Szocio

A panaszkodás értelme: csökkenti a stresszt, erősíti a közösséget

Egy átlagos ember naponta nagyjából 15-30 alkalommal panaszkodik, tehát ez egy egészen általános emberi viselkedésmód: vajon mi a funkciója? Milyen körülmények között hasznos, és milyen esetben káros?

Kettős mérce

Ha mi panaszkodunk, úgy érezzük, valójában csak jogos igényeinknek, nem teljesült szükségleteinknek adunk hangot. Azt gondoljuk, ez pusztán ténymegállapítás, az érzéseink kifejezése. Hallgatóként azonban sokszor más lehet a véleményünk, hiszen a gyakran panaszkodó személlyel nehéz együtt lenni: úgy érezhetjük, negatív szemüvegen át nézi a világot, nem képes meglátni benne a jót, ezzel pedig a mi hangulatunkat is tönkreteszi.

A kettős mérce tehát ebben a témában is megnyilvánul,

érdemes ezért megpróbálni tudatosabban vizsgálni a kérdést. Önmagában a panaszkodás még nem ördögtől való. Ez amiatt is különösen fontos, mert egy átlagos ember naponta nagyjából 15-30 alkalommal panaszkodik. Ekkora mennyiségnél pedig beláthatjuk, hogy megfelelő határok között bizonyára fontos funkciókat tölt be.

Mi is az a panasz?

Általánosságban beszélünk a panaszkodásról, de ez nem ugyanolyan mindenkinél vagy éppen minden helyzetben. Az közös, hogy valamilyen elégedetlenségünknek adunk hangot ilyen módon, de a panasz hátterében számos érzelem állhat attól függően, milyen helyzetre adott reakcióként jelentkezik. Lehetünk haragosak, frusztráltak, idegesek, ingerültek, szomorúak, rémültek.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy érdemes másként tekinteni a különböző érzelmekből táplálkozó panaszkodásokra. Hiszen ezekhez az érzelmekhez hallgatóként is másként tudunk kapcsolódni: ha haragból panaszkodik valaki, lehet, hogy szívesen elmenekülnénk a helyzetből, de ha a szomorúság szól belőle, az empátiát, közeledést és támogatást válthat ki. S nem minden negatív érzelem, élmény megosztása minősül panasznak. Ha közben nyitottak vagyunk a visszajelzésre, tanácsra, akkor valójában nem panaszkodunk, hanem beszélgetünk. Panasszá akkor válik ez az élménymegosztás, ha az ötleteket azonnal visszadobjuk. Hallgatónk ilyenkor úgy érezheti, tulajdonképpen nem is akarunk javítani a helyzetünkön, hanem beleragadunk a panaszkodásba.

Előnyök

A panaszkodás segíthet abban, hogy az egyén kiadja magából azokat a nehéz érzéseket, gondolatokat, amelyek éppen belülről feszítik. Ez hatékonyan csökkenti a stresszt, még akkor is, ha nem oldja meg a helyzetet, ami előidézte. A panaszainkkal ugyanakkor kapcsolatot is teremtünk másokkal, mindenki ismeri az érzést, hogy ez

össze tudja hozni az embereket: szomszédokat a ház előtt, szülőket a játszótéren, tiniket az iskolában, munkatársakat ebéd közben.

Ha olyanoknak panaszkodunk, akik hasonlóan érezhetik magunkat, gondolataink könnyen megerősítésre lelnek, ez pedig jólesik az önérzetünknek, és visszaigazolja, hogy megfelelően ítéltük meg az adott helyzetet. Ráadásul így nem vagyunk egyedül mindezzel, a sorsközösség hatékonyan segíti az egyéni megküzdést. Mindezen felül pedig a panaszkodás megoldást is hozhat a problémánkra: minél több embernek számolunk be róla, annál valószínűbb, hogy valaki megfelelő tanácsot tud adni vagy közvetlenül is segít. Ha azért panaszkodunk, hogy megoldást találjuk a felmerült nehézségre, sokkal jobbak az esélyeink a boldogságra, mint akkor, ha pusztán a panaszkodásért panaszkodunk, legalábbis egy 2014-ben megjelent tanulmány szerint.

Hátrányok

Amennyire összekapcsol másokkal, annyira el is tud távolítani, hiszen szívesebben töltjük az időnket kiegyensúlyozottabb, pozitívabb szemléletű emberekkel, mint azokkal, akiknek állandóan bajuk van mindennel. Mivel a panaszkodó emberek gyakran általánosan is negatív szemlélettel rendelkeznek, nem meglepő, hogy alacsonyabb a boldogságszintjük is. Egy Stanfordi Egyetemen készült kutatás azt is megállapította, hogy

a gyakori panaszkodás, vagy annak hallgatása fizikailag is károsítja az agyat, csökkenti a problémamegoldásért és emlékezésért felelős hippocampus méretét.

De nemcsak az agyra van negatív hatással, panaszkodás közben kortizol szabadul fel, ami egy rizikófaktora lehet például az elhízásnak, cukorbetegségnek és a szív- és érrendszeri betegségeknek is.

Aki gyakran panaszkodik valamire, nem tudja elfogadni az őt érő ingereket vagy élethelyzeteket, ez pedig rágódáshoz vezethet, vagy akár oda, hogy önmagára áldozatként kezd tekinteni és passzív szerepbe helyezkedik. Egy vizsgálatban panaszkodás előtt és után vizsgálták a résztvevők hangulatát. Kiderült, hogy nemcsak a hallgatók voltak kedvtelenebbek utána, hanem sok esetben a panaszkodók is. Az ő esetükben ugyanis ez nem abban segít, hogy kiengedjék a gőzt, hanem abban, hogy ismét belelovallják magukat a negatív élményekbe, hangulatba – újraélve azt.

Van megoldás?

Mint az élet legtöbb területén, itt is érdemes az arany középutat keresni. A teljesen panaszkodásmentes élet nem tűnik reálisan elérhetőnek, hiszen bármikor történhetnek velünk olyan események, amelyek erre késztetnek. De ilyenkor érdemes arra törekedni, hogy a panaszkodás ne legyen öncélú, hanem a közös kiútkeresés legyen az értelme. Tanulmányok szerint ez mindössze a panaszkodások negyedénél van így, érdemes tehát erre tudatosan figyelmet fordítani.

Hasznos lehet az is, ha megpróbáljuk a panaszkodásunkba beépíteni egyúttal a pozitív szemléletet, a jövő reményét is. Ezt legkönnyebben úgy érhetjük el, ha egy panaszos mondatunk után a „de” szócska használatával hozzáteszünk valami előremutatót. Tehát igen, a főnökünk már megint kibabrált velünk, de annak örülünk, hogy értelmes munkát végezhetünk vagy éppen jófej kollégákkal együtt küzdhetünk a hierarchia nehézségeivel.

Hallgatóként pedig érdemes elfogadni azt, ahogy a másik épp érzi magát, és nem tanácsos beállni mellé a negativitásban. Jó egyensúlyt teremthet, ha semleges vagy netán még pozitív gondolatokat teszünk hozzá a meghallgatott történethez, és megpróbálunk segíteni.

Ajánljuk még:

„Régen a mese volt a Google meg a mesterséges intelligencia” – interjú Nagy Luca meseterapeutával, önismereti mentorral

Ha a mesékre gondolunk, automatikusan a gyerekek jutnak eszünkbe, pedig a felnőtt élet nehézségei közepette is nagy segítséget nyújthatnak a történetek. Nagy Luca Múzeumi Mesék nevet viselő foglalkozássorozata a kiállítások világát ötvözi a meseterápiával. Vele beszélgettünk a programról, valamint önismeretről, kapcsolódásról és megküzdésről is.