Lehet, hogy mégsem ennyire rózsás a helyzet. Ha belegondolok, a kényelem miatt kevesebb emberrel tartom a személyes kapcsolatot az utóbbi időkben, a véletlen kapcsolatok kialakulásának esélye pedig alaposan lecsökkent. Annyi baj legyen, legalább nincs vita arról, jó volt-e a Star Wars utolsó része, vagy érdemes-e elmenni Santana koncertre.
Ez a kikövezett útja a bezárkózásnak, az internetes oldalak ugyanis szép lassan kiderítették, mi a legkényelmesebb a felhasználóknak, és azt is, kikhez hasonlítunk.
Csokorba szedi ismerőseink közül azokat, akik szeretik a Beatlest, a Juventust, a zöldséglevest és természetfilmeket.
Az internet, azaz a nyilvános fórum így jócskán szűkíti a látókörünket, ahelyett, hogy lehetővé tenné az új preferenciák kialakítását. És ez nem csak a fogyasztói szokásoknál jelentkezik, a vélemények hasonlóan járnak, a jelentősebb eszmecseréknek, és a közösségi tudatosság alakításának is a fő helyszíne ma már az elektronikus média.
Az internet persze bőkezűen osztogatja az eltérő véleményeket, sokszor találkozunk itt is olyan panasszal, élethelyzettel, amit szívesen kihagynánk, mint mondjuk a piros lámpánál a Fedél Nélkül című újság osztogatását.
De a Blaha és a Nagykörút sarkát nehezebb megkerülni, mint az egérrel továbbgörgetni,
az interneten tehát könnyebb negligálni a nem kívánt és nem tervezett találkozásokat, mint a valóságban. Pedig ezek az egyébként néha a hátunk közepére kívánt véletlenszerű események vagy vélemények hasznosak az egyén és a társadalom számára is, hiszen arra kényszerítenek bennünket, hogy újragondoljuk eddigi véleményünket, sőt akár módosítsuk is azokat.
Ahhoz tehát, hogy belül maradjunk a komfortzónánkon, és egyáltalán kezelni tudjuk, a hatalmas információmennyiséget, szűrőket alkalmazunk. Tudatosan vagy nem, teljesen mindegy az eredményt tekintve. Nem fogok olvasni az angol fociról, pedig tehetném, egyszerűen nem érdekel. És kikapcsolnak a szenzorjaim automatikusan egy tőzsdei hír hallatán, és – szégyen vagy nem szégyen – nem hoz lázba a közel-keleti helyzet sem.
Az internetes tartalom csodás képessége, hogy olyan embereket is össze tud terelni, akik között lényegében alig látszik valami közös kapcsolódási pont. Pedig gyakran a közös szűrési módszer sodorja egy halomba az embereket, gondoljunk csak arra, hány közösségi csoport tagjai vagyunk, kik az ismeretlen ismerőseink. Hány olyan „szobában” ülünk nap mint nap, ahol mindig ugyanazok a vélemények hangzanak el, csak különböző csomagolásban.
Mert arról vitatkozni a Facebookon, hogy jól játszott-e Ronaldo a Parma ellen a hétvégén vagy nem, az ugye csak a szoba sarkából tűnik véleménycserének, de az angol foci szerelmeseinek ez nem számít sporttémájú kommunikációnak.
Nos, aki most éppen azonos visszhangszobában üldögél velem és eljutott idáig az olvasásban jogosan teheti fel a kérdést: „és akkor mi van?”
Hát az, hogy az Új-Zélandon 49 embert lelövő Brenton Tarrant terrortámadása előtt több mint nyolcvan oldalas írásában azt taglalta, hogy tettében a norvég tömeggyilkos, Anders Behring Breivik inspirálta.
A csoportpolarizáció – mert nevezhetjük így ezt a bezárkózást – olyan vitákat szül az interneten, ahol a vélemények a szélsőségek irányába tolódnak el.
Ugyanakkor a hasonló gondolkodásúakból álló vitafórumok egyre jobban eltávolodnak egymástól. A szűrőkkel könnyen körbevehetjük magunkat virtuálisan hozzánk hasonló gondolkodású emberekkel, de ez a polarizáció potenciális veszélyt jelent a társadalmi békére és a demokráciára.
A válasz tehát: „Az van, hogy nyissuk ki mindig a visszhangszoba ablakát, nem árt néha szellőztetni!”
Ajánljuk még:
Érző, gondolkodó, kommunikáló növények – mítosz lenne, vagy ez a valóság?
Udvariasság mögé rejtett őszinteség: tanulhatnánk a japánoktól a honne és tatemae kommunikációjáról
Ügyesen terelgetett partnerek: sérül-e az őszinteség, ha csellel vesszük rá valamire a párunkat?
