberek 33 százaléka azért nem kérdez rá az öngyilkossági gondolatokra, mert fél attól, hogy a másik dühös lesz rá. A társad valószínűleg megérti, hogy miért kérdezed őt ilyesmiről, és talán fel is lélegzik attól, hogy végre valaki nevén nevezi a dolgokat.

Az is lehet, hogy nem tud, akar éppen akkor mindenről beszélni. Ilyenkor biztosítsd az elérhetőségedről, és arról, hogy törődsz velük. Időről időre kérdezz rá, hogy mi újság vele, ezzel is a támogatásodat és törődésedet mutatod felé.

Végezetül: ha a barátod, ismerősöd, családtagod öngyilkossági gondolatokról vagy szándékról számol be, mindenképp irányítsd szakemberhez! Ha úgy tűnik, hogy a beszélgetés utána is végre akarja hajtani a tervét, amint lehetősége van, akkor pedig mindenképp hívj segítséget: tárcsázd a 112-t, és kérj mentőt.

Ha pedig te vagy bajban, és segítségre van szükséged, ezen az oldalon fontos információkat találsz. Ha öngyilkossági gondolataid vannak, hívd a 116-123-as lelki elsősegély telefonszámot. 

Források:
Egészségvonal, CALM