Így fásultam a vásárlásba – lehet, hogy (már) nem nekem való a fast fashion

Stílus

Így fásultam a vásárlásba – lehet, hogy (már) nem nekem való a fast fashion

Nem divatból vagy új elvek követése miatt, egyszerűen csak kedvtelenségből nem vásárolok annyit, mint korábban. Kevesebb ruhát veszek, és hosszú távon gondolkozom. A spórolás mellett felemelő az is, hogy levetkőztem a kényszert, hogy unalomból vagy „muszájból” költsem a pénzem.

Korábban napokat, hosszú délutánokat is képes voltam rászánni, hogy a boltokat, butikokat végigjárva új szoknyával és felsővel térjek haza. Alig vártam, hogy felvegyem a friss szerzeményemet. Az is előfordult, hogy egy-egy darab eltűnt a szekrény mélyén a rajta felejtett árcímkével együtt, s végül sosem hordtam. Nem mintha olyan sok pénzem lett volna. De a hó eleji költségvetésben mindig hagytam némi tartalékot, amiből új ruhákat, cipőket vehettem. 

Nem emlékszem a pontos dátumra. Néhány évvel ezelőtt történt, amikor észrevettem, hogy valami  megváltozott bennem. A nézelődést, a vásárlást még mindig szerettem, valahogy mégsem éreztem azt a régi tüzet magamban, hogy egy-egy „bevásárló-körút” alkalmával mindenképpen el kell költenem az arra félretett összeget, mindenképpen vennem kell valamit. Sőt, már ahhoz sem éreztem kedvet, hogy egyáltalán egy egész napot vagy hosszú délutánt töltsek ilyesmivel. Ha szükségem volt valamire, célirányosan beszereztem (és örültem neki), ha meg csak úgy, el akartam tölteni a szabadidőmet, néhány üzlet után ráuntam, fölöslegesnek éreztem az egészet.

A változást magamban kerestem, de csak ötleteim vannak a miértre. Különösen akkor kezdett el foglalkoztatni ez a téma, amikor egymás után olvastam cikkeket arról, hogy milyen károkat okoz az úgynevezett „fast fashion”, és hogy a fenntartható divat a követendő út. Többek között olyasmiket írtak, hogy vásároljunk kevesebbet, vegyünk egyedit, hazait, használtat, és hasznosítsuk újra mi is a már megunt ruháinkat, textíliáinkat. Mondhatnám, hogy emiatt álltam le a nagy bevásárlásokkal és a cuccok felhalmozásával, de nem így van:

az elvek helyett inkább a kiábrándultság „motivált”.

(A fast fashion egyébként röviden azt jelenti, hogy a gyártók elárasztják a piacot az új termékeikkel gyorsan és olcsón, ezzel is ösztönözve az embereket arra, hogy minél többet vásároljanak. Ezzel szemben a fenntartható divat az egyedi, a hazai és az időtálló minőségi termékek vásárlására ösztönöz, valamint az újrahasznosítás fontosságára hívja fel a figyelmet, ezzel is támogatva többek között a környezetvédelmet.)

Tény, hogy

a minőséget mindig többre értékeltem a mennyiségnél, de a pénztárcámtól is nagyban függött, hogy mennyire tudtam követni ezt az elvemet.

Viszont akárhol éltem, mindig találtam egy olyan használtruha üzletet, ahová szívesen betértem olykor csak szétnézni, hátha rátalálok egy klassz darabra. De bárhol is nézelődöm, egyre gyakrabban hallom azt a kis hangot, ami felteszi a mindent eldöntő kérdést, amikor azon gondolkozom, hogy megvegyem-e a leárazott trikót vagy papucsot: „Tényleg szükségem van rá?” Vagy valami ehhez hasonlót…

Nem mondanám, hogy tudatos volt a váltás, sokkal inkább egyszerűen belefásultam a régibe, és kialakult az új. Ha eszembe jut, hogy például „venni kellene egy új szoknyát”, keresek egy délutánt, amikor ráérek. Ha akkor még mindig van a vásárláshoz kedvem, benézek egy-két fast fashion üzletbe, ahol ha találok is olyan darabot, ami tetszik, és el tudom képzelni róla, hogy akár éveken keresztül is használhatom, elbizonytalanodom, mert eszembe jut, hogy van otthon hasonló, miért legyen egy újabb ugyanolyan? Ha hosszú távon jónak tűnik, mindezek ellenére lehet, hogy mégis megveszem. Azért is, mert mostanában jellemzően nem is igen találok semmi olyat, ami tetszene – úgy érzem, mintha kimaradnék ebből a mai divatból, vagy talán egyik évről a másikra kiöregedtem belőle. (Ez is lehet a vásárlási kedvem csökkenésének az oka.) A dizájner cuccok számomra drágák, és sokszor túlzásnak is érzem, de a használtruha üzletekre mindig lehet számítani: bár erre olykor több időt kell szánni, mert a kínálat nem olyan sablonszerűen egyértelmű, mint a pláza üzleteiben, mégis megéri. S bár a kedvem egyre inkább elfogy, ami a vásárlást illeti, azt a maradékot megpróbálom inkább a minőségre szentelni, az éveken keresztül hordható darabokra, és a használtakra, mert sosem lehet tudni, hogy mikor találok rá egy igazi kincsre.

Ajánljuk még:

MIRE VAN SZÜKSÉGED IGAZÁBÓL A CSOMAGOLÁSMENTES BEVÁSÁRLÁSHOZ?

KAPSZULAGARDRÓB JÓ IDŐRE – ÍME AZ AZ 5 RUHA, AMIRE TÉNYLEG SZÜKSÉGED LESZ

PIACTÓL A PLÁZÁIG – BEZZEG RÉGEN SEM VOLT MINDEN JOBB

 

 
X
Már követem az oldalt