Virtuális vakrandikkal segítik a szkizofréneket – riportunk egy világszinten egyedülálló magyar kutatásról

Az első leírások a virtuális valóság terápiás alkalmazásáról 1995-re nyúlnak vissza, akkoriban a magasságtól való félelem kezelésére kezdték el alkalmazni a technikát, igen nagy sikerrel. Az első kísérletekben heti egyszer különböző szimulált, 3D-s helyzetekben vett részt az érintett – például üveglifttel haladt felfelé vagy erkélyről tekintett le a virtuális világban, miközben a pszichológusa biztonságot nyújtó rendelőjében ült –, és mindössze hat hét alatt jelentősen javultak a tünetei. Az elmúlt majd’ harminc év alatt az életünk szinte minden területén egyre nagyobb részt követelt magának a technológia, nem meglepő hát, hogy a pszichológia is tovább kísérletezett a kezdeti sikereket látva.

A Semmelweis Egyetem kutatói az elmúlt években olyan módszert fejlesztettek, ami

szkizofréniával élők életét könnyítené meg a virtuális valóság segítségével.

A betegséggel küzdők jellemzően kevésbé önállóak, nehezebben alakítanak ki és tartanak fenn szociális kapcsolatokat, és a velük való kommunikáció is nehezített lehet. E tényezők miatt károsodhatnak a családi és baráti kapcsolataik, de az is lehet, hogy nehezen illeszkednek be egy munkahelyre, vagy nem alakítanak ki párkapcsolatot. Az itthon fejlesztett módszer, a VR-ToMIS (Virtual-Reality based Theory of Mind Intervention in Schizophrenia) a szkizofréniában érintettek érzelemfelismerési képességeinek fejlesztését célozza, és azt, ahogy ők mások gondolatait, szándékait, viselkedését vagy akár érzelmeit értelmezni tudják. „A virtuális terápiák általános célja, hogy a beteg számára egy biztonságos tanulókörnyezetet biztosítson, melyben a valós életbeli következmények nyomása nélkül van lehetőség meghatározott ingerekkel való szembesülésre, új magatartásformák kipróbálására” – szögezi le Vass Edit, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás klinikájának tanársegédje, a virtuális valóság- (VV-) terápia egyik kidolgozója. A módszert több mint öt éven át kutatták, fejlesztették és tesztelték, mára pedig már kutatási eredmények is alátámasztják az előnyös hatásait.

Hogy néz ki egy virtuálisvalóság-terápia?

A terápiasorozat egy bevezető találkozót és további nyolc ülést tartalmaz. A foglalkozásokon az érintett a virtuális valóságban olyan helyzetekkel találkozik, amik a való életben is bármikor előállhatnak. Kávézni vagy vakrandizni „megy” a kliens a virtuális valóságba, ahol az avatart, akivel találkozik, a terapeuta irányítja. A szkizofrén beteg így átéli, milyen is egy ilyen helyzet a valóságban, és megtanulhatja dekódolni, hogy a másik milyen szándékkal közelít hozzá. A helyzeteket a szakemberek úgy alakítják, hogy a létrejövő párbeszédekben legyenek olyan elemek, amelyek értelmezése általában elbizonytalanít egy szkizofrén beteget. Így például gyakorolható, hogyan is jelenhet meg az irónia, a különböző metaforák, vagy éppen egy-egy humoros elem az emberi kommunikációban.

„A virtuális terápiák fontos eleme a kontroll, melyet a szimuláció nagy mértékben a beteg kezébe helyez.

Virtuális környezetben a kliens igényeihez, erőforrásaihoz illesztetten tervezzük az explorációt, így elméletben kizárható, hogy a beteg olyan ingerekkel szembesüljön, amelyek kezelésére nincsen felkészülve. Ha ilyen mégis előfordulna, a szimuláció akár a terapeuta, akár a beteg által bármikor megszakítható” – teszi hozzá Vass Edit.

A betegek visszajelzései általában pozitívak. „A betegek a terápiát általában érdekesnek és hasznosnak ítélik. Sokan adnak emellett hangot a VR eszközök használatával kapcsolatos lelkesedésüknek is. Többször tapasztaltuk, hogy a betegek a virtuális szemüveget haza szerették volna vinni, de az is előfordult, hogy valaki azért vállalta a gyógyszeres kezelést, hogy azzal párhuzamosan a VR terápiában is részt vehessen. Ritkán előfordulnak negatív jelzések, ezek kivétel nélkül minden esetben az első virtuális szimuláció előtt jelentkeznek és a használatot kísérő negatív érzésektől, tapasztalatoktól való félelemre irányulnak. Ezen félelmeket általában az első virtuális szimuláció sikeresen oldja” – magyarázza a szakember.

Mivel egy teljesen új módszertanról van szó, a terápiás közegben is előfordulhatnak váratlan nehézségek, amik leginkább a technikai oldalt érintik. „Időnként minden igyekezetünk ellenére előfordultak hálózati hibák. Ilyen esetekben előzetes akciótervek segítették a terápia gördülékeny folytatását.  Ami a terápia más aspektusait illeti, egy-egy alkalommal előfordult, hogy a beteg megelőző személyes tapasztalatai olyan fokú diszkomfort érzést mobilizáltak a szimulált környezetben, hogy esetenként a teljes virtuális környezet lecserélésére szükség volt” – mond egy példát Vass Edit.

Elmondása alapján a vizsgálatok során nem tapasztaltak lemorzsolódást, ami azt jelenti, hogy

egyetlen beteg sem szakította meg a terápiát.

„A mi hipotézisünk az, hogy ennek hátterében részben a VR újszerűsége és érdekessége, részben az úgynevezett nem specifikus terápiás hatótényezők (pl. empátia, kongruencia) hangsúlyos alkalmazása állhat. A teszteredmények ugyanakkor nem utalnak arra, hogy mindenkinél egyformán működött a terápia. Egyéni eltérések mutatkoztak abban, hogy kinek mely specifikus területen segített a terápia és melyen nem. Ez részben az adott kórkép tüneti heterogenitásából adódik, vagyis abból, hogy egy adott pszichiátriai betegség tünetei igen változatos mintázatot mutathatnak. Másrészt a hatást nyilvánvalóan meghatározzák a beteg erőforrásai is. Különösen igaz ez a szkizofrénia esetén.”

Mikor használható a virtuálisvalóság-terápia – és mikor nem?

A virtuálisvalóság-terápia jelenleg az expozíciós technikaként alkalmazzák leginkább. Expozíciós technikának nevezi a pszichológia azt a módszert, amiben a kliensek találkoznak a számukra szorongást, félelmet keltő helyzetekkel, tárgyakkal, vagyis biztonságos térben szembesülhetnek a tünetet kiváltó helyzettel. A virtuális valóság alapú terápia eszközt nyújthat ahhoz, hogy azonosítani tudjuk a triggerelő (tehát a traumatikus élményt előhívó) helyzeteket és feldolgozzuk azt a kiinduló traumát, ami megnehezíti a mindennapokat. A szituációk felidézése a közös munka során természetesen nem azonnal történik. Fontos elem a fokozatosság, a bizalom és a biztonság megteremtése és megélése. Amiben a kliens eljut arra a pontra, hogy az előzetes félelmei ellenére

megpróbál szembenézni azzal a helyzettel, amit addig vélhetően inkább elnyomni próbált magában.

A fóbiáknál is sokat segíthet a virtuális valóság. „A VR olyan ingereket tesz megjeleníthetővé és olyan élményeket megközelíthetővé, melyek más módon nem lennének megoldhatóak. In vivo expozícióval kezelni a repülésfóbiát például igen költséges és hosszadalmas lehet, addikciók esetén pedig a sóvárgás kezelésénél olyan kulcsingerek szimulációja is lehetséges, melyek valós életbeli megjelenítése jogi akadályokba ütközne (pl. tudjuk vizsgálni az alkoholnak való ellenállás, nemet mondás képességét)” – magyarázza Edit.

Az eddigi tapasztalatok alapján a virtuálisvalóság-terápia is jól használható a különböző félelmek, fóbiák, szorongásos zavarok kezelésében. Leírások szerint többen használták már a hiperaktivitás, az autizmus, a depresszió, egyes függőségek, vagy akár fájdalommal járó rendellenességek kezelése esetén is. Esettanulmányok alapján úgy tűnik, hogy az agorafóbia, és a kényszerbetegség kezelésének szintén hasznos eszköze lehet, de használható akár egy relaxációra épülő folyamatban is.

Mégis fontos leszögezni: ezek a terápiás módszerek semmilyen módon és mértékben nem helyettesítheti a szakemberek jelenlétét. A virtuális valóságot használó terápiák lényege, hogy a modern technológiát és a már meglévő terápiás gyakorlatokat ötvözik, ezzel egy egészen újfajta gyógyító módszert teremtenek. Vagyis nem önmagában a virtuális valóság kínál megoldást, az csak a szakember terápiás eszköztárát bővíti. „Tulajdonképpen minden VR terápia valamilyen már létező módszer tapasztalataira, eszköztárára épít, így a VR alkalmazása a folyamat szintjén a terápia egyes elemeinek „helyettesítését” jelenti. Így az intervenciók általában nem követik egymást más sorrendben, azonban követhetik egymást eltérő hangsúllyal. A VR ugyanis megengedi, hogy célzottabban foglalkozzunk egy-egy tünettel, vagy annak valamely aspektusával” – magyarázza Edit.

A virtuális valóság bevonása a terápiás térbe a szakembereket is új kihívások elé állítja,

amit a Semmelweis Egyetem kutatói is megtapasztaltak. „Bár saját tapasztalataim azt mondatják velem, hogy a VR könnyen és jól illeszthető a terápiás folyamatba, könnyen megszokható, más kollégák számára, akik korábban semmilyen formában nem próbálhatták ki a VR-eszközöket a technikai és pszichoterápiás ismeretek párhuzamos alkalmazása átmeneti nehézségeket okozhat” – meséli Edit tapasztalatait.

Bár a VR-terápiák módszertana még világszerte kialakítás, és tesztelés alatt áll, és a szakemberek számára is új kihívásokat tartogat, a mindennapi gyakorlatba való bevezetése sokak számára hozhat majd egy egészen új lehetőséget a nehézségei megoldására!

A nyitókép illusztráció