Nárcisztikus vagy egészségesen magabiztos?

A nárcisztikus személyiségzavar

Amikor valakire azt mondjuk, „ő bizony nárcisztikus”, általában nem gondolunk bele szavaink súlyába. A nárcisztikus személyiségzavar egy igen komoly diagnózis. Az, aki ebben érintett, nagymértékben vágyik mások csodálatára. Azzal viszont nagy nehézségei lehetnek, hogy másokkal empatizáljon, együttérezzen. Ahhoz, hogy valaki megkapja a diagnózist, legalább 5 szempontnak meg kell jelennie az alábbiak közül az érintett életében:

• saját fontosságát túlértékeli, elvárja, hogy mások elismerjék felsőbbrendűségét (még akkor is, ha nem tesz semmi kiemelkedőt)
• saját magát egyedinek, különlegesnek tartja. Valaki olyannak, aki csak hozzá hasonlóakkal kapcsolódik.
• csodálatot vár el másoktól
• sikerről, szépségről, szerelemről, hatalomról fantáziál szinte folyamatosan
• úgy érzi, neki más, jobb bánásmód jár, és az, hogy mindenki alkalmazkodjon az elvárásaihoz
• kihasznál másokat
• mások érzéseit, szükségleteit nem ismeri el, ahogy azt sem, ha mások véleménye különbözik az övétől
• magatartása arrogáns, felsőbbrendű
• másokra irigy, vagy másokról hiszi, hogy irigyek rá

Kicsit mindenki az

Ha megnézzük a fenti listát, szinte biztos, hogy mindannyian magunkra ismerjük egy vagy akár több pontban is. Mégsem vagyunk mindannyian nárcisztikusak. Hogy is van ez akkor? Egyes leírások szerint érdemes ezt egy spektrumként elképzelni, amin mindnyájan elhelyezhetők vagyunk. Nárcizmus szempontjából mindenki mérhető, csak egyeseknél ez egészséges mértékű, másoknál pedig meghaladja azt.

Mindannyian vágyunk rá, hogy elismerjenek, szeressenek minket. Ahogy akár arra is, hogy sikeresek, szépek vagy épp híresek legyünk. Hogy értékesnek érezzük magunkat. Ugyanakkor ez az önszeretet, ha egészséges szinten marad, a megfelelő önértékelés alapja lesz. Ha meghaladja azt a bizonyos szintet, ráadásul együtt jár mások leértékelésével, figyelmen kívül hagyásával, akkor már inkább patológiásnak tekinthető. Fontos azonban, hogy lássuk, hol a határ. Attól, hogy valaki határozottan képviseli például a saját határait, és egy reális önértékelés keretén belül hangot tud adni sikereinek, még nem lesz nárcisztikus.

Hiába a kedvesség

Ha valóban nárcisztikus személyiségzavarról van szó, a kedvesség nem fogja megváltoztatni. Sokan vannak, akik azzal nyugtatják, sőt, inkább áltatják magukat, hogy ha elfogadóak vele, szeretik és támogatják őt, akkor meg fog változni. Kevésbé lesz nagyzoló, nyitottabb lesz arra, hogy meghallgassa és figyelembe vegye mások véleményét. Ez sajnos nincs így. A nárcisztikus személyiségzavar egy komoly diagnózis, bármennyire is szeretnénk, szeretettel nem gyógyítható. Terápiás keretek között lehet, és érdemes is foglalkozni vele, ugyanakkor az ő személyiségük sokszor ellenáll ennek a munkának is.

Élet nárcisztikusként és nárcisztikussal

Bármennyire is úgy tűnik, hogy ők nem szenvednek, hiszen nagyzolnak és gőgösek, ez közel sincs így. A nárcisztikus személyiségzavarral élők általában nagyon érzékenyek. Emiatt is van, hogy nem viselik jól a kritikát. Nehezen alakítanak ki és tartanak fenn közeli, intim kapcsolatokat, még annak ellenére is, hogy rendkívül csábítóak tudnak lenni. Ők lehetnek azok, akik előadják a hősszerelmest, de valójában azért, hogy elérjék saját céljaikat, például megkapják a rajongást, amire szükségük van.

A szó nem véletlen: a rajongás náluk egy valódi szükséglet. Úgy tartják, hogy a nárcisztikus személyiségzavar hátterében sokszor elhanyagoló vagy elutasító szülők állnak. Ez a fajta működés pedig az ellenük való védekezést szolgálja:

„Ha én vagyok a jobb, a felsőbbrendű, és nem kerülök közel senkihez, nem érhet baj”.

Az érintettek a maszk mögött, vagy az is lehet, hogy tudat alatt rendkívül bizonytalan emberek is lehetnek. Van, aki, ha szembesül valamilyen hibájával, szinte összeomlik. Emiatt is nehéz például a terápiás együttműködés. Egyes leírások szerint az érintettek élettörténetében gyakoriak az olyan helyzetek, amikben kihasználták őket, vagy amikor magányosak voltak. Személyiségzavaruk pedig valahol ennek a túlkompenzálása.

Nárcisztikus partnerrel együtt élve időről időre azon kaphatja magát a másik fél, hogy ő a hibás minden felmerült nehézségért, hiszen a másik nem tudja vállalni saját gyengeségeit, így szinte természetes, hogy nem tud bocsánatot kérni sem. A vele való kommunikáció nem könnyű, ezt pedig érdemes folyamatosan észben tartani.

Vannak, akik elbizonytalanodnak akár még saját véleményükben is, ha a másik határozottan állítja az ellenkezőjét, számukra ez különösen fontos. Ahogy az is, hogy lássák, a másik fél viselkedésének nem ők a kiváltó okai. Nem könnyű elismerni, ha nem tudunk segíteni valakin. Ugyanakkor – amennyiben tényleg erről a diagnózisról van szó – látni kell, hogy itt jó eséllyel csak komoly pszichoterápiás megsegítéssel lehet eredményeket elérni.