A kertörökség napján előtérbe került kastély- és villakertjeink védelme, hagyományainak őrzése. De vajon mit jelent ez nekünk? Van-e saját kertörökségünk? Nézzünk a kertek mélyére, mit rejtenek a bokrok, a fák, az ágyások a jövő nemzedékének.
„A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása!" (Morus Tamás)
Mi a különbség az örökség és a hagyomány között? Az örökség az, amit minden nemzedék a hagyományhoz hozzátesz.
Tudásunk évről-évre gyarapszik, a tudásburok vastagodik. A kertek örökségének őrzői az elődöktől kapott tudást fejlesztik és így adják tovább, generációkon keresztül így lesz új és újabb ismeretekkel gazdagabb.
Mai kertjeik alapját az egykori kastélykertek és villakertek kultúrája határozta meg. Az évszázadok alatt folyamatosan változott, ahogyan az igények, a divat, a növényválaszték is rendre formálódott. Körültekintve saját kertjeinkben, nagyon változatos képet kapunk, hiszen a kultúra, az anyagi lehetőségek és a személyes ambíciók alapozzák meg kertjeink berendezését is.
Talán észre sem vesszünk, mennyi mindent mesél rólunk saját kertünk!
A generációkutatók szerint érezhető különbségek vannak a különböző korosztályok kerthez való viszonyában. Élesen elkülönül a természettel való kapcsolat, ha a nemzedékek tükrében vizsgáljuk őket.
A legidősebbek – akik már igen kevesen vannak – azok, akiknek még aktív kapcsolatuk volt a földdel: a növénytermesztéssel, az állattenyésztéssel, ismerték a vadon élőlényeit, a gyűjthető gyógynövényeket. Köztük sok a ma is aktívan kertészkedő, sok a 80 fölötti természetjáró. Magam sokszor nézem csodálattal ezeket a csillog szemű, ráncos kezű, életvidám kertészkedőket, akiknek
talán fogalmuk sincs arról, mi fán terem az ökolábnyom meg a biodiverzitás, de azt igen, hogyan kell magot fogni, metszeni, együtt élni a természettel.
A boomerek azért élnek, hogy dolgozzanak, a kert náluk hobbiként vagy mint rekreáció jelenik meg. Ökotudatosságuk mérsékelt, életmódjukban a fogyasztói kultúra hatásai érvényesülnek, de spórolnak, ahol csak lehet. Ők azok, aki ragaszkodnak az évtizedek óta megszokotthoz, harcolnak a természettel, permeteznek, ha kell, rendre előkerül a gyomirtó, és sokszor nehéz velük szót érteni, ha más módszerek kerülnek terítékre. Látószögüket érdemes tágítani, megmutatni új dolgokat, de tudni kell azt is, hogy a kor előrehaladtával egyre nehezebben fogadják be ezeket az információkat. Ők nem lesznek élharcosai a méhbarát kertnek, a tájképi hatású sövénynek, a nyíratlan fűnek.
Az X-generáció azért dolgozik, hogy éljen, a kertészkedés náluk életmód vagy éppen trend. Sokaknál a környezettudatosság egyre fontosabb szerepet játszik, de a kert megjelenik nem egyszer státuszszimbólumként is. Ők még tudják, hogy a kert lehet a nyugodt pihenés, az elvonulás helye, de akár még Instagram-sztorit is készíthetnek kertjükről. Vagyis lassabb életvitelük, tudatosságuk kisebb fogyasztással jár, és tudtuk nélkül élik meg a „slow” tanításokat.
Az Y-generáció a változatosságot, a függetlenséget keresi, kreatív. Felismeri az egyre sokasodó környezeti problémákat, nyitott füllel és szemmel keresi a megoldásokat. Fontos számukra a fenntarthatóság, keresik az élő kapcsolatot a természettel,
ők azok, akik elindították a városi kertészkedést, a közösségi kertek mozgalmát, a balkonkertészkedést.
A Z-generáció gyors, hatékony, szeret otthonról dolgozni, de mobilis, vagyis könnyen vált lakóhelyet, akár országot is. Náluk már releváns téma a klímaszorongás, a természetfélelem, ami alapvetően meghatározhatja életüket. Ők a digitális őslakosok, akik többségének a természet a képernyőn létezik, virtuálisan kertészkednek, online gazdálkodnak farm-játékokkal. Egyre kevesebb élményük van a közvetlenül a természetből. És közülük kerülnek ki azok is, aki félelmeik vagy éppen felismeréseik hatására keresik a kapcsolatot a természettel, a kerttel, közösségi kertet művelnek, gyógynövényes túrára járnak, bio ételeket esznek, közösségi zöldségdobozokat rendelnek.
Magam egyre több ilyen fiatallal találkozom, akiknek határozott elképzelésük van a világról, és arról, hogyan rontotta el az egészet az előző nemzedékek sora. Az alfa gyerekek szüleinek pedig most nagy a felelősségük abban, hogyan fognak majd a ma csöppségei a későbbiekben viszonyulni a kertekhez, a természethez.
Azon kell igyekeznünk, hogy természet ne tananyag, a park ne múzeum legyen!
Többek közt a generációs különbözőségek miatt sokan nap nap után élik meg a parázsvitákat. Mit, és hogyan ültessünk a kertbe? Szabad-e kapálni, fel kell-e ásni a kertet? A közterületen szabályos sorba ültetett begóniák és büdöskék helyett lehet-e egész évben díszítő évelőágyás? Miféle dolog otthagyni a lehullott lombot a fák alatt? Rendes ember azt mindjárt összegereblyézi! A mélymulcsos művelés egy rendezetlen dzsungel, a méhlegelő gaztenger. A korábbi kertfilozófiák szépségideálja a szépen rendezett kert volt, pontosan kimért ágyásokkal, az oda nem illőnek vélt növények nélkül. Ma pedig egészen más szempontok kerülnek előtérbe a kertben is, és megdőlni látszanak vagy már meg is dőltek az évtizedeken át kőbe vésett szabályok.
Ahhoz, hogy a kertben béke legyen, fontos a nyitottság, a párbeszéd, az, hogy meghallgassuk egymást. Örökségünk része, hogy megőrizzük azt, ami érték, ami jó, és továbbadjuk: saját tudásunkat és gyakorlati tapasztalatinkat is hozzátéve. Minden kert hozzánk tesz valamit, mindenből tanulunk. E dinamikus változás eredményeképpen át is alakulhat zöld környezetünk.
A gyógy-és zöldségeskert lehet a rekreáció központja, a kastélykertekből közösségi kert alakulhat, a vidéki kertek hagyományai az óvodakertben szökkenhetnek szárba.
Az egykori betonból és vasból komponált játszóterek közösségi kertté, komposztálóvá és pihenőhellyé válhat. A lehetőségek végtelenek, csak türelem és kitartás kell hozzá, mert a tudatosságbéli különbségek és az egyéni motivációk félreértésekre adnak okot a generációk között. A kert és természet pedig nem arra szolgál, hogy társadalmi vitákká vagy politikai ügyekké váljon.
A kert percről percre, napról napra változik, a kertet értők, a természetet szerető emberek megtisztelő kötelessége, hogy az elődeitől kapott örökségét a legjobb formában adja majd át az utókornak. A felcseperedő generációk szemléletmódját, tudatosságát szinte észrevétlenül formáljuk minden mozdulatunkkal, minden kerti ténykedésünkkel, minden kapavágással és elültetett maggal. Ne sajnáljuk az időt és az energiát tudásunk átörökítésére!
Nyitókép: 123RF
