Helikopterszülőtől a világítótorony-szülőig: modern nevelési stílusok, és ami mögöttük van

Nem is volt olyan rég, mikor egy hasonlóan kellemes szeptemberi nap beültem az iskolapadba és megkezdtem óvodapedagógusi tanulmányaimat. Ebben az időszakban hallottam először a szülői nevelési stílusokról, hogy melyek a legjellemzőbb nevelési attitűdök, milyen, ha egy szülő autoriter, milyen, ha demokratikus vagy épp, ha laissez faire, vagyis megengedő, ráhagyó.

Mikor kikerültem az egyetemi közegből, ezek a kategóriák még stabilan tartották magukat, néhány évre rá azonban, kezdett árnyaltabbá válni a témakör. Rendre olyan új kifejezések és megközelítések jöttek velem szembe, mint a helikopterszülőké, majd szépen lassan, sorjában az olyan kategóriák is mint a delfinszülők, fűnyírószülők és újabban a világítótorony-szülők.

Bevallom, meglehetősen tetszett, hogy ilyen kreatív módon, képletesen, hasonlattal kifejezett kategóriák születtek a köznyelvben, hiszen jól mutatták azt a vitathatatlan tényt, hogy a 21. század számos új lehetőséget tartogat a szülőség, a nevelési attitűdök új megközelítése szempontjából, és ezek az új kategóriák egyben a szülőkre váró számos újkeletű kihívást is hivatottak szemléltetni, mindezt amellett, hogy segítenek megérteni kicsit a működésünket és igyekeznek tükröt tartani nekünk, akárcsak a mindennapokban a gyerekek. Hiszen abban talán mindannyian egyetértünk, hogy a szülőség valójában nemcsak hatalmas felelősség, de igazából egy önismereti út is, amiben rendre előbukkannak otthonról hozott mintáink.

Mielőtt azonban rátérnék ezekre az újhullámos, modern nevelési stílusokra, a három, fő szülői nevelési stílust mindenképp érdemes megismerni. 

Az első ilyen kategória az autoriter, vagyis tekintélyelvű. Erre a nevelési stílusra jellemző, hogy a szülő csak kevéssé, szinte egyáltalán nem vonja be a gyermeket az őt érintő döntésekbe. Van egy érzelmi távolságtartás is ebben a viszonyban, egy irányító jelleg, kiváltképp az utasításokból és a szankciókból, büntetésből fakadóan. Ezzel szemben a laissez faire, vagyis ráhagyó és engedékeny nevelési stílusra jellemző, hogy nincsenek keretek és szabályok és a szülők nem mernek konfrontálódni a gyerekkel. Valójában inkább mindent ráhagynak mert nem elég érettek a szülői szerepek felvállalására vagy mert nem áll érdekükben a határok meghúzása. Ezt a két stílust hozza egy tető alá, irányítja az arany középútra és egyensúlyozza ki a demokratikus nevelési attitűd, mely egyrészről stabil kereteket, másrészről döntési szabadságot ad a gyereknek, mindezt természetesen mindig az életkorának megfelelően.

Ezt a három kategóriát gazdagítják manapság a modern megközelítések.

A helikopterszülő volt az első ilyen új megközelítés, amit megismertem. Így nevezik azt a szülőt, aki akárcsak egy helikopter, minden pillanatban a gyerek felett köröz, ezáltal túlontúl bevonódik a gyerek minden pillanatába, tevékenységébe, döntésébe. Ennek a túlzott kontrollnak, a túlféltésnek az eredménye, hogy megfosztja a gyereket az önállóságtól, a feladatokkal, problémákkal való megküzdés élményétől, annak kudarcaitól és egyben sikereitől is.

A hóeke- vagy fűnyírószülő, másik nevén pedig buldózerszülő a helikopterszülők egy még szélsőségesebb változata, akik akárcsak a fent említett hasonlatok, minden létező akadályt eltakarítanak gyerekük útjából. Ez az attitűd ugyancsak a gyerekek önállóságán ejt komoly csorbát.

A delfinszülő mindezekkel szemben leginkább a demokratikus vonalat erősíti, kellően határozott, de mégsem tekintélyelvű. Talán ami megkülönbözteti őket minden más kategóriától az az, hogy a nevelés szempontjából nem kizárólag az adott pillanatra koncentrálnak, hanem igyekeznek hosszú távon gondolkozni. Az elnevezés egyébként Shimi Kangtól származik, aki egy egész könyvet szentelt ennek a nevelési stílusnak. A delfinszülők által a gyerekek tapasztalhatnak, felfedezhetnek és hibázhatnak, a szülők támogatóak, megértőek, kommunikációjuk nyílt.

Egy újabb – ha nem épp a legújabb –, nevelési attitűd a világítótorony-szülői stílus, amely még inkább differenciálja az eddigieket, cserébe viszont a stabilitást helyezi előtérbe. Akárcsak a világítótorony, a mindig ott lévő biztos pont, az ilyen szülők a mindig látható jelzőfény megtestesítői, akik lehetővé teszik a szabad tapasztalást, a mindig érezhető stabilitást és a minden körülmények között, teljesítménytől független érzett és kifejezett szeretetet a gyerek számára. 

Vannak olyan szülőtípusok is, akik között jobb, ha nem ismersz magadra!