Szocio

„Először cselekszünk, csak utána beszélünk, ettől tudunk hitelesek maradni” – riportunk a Budapest Bike Maffia munkájáról

A 2011 óta működő Budapest Bike Maffiával még akkor ismerkedtem meg, amikor egy zuglói közösségi tér helyiségein osztoztunk. Míg én néhány önkéntes társammal az udvaron szerveztem a bevásárlóközösség átadónapjait, ők az épületen belül készítették hétről-hétre a szendvicseket, amit aztán biciklivel szállítottak ki az utcán élőknek. Lelkesedésük azóta is töretlen, viszont érdekes és egyre innovatívabb ötletekkel állnak elő arra nézve, hogyan is lehet igazán segíteni a rászorulókon. A civil szervezet vezetőjével, Havasi Zoltánnal beszélgettünk.

A Budapest Bike Maffia nevének hallatán talán még ma is a legtöbb embernek az jut eszébe, hogy fiatal srácok és lányok készítenek szendvicseket, amiket aztán bringára pattanva osztanak szét a hajléktalanok között. Valóban innen indult a tevékenységük több mint tíz éve, de azóta ennél sokrétűbbé vált az aktivitásuk.

„2011-ben az egészen újszerűnek számított, hogy biciklin visszük ki az utcára az ételadományt, télen a takarókat, nyáron a vizet. Nemcsak ötletesnek tartották, de így olyan helyszínekre is el tudtunk jutni, amelyek autóval kevésbé jól megközelíthetőek. Tudtunk váltani néhány szót az utcán élő emberekkel, hiszen az étel átadása mellett pár kedves mondat, emberi gesztus is rengeteget jelent nekik. Ez az akciónk vált a tevékenységünk alappillérévé, de közben évről évre jöttek az ötletek, milyen egyéb projekteket valósítsunk meg. Gyűjtöttünk családoknak adományt a Szimpla Kert vasárnapi piacán, voltak közös főzéseink, rendeztünk bulikat, ahol mindenki eldönthette, szeretne-e adományozni” – mesél a kezdetekről Havasi Zoltán.  

Az élmény fontossága

Mivel a Bike Maffiának egyre nagyobb a híre, egyre többen szeretnének hozzájuk csatlakozni, ezért alaptevékenységük mellett már lehetőségük van olyan aktivitásokat is megvalósítani, amelyek nemcsak a testet táplálják, hanem a lelket is. Így indult 2022-ben a Nekünk a Balaton projekt is, amit idén is továbbvittek: a program keretében rászoruló családokat visznek el nyaralni.

„Ez tipikusan olyan projekt, ami a rászorulóknak élményt ad, kirángatja őket a mindennapok küzdelméből. Személyesen is tapasztaltam, milyen az, amikor az ember nem áll meg pihenni, vagy azért, mert nem szánja rá az időt, vagy azért, mert egyszerűen nincs rá lehetősége. Hét-nyolc évig éltem úgy, hogy nem mentem el nyaralni, hanem csak dolgoztam. Egy idő után pedig az ember azt gondolja, nem is fontos a pihenés. Normalitássá válik, hogy ilyenek a mindennapok. Aztán amikor eljutottam nyaralni, rájöttem, mekkora szükség van a kikapcsolásra, hogy ne csak a túlélésről szóljon az életem. A rászorulóknak viszont 

valóban minden egyes napjuk a túlélésről szól.

Ott vannak a gyerekek, akiket fel kell nevelni, sem idejük, sem pénzük nincs arra, hogy kikapcsolódjanak. Holott ez tényleg mindenkinek erőt ad a folytatáshoz, sőt, lendületet a felemelkedéshez. Ahhoz, hogy át tudják értékelni a mindennapokat, és ahhoz, hogy a saját önbecsülésüket is támogassuk, meg kell teremtenünk nekik a lehetőséget a kikapcsolódásra. Azért, hogy elhiggyék, ez nekik is jár” – meséli Zoltán.

Fotó: Havasi Zoltán

A résztvevők visszajelzése pedig további motivációt jelent a csapat számára: „Egy alkalommal egy ilyen balatoni pár nap végén mondta egy apuka, aki a családjával az egyik Családok Átmeneti Otthonában él, hogy annyit adott nekik ez a nyaralás, innentől kezdve még többet fog dolgozni, mert szeretné jövőre ő megteremteni ezt a pár napot, önerőből. Azt is

hihetetlenül erős látni, amikor egy gyerek, sőt akár egy felnőtt először jut el a Balatonhoz.”

A program keretében bulikat is szerveznek a szállókon. „A cél, hogy elhozzuk a balatoni feelinget azoknak az embereknek, akik már nem tudnak oda elutazni, hogy megtapasztalják, milyen a nyaralós életérzés. A szállós mindennapokban különösen nagy szükség van valamilyen programra. Kívülállóként szinte el sem tudjuk képzelni azt a céltalanságot, fásultságot, lélektelenséget, ami ezeken a helyeken uralkodik. Hiába van ott számos ember, szinte alig van köztük kapcsolat, sokan alig jönnek ki a szobájukból, elszigetelődnek egymástól. Ehhez képest elmegyünk, és odavisszük nekik a fagyit, a lángost, a felfújhatós medencéket meg a szintis mulatóst, és megcsináljuk a bulit. Rettentően tudnak örülni egy ilyen alkalomnak. Felszabadulnak, táncolnak, buliznak, mint a gyerekek. Ezt átélni pedig nekünk is nagyon jó. Komolyan, ezt meg kell tapasztalni” – hangzik az igazán lelkesítő beszámoló.

Miért akarjuk elszámoltatni?

A program kapcsán joggal merül fel a kérdés, hogyan lehet jól segíteni. Nagyon fontos az önkénteskedésben és a segítő munkában, hogy bennünk is pozitív érzéseket keltsen, az önkéntes is profitáljon átvitt értelemben a segítségnyújtásból, de közben az valóban hasznos legyen. „Gyakran merül fel az adományozás kapcsán, hogy mire költi majd a hajléktalan ember a kapott összeget. Egy alkalommal valaki megütközve mesélte,

képzeljük el, kávét vásárolt belőle az illető.

Én azt mondom, hogyha valakinek adományozok, különösen úgy, hogy odamegyek hozzá, tessék, itt van pénz, akkor úgy gondolom, költse arra, amire akarja. Miért kell ezt rajta számonkérni? Amikor gyerekként pénzt kaptunk a sulitejre, de aztán csokit vettünk belőle, arról sem számoltunk be otthon. Akkor a hajléktalan embereket miért akarjuk elszámoltatni? Ne ítélkezzünk ezen a téren sem. A többségi társadalom szerint egy hajléktalan embernek minden beeső forintot kajára kellene költenie, és egyfolytában ennie kellene. De ez az emberek kényszerképzete. Az élet nem csak az evésből áll. Nekik is ugyanúgy szükségük van az élményekre is, mint bárki másnak. Ebből lehet töltekezni. Abból a pozitívumból, a lélek táplálásából, az egymás felé fordulásból, amit az ételen túl tudunk nekik nyújtani. Ezt kellene minél több embernek megértenie és elfogadnia” – hangsúlyozza Zoltán. 

Kell róla beszélni

Szemléletük terjesztése és a paradigmaváltás elősegítése, az előítéletek lebontása érdekében a Bike Maffia indulása óta kiemelt figyelmet fordít a kommunikációra. Zoltán korábban a kommunikációs szektorban dolgozott, így számára evidens, hogy nem elég kivitelezni a projekteket, hanem azoknak hírét is kell vinni, mert csak így lehet változást elérni az emberek hozzáállásában.

„A kezdetektől fogva azt tartjuk a missziónknak, hogy minél több embert megtanítsunk arra, hogyan kell segíteni. Azon kívül, hogy a Bike Maffia százezer ember számra tud ételadományokat biztosítani évente, az egyik fő feladatunk az érzékenyítés, amivel bontjuk az előítéleteket, és biztatni tudjuk az embereket, hogy csatlakozzanak hozzánk, vagy vegyék át a példánkat, és csinálják meg a saját segítő akcióikat. Ha kitalálunk valamit, azt megcsináljuk, és azután meg is mutatjuk, hírét visszük az akcióinknak. Egy nonprofit szervezet esetében egyébként is fontos a kommunikáció, az egyediség, ugyanúgy, mint egy forprofit vállalatnál. A hangsúly viszont azon van, hogy először cselekszünk, és csak utána beszélünk, nem pedig fordítva. Ettől tudunk hitelesek maradni” – hangsúlyozza Havasi Zoltán.

Farm és kocsma is van

Mivel sokféle programjuk van, ha valaki önkéntesnek jelentkezik, számtalan ponton tud kapcsolódni a szervezethez. Most épp a Farm projekthez toboroznak önkénteseket, akik besegítenek a kerítés építésébe, villanypásztor telepítésébe, kapálgatásba vagy akár a főzésbe, sütögetésbe. A Farmmal egy szociális oázist szeretnének létrehozni, ahol

a szociális munkásoknak szerveznek programokat, nekik adnak helyet a kapcsolódásra, feltöltődésre.

Ezen kívül pedig edukációs alkalmakat is szeretnének tartani a környéken lakóknak és a rászorulóknak az Age of Hope alapítvánnyal és a Humusz Szövetséggel együttműködve. 

A másik aktuális szerelemprojektjük pedig az A másik szoba névre hallgató közösségi tér, kocsma és kávézó egyben. „Szükségünk volt egy helyre, ahol néha összeülhetünk, és a miénk. Ezenfelül nagyon régóta gondolkoztam azon, hogyan lehetne összehozni az adományozást azzal, hogy az emberek elmennek este meginni valamit. Ezt meg is valósítottuk, itt adományozol a fogyasztással, vagyis a számlád tíz százaléka egy adományalapba megy automatikusan. Minden héten más célra gyűjtünk, és folyamatosan kivetítjük, mi ez a cél, illetve mennyi pénz folyt már be. Emellett pedig teret tudunk adni különböző programoknak, amiknek a legtöbb esetben a társadalmi felelősségvállalás is a része lesz. Hosszú távon abban is gondolkozom, hogy ha már látjuk a modell működőképességét, akkor létrehozzunk egy felületet, ami a kkv-k és a startupok működésébe integrálja a folyamatos adományozási lehetőséget” – vázolja a jövőbeni terveket Zoltán.

A motiváció megtartása

A tevékenységek sokszínűsége, a folyamatos megújulás, a színesség az, ami flow-t tud adni még 12 év után is a Budapest Bike Maffia számára. „Személyesen nekem és a Budapest Bike Maffia oszlopos tagjainak is ez a kreativitás, az innováció lehetősége jelent motivációt, hogy megőrizhetjük ezt a

kicsit punk, kicsit forradalmár stílust, amit mindig is képviseltünk.

Emellett pedig az is lelkesítő, hogy egyre több embert érünk el, egyre többen szeretnének hozzánk csatlakozni, ami egyfajta visszaigazolás, hogy működik az a gondolatiság, amit képviselünk. Nagy hangsúlyt helyezünk a közösségformálásra a csapatban, illetve a munkánk kézzelfogható eredményének a megtapasztalására. Ennek óriási ereje van. Én a mai napig emlékszem arra, milyen volt, amikor az első kört tekertük a bringáinkkal, és adtuk át az első szendvicseket. Ezekre lehet hosszú távon építeni.”

Nyitókép: Budapest Bike Maffia/Juhász István András

Ajánljuk még:

Évezredes előítéletek miatt hal meg kétpercenként egy leprabeteg – de te is tehetsz ez ellen!

„A leprabetegség az emberiség egyik legrégibb, ugyanakkor ma is velünk élő nyomorúsága” – írják a magyarországi Lepramisszió oldalán, ahol egy, a legtöbbünk számára ismeretlen világról mesélnek. Ma, a lepra elleni harc világnapján érzelmeket felkavaró utazásra hívunk, amiben Riskóné Fazekas Márta, a Lepramisszió – Magyarország igazgatója vezet bennünket. Az ő személyiségéről és erejéről mindent elárul egy általa gyakran idézett gondolat Kalkuttai Teréz anyától: „Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket, de azt nagy szeretettel!”