Tamás-Zaka Dóra | tanácsadó szakpszichológus

Az olyan étkezési zavarok, mint az anorexia, bulimia vagy orthorexia talán már sokaknak ismerősek. De mi van akkor, ha diagnosztizálható zavarról nem beszélhetünk, mégis gondjaink vannak az étkezés területén? Mi a zugevés és miért csináljuk? Miért esszük túl magunkat? Mitől függ, hogy stresszevők vagyunk, vagy egy falat sem megy le a torkunkon olyankor? Ezekre a kérdésekre keressük a választ!

A kötődés témájáról egyre többet hallani. Jól is van ez, mert mai tudásunk szerint nagyjából 70 százalékban befolyásolja a kötődési mintázatunk azt, felnőttként hogyan viszonyulunk a kapcsolatokhoz. 

Mindenkit érnek olyan élmények, amikkel nem akar, vagy éppen nem tud szembenézni. Lehet, túl fájdalmas lenne, túl sok félelemmel járna együtt, vagy épp rengeteg energia és időbefektetés szükségeltetne ahhoz, hogy elfogadjuk a következményeket. A nehézségeket elkerülendő – tudatosan vagy tudattalanul – tagadni kezdjük a valóságot. Ez pedig még nagyobb gondokhoz vezethet.

Mindenkivel megesik, hogy fáradtnak, tompának, motiválatlannak érzi magát. Ugyanakkor a senyvedés magas iskolája már nem érint mindenkit, akiket mégis, azok viszont az Amerikai Pszichológiai Társaság meghatározása szerint már a languishing tünetegyüttesével élnek, s lehet, hogy segítségre van szükségük.

A gyermekkor optimális esetben egy olyan időszak, amikor biztonságos környezetben nevelkedhetünk, gondtalanul élhetünk, védett környezetben követhetünk el hibákat. De sajnos nincs ez mindig így. A parentifikáció például azonnal elveszi ezt.

Érezted már úgy a nappali ébrenléted során, hogy álmodsz? És fordítva? Mi lenne, ha a helyükre kerülnének ezek az állapotok? Ha tudnád, mikor vagy ébren, és azzal is tisztában lennél, ha éppen álmodsz? Az lenne a tudatos álmodás! Közelebb kerülhetünk általa önmagunkhoz, de terápiában a fóbiáinkat is leküzdhetjük általa.