Képzeld el, hogy ott állsz a mondjuk a napsütötte alföldi pusztán. Tekinteted a végtelenbe réved. Ameddig csak szemeiddel látsz, semmi egyéb nem vesz körül, mint a végtelen síkság. Sem ember, sem ház, de még fa sem nagyon bontja meg e végtelen képet. Nem látszik a széle, vagyis mintha látszana valami… a délibáb fénylő tenger képét vetíti körénk. Egy lebegő kékséggel határolt körben állsz, egy szigeten. Ennyi a világ, és te vagy a középpontja. Ezt a kerek világot két vonal metszi négy szeletre. Az egyik vonal azt a pontot köti össze, ahol felkél a Nap, azzal ahol leszentül, azaz nyugszik. A másik pedig azt, ahol delel a Nap és azt, ahol éjjel, mikor senki nem látja, megbúvik. Ugye milyen misztikus, hinni egy pontban, melyet sosem látunk szemünkkel? Szóval e két vonal ahol metszi egymást, ott állsz te. Pontosan te vagy a metszéspontja a négy égtájnak. Kezedben egy bot, végét a földbe szúrod, két kezedet ráteszed fejére, és álladat kezeidre ereszted. Botod két új irányt jelöl ki, mely merőleges az előbbi vonalakra. Hegye a lent mélységébe mutat, feje pedig a fent magasságaiba. És ott, a bot végét a szívednek támasztod. Minden vonal, minden irány középpontja te magad vagy. Ez a hetedik irány… vagyis minden irány középpontja az, amit úgy hívunk: bent. A teremtett világ közepében. Ezt a bentet célozza minden spirituális út.
Aki képes ezt tudatosítani magában, az mágikus erőkkel bír.
Láttuk tehát a teret, amiben a pásztor minden napját tölti. Nézzük meg az időt is! Illeszkedj vissza a gondolati képbe, ahol imént álltál. Képzelj magad elé egy juhnyájat, mely éjjel-nappal, télen-nyáron a szabad ég alatt él. Te pásztorlod őket. Ők a te gyermekeid, hiszen ott voltál születésükkor, te segítetted világra őket, te gyógyítottad, te nevelted, a te szíved-lelked van velük, s te vigyázod őket, bajuk ne essék. Ott állsz e kör közepén hajnalban, hiszen a juh a hűvösben legel. Ott vagy délelőtt, s délben, mikor delel, pihen. Majd délután és este is mellettük vagy, míg legelnek, és ott vagy éjjel is, míg fekszenek. Minden pillanatban te felelsz értük. Azaz minden pillanatban jelen vagy, az örök mostban élsz. Észrevettél ebben a napirendben valamit? A parasztság kora hajnaltó késő estig dolgozik, éjjel kipihenve a napi fáradtságot, másnap újrakezdi. És te, ki a juhokat pásztorolod? Te mikor alszol?
A pásztor egészen máshogyan használja energiáit, mint a legtöbb ember. A juhásznál maradva, az ellési időszakot leszámítva, az ő jelenléte a fizikai világban alig igényel energiafelhasználást. Nem beszél feleslegesen, hisz nincs kivel. Ebből kifolyólag légzése is egyenletesebb és lassabb. Nincs szükséges napi 7-8 óra alvásra, elég neki 3-4 óra, az is meg-megoszlik. A pásztor a világ közepében állva is energiákkal töltődik. Nappal a Nappal, éjjel a csillagokkal. Szerves műveltségünknek őrzője ő, aki a csillagos eget úgy ismeri, akár a tenyerét. Ha az állatok a gyermekei, a csillagok az ő családja. Nem csak a földről látja őket, képes „lehozni őket”, azaz energiáikkal telítődni. Képes maga is közéjük emelkedni. Hiszen mi történik, ha az ember a valós csendre figyel, ha a bent-et figyeli?
Megváltozott tudatállapotba kerül, ma úgy mondjuk, meditál.
Meditáció alatt másik téridősíkokon jár, és isteni üzeneteket hoz le a Földre. Ezáltal olyan valós képességekre tesz szert, melyekről halála után is legendákat zengenek. Megkapja például a tisztánlátás képességét. Csak azért írom ezt, mert a „tudós pásztor” varázsképességeinek ez fontos feltétele. Szemével látja az őt körülvevő élőlényeket azok teljességében, így tudja gyógyítani például a „gyógyíthatatlant”. Sokat foglalkoztam e kérdéssel és megdöbbentő volt számomra, hogy a magyar néphagyomány pontosan olyan képességekkel és „legendákkal” ruházza fel a pásztorokat, mint a keleti hagyomány a buddhista szerzeteseket.
A teremtett világ közepén élő embernek a fény és a sötétség váltakozása mutatja az élet ritmusát. Elég megnéznünk a pásztorfaragásokat, az élő világ működésének folyamatát faragták bele a fába, szaruba. Olyan kozmikus tudást, melyből mi még csak azokat értjük meg, melyeket a csillagászat az utóbbi évtizedekben igazolt.
Hosszasan lehetne sorolni e varázserő mibenlétét, de talán már ebből is érződik, hogy ki volt számunkra a magyar pásztor? Nem csupán az életet jelentő állatot őrzi az, hanem ha képességeit kibontja, akkor egy a maitól sokkal ősibb és ma úgy mondjuk, spirituálisabb tudás éltetője ő.
Minden pillanatban leszületik közénk megannyi új pásztor, még ma is. Ezek a minőségek örökké velünk élnek, és aki keresi őket, meg is fogja találni. Ahogy a meséink zárulnak: „Aki nem hiszi, járjon utána!”
Ajánljuk még:
RÁM TÖBBÉ SENKI SE MONDJA, HOGY PARASZT!
KONYHÁBA ÚGY LÉPJÜNK, MINT A TEMPLOMBA – ÁLOMKÉP A FALUBÓL
ÉBRESZTŐ! EZ MÁR NEM ÁLOM – AVAGY MIRE ÉBRED, AKI A VALÓSÁGRA ÉBRED?
