Hiteles legyen vagy szép? – Egy temetési búcsúbeszédet író ember kérdései

Pszicho

Hiteles legyen vagy szép? – Egy temetési búcsúbeszédet író ember kérdései

Újságíróként sok mindenről írunk: születésről, életről, küzdelmekről, nagy fordulatokról és persze olykor a halálról is. Néha egészen zavarba ejtő is lehet ez a széles spektrum, érkezhetnek olyan felkérések is, amiket adott pillanatban nem feltétlenül érzünk sajátunknak, mégis azzá válhatnak.

Számos alkalommal írtam már gyászbeszédet. Az első ilyen felkéréskor nem gondoltam magam sem, hogy valójában nem is áll tőlem távol ez a feladat. Sőt. Ha ezzel könnyebbé tehetem a gyászt, ha valóban azokat a gondolatokat találom meg, amikre ott, azokban a nehéz percekben szükség van, akkor vállalom.  

Talán azért, mert a saját szüleim temetésén nem vehettem részt, és máig téblábolnak bennem a kérdések: vajon ki és milyen szavakkal búcsúztatta el őket, ha a hat közös gyermekből egyetlen egy sem volt ott a végső útjukon?

Mit gondolt róluk az, aki (talán hivatalból vagy kötelességből) mégis jelen volt az egyik vagy a másik temetésén. Megtisztelte őket bárki bármilyen jellegű, indíttatású szertartással? Ha csak idegenek álltak csekélyke részvéttel vagy fakó közönnyel fölöttük, akkor ott vajon mi hangzott el?

Lehet, hogy csak a csend és meg nem fogalmazott, ki nem mondott szavak kísérték őket?

Ezek a kérdések máig megválaszolatlanok bennem, és amikor erre gondolok, nehéz lesz a szívem. De talán éppen ezért érzem úgy, nagyon is fontos, hogy az elhunytakat kísérő búcsúbeszédet tartalommal töltse meg a szeretet, a kötődés, a számtalan emlék és élmény. Öltözzön ünneplőbe a búcsú, csillogjon, mutasson rá mindenre, ami szép volt – de véletlenül se legyen üres szólam vagy odacitált közhelygyűjtemény.

Többször írtam már búcsúbeszédet, és én magam sem tudom pontosan – nincs egy erre vonatkozó szabálykönyv, amit fellapozhatnánk, – hogy a búcsúbeszédnek vigasztaló szépségük mellett mennyire kell hitelesnek lennie. Úgy vélem, fontos, hogy valamennyire az legyen, valóban az elhunyt tetteit idézze, és képes legyen finom megvilágításba helyezni az elhunyt életét és személyiségét. Ez a műfaj egyébként sem tűri a keménységet, a szigort és az ítélkezést sem.

Abban sem vagyok biztos, hogy amikor végleg távozik valaki, akkor fontos-e a jó és a kevésbé kedvelhető, de azért nagyon is emberi tulajdonságait felsorolni, ezzel egyfajta egyensúlyt teremteni – van, akinek évtizedeken át fontos dolog volt az önazonosság, de a halál elmossa az életben még oly fontosnak ítélt elveket és törekvéseket. Véleményem szerint nem kell erre az egyensúlyra nagyon hangsúlyosan törekedni.

A halál átírja az elveket, és értelmezhetetlenné válik sok minden, ami az észből fakad.

A búcsúbeszéd érzékeny és szubjektív lenyomata egy ember életének, tetteinek, és ha csak nem az elhunyt írta meg önmagáról az elhangzó gondolatokat, amikkel így nem tőle búcsúznak, hanem ő búcsúzik az életben maradottaktól, akkor a búcsú szövege az itt maradt szerettek veszteségén és fájdalmán küzdi át magát betűről betűre.

Olyankor elhomályosodik mindaz, ami kicsiny volt az elhunyt életében, és csak az számít, amitől nagynak, különlegesnek látszhatott.

A búcsúbeszéd egy utolsó, szavakkal rajzolt csodaszép portré, egy olyan szeretetgesztus, amit minden elhunyt megérdemel. Mindenkit szeretet csiszolta, gyönyörű sorokkal kell kísérni, ez és így méltó az emberi élethez.

Amikor engem megkeresnek, még nagyon friss a gyász, aminek fájdalmát éppen csak tompítja a sok tenni- és intézni való. Bénult a lélek a fájdalomtól, nehéz utat találni hozzá. Ugyan eddig többnyire a rokonság vagy ismerősök felkérésének tettem eleget, ha ismertem személyesen is az elhunytat, a búcsúbeszéd üzenete akkor sem lehet az, amit én gondolok, hiszen az én kapcsolódásom jelentéktelen ebben a helyzetben. Néha félszavakból kell kihámozni a lényeget, vagy ráérezni arra, ami nem kerül szóba, vagy nagyon finoman úgy irányítani a beszélgetést, hogy a fontos információk átjöjjenek.

Ezért kérdéseket kell feltennem, amelyek hatalmas tapintatot igényelnek, igazi, hiteles részvétet, hogy a gyászolók adott pillanatban megnyíljanak, tudjanak beszélni az elhunytról, vele kapcsolatos érzéseikről, és a búcsúbeszéd elérje azt, amiért született: segítse az elengedést. Segítse az elköszönést, és vigasztaljon.

Írói, újságírói pályafutásom legnehezebb, de legmélyebb, legemberibb interjúi épp a búcsúbeszédek kapcsán valósultak meg.

A búcsúbeszéd a gyászolóknak néha kapaszkodó, a temetésről „élményszinten”  megmaradhat, és a szebb beszédeket az elhunyt jeles napjain felemlegetheti a család. Gyorsan az idő homályába vész, hogy ki vett részt a temetésen, ki milyen ruhában volt, ki maradt a toron és ki nem, de az, hogy milyen szavakkal tudtak attól elbúcsúzni, akit szerettek, bevésődik, és ha mégis kimaradt valami fontos, amit még el kellett volna mondani, afelett akár évekig is sajnálkoznak a családtagok. Nem maradhat ki a búcsúzó hozzátartozók említéséből senki, aki oda tartozik, mert az meg évekig tartó feszültségeket, megbántottságot szül, amit jobb célzott kérdésekkel megelőzni.

Van azonban egy másfajta búcsúbeszéd, vagy búcsúszöveg is, amihez nekem nincs közöm, vagy csak annyi, hogy időről időre javaslom annak írását, mert tudom, hogy segít a gyászban, elősegíti a csendes belenyugvást, lelki békét hoz és támogatja a továbblépést is.

Ez pedig az a szöveg, amit a gyászoló majd már túl a temetésen, akár hónapokkal vagy évekkel később ír az elhunythoz. Ez természetesen nem publikus, hiszen mélységesen intim, tele mély érzelmekkel, szeretettel, fájdalommal, kérdésekkel, vádakkal és szemrehányással is akár. Egy vagy több személyes levél ahhoz, aki elment, és aki korántsem volt tökéletes, de szeretetre született, kapcsolódott, adott és elvett, nevetett és bánatot is okozott. Emberként élt.

Egy ilyen búcsúlevélbe minden belefér, minden érzelem és indulat, minden, ami a halál pillanatában bennrekedt. Mert ha ott meg is torpant a kommunikáció, a ki nem mondott szavak és érzelmek nagy feszültséget okozhatnak. Ki kell mondani, ki kell engedni egyszer. Hogy az igazi búcsú megtörténhessen.

Ajánljuk még: 

HALÁLON TÚL IS HŰ: EGY KUTYA SZÍVSZORÍTÓ TÖRTÉNETE
POFONOK, CSAPÁSOK ÉS HALÁL EGY ÖREG BÖLCS SZEMÉVEL