Öt házi trükk a karikás szemek ellen – tesztelve!

Szép

Öt házi trükk a karikás szemek ellen – tesztelve!

A valóságosnál idősebbnek és nyúzottabbnak tűnünk a szem alatti karikák miatt, amiknek megjelenése egyetlen generációt sem kímél. Akár egy huszonéves nő is ébredhet sötétlila karikákkal a szeme alatt. De tehet is ellene, hogy eltűnjenek!

Mitől lesz karikás a szem?

Bár alapvetően betegségre gyanakodnánk, vagy azt hihetnénk, hogy egy-egy átbulizott éjszaka hagy látványos nyomot a szem alatt – ez is meglehet! – ám az igazság az, hogy a szem alatti bőr nagyon vékony, és a fekete karikák oka legtöbbször az, hogy bőr alatt húzódó vérerek látszanak. Éppen ezért, megjelenésük alapvetően természetes! Persze a genetika is szerepet játszik megjelenésében, meghatározza a bőr vastagságát, így lehet, hogy valakinél már egészen fiatalkorban megjelennek a karikák, és igen zavaró ám naponta ismételgetni, hogy „egyébként jól vagyunk, csak a genetika”. 

Fontos ugyanakkor, hogy most a sima, átlagos sötét karikákra gondolok, amik mindenki szeme alatt megjelenhetnek. Más a helyzet a püffedtséggel és a ráncokkal, amiknek az oka is eltérő, így az eltűntetése is más szerektől várható! Nem mindegy, milyenfajta elváltozással állunk szemben, így az első az, hogy feltérképezzük, mi a valós problémánk, definiáljuk, akár egy bőrgyógyász segítségével, mi a gond, és akkor kitalálhatjuk, mi a következő lépés. 

Amennyiben csak az átlagosnak mondható karikák tűnnek fel a szemünk alatt, akár a bulit, akár a munkát vittük kicsit túlzásba, nyugodt szívvel bevethetjük az alábbi tippeket:

A hidegkanál-technika

Nem véletlenül ajánlották régen: ma is hatásos a hűtőhideg (nem fagyott!) kanállal végzett szemborogatás. A módszer olyan egyszerű, amilyennek elsőre tűnik: hűtsünk le két evőkanalat, helyezzük magunkat kényelembe, rakjuk a kanalakat a becsukott szemünkre és az evőeszköz felmelegedéséig hagyjuk ott. Nem kell feltétlenül csak a karikákra rakni, az a jó, ha a teljes szemkörnyéket éri a hűvös, mert így a szemkörnyéki erek összehúzódását is segítjük, a szemhéj pirosodása is csökken.

Hűtött szemmaszk

A módszer természetesen zselével töltött, lehűtött szemmaszkkal is tökéletes, de már az is sokat segíthet a dolgon, ha hetente többször hideg vizes borogatást teszünk a szemre.

Uborkás álom

Az uborka nemcsak remekül hűti a duzzadt, lilás területet, de a benne lévő antioxidánsok segítségével az esetleges gyulladásokat is jól kezeli. Természetesen a fokozott hatás érdekében az uborkaszeleteket is hűtsük le felhasználás előtt.

Kávészemmel

Egészen pontosan a koffein az, ami segíthet a gondunkon, mert ez az a hatóanyag, ami remekül élénkíti a vérkeringést. A módszer nagyon egyszerű: a lefőzött kávé zaccát keverjük össze banánnal vagy kókuszolajjal. A lényeg, hogy lágy, kenhető masszát kapjunk, ami komfortos a bőrnek. Óvatos mozdulatokkal kenjük a szem alá, de a szemhéjra ne kenjünk kávézaccot!  Hagyjuk fenn a pakolást legalább fél órán keresztül. A banán és a kókuszolaj hidratál, a koffein élénkítő hatása pedig szinte azonnal látható.

Olajos kényeztetés

Lehet kókusz, avokádó, édesmandula, de akár csipkebogyó is, a lényeg, hogy tiszta, esszenciális olajokat használjunk a szem alatti, szem körüli terület érzékeny bőrénél. Minden este pár csepp olajat a szokásos rutinon túl masszírozzunk el a szem alatt vékonyan. Nem kell sok olaj, ne kenődjön, csurogjon a szem körül éjjel semmi! Reggel először langyos vízzel távolítsuk el a maradékot, ha akad, de valószínűleg nem igazán lesz, mert a leheletnyi olajat a bőr magába szívja. Utána az egész arcot hűvös vízzel mossuk át – a karikák halványodnak, az arcunk pedig órákig tartó friss, üde színt kaphat.

Nyitókép: Alexandru ZdrobăuUnsplash

Ajánljuk még:

ILLATOS, KÉNYEZTETŐ ÁPOLÓSZEREK A KONYHÁBÓL CSEREPES AJKAKRA