Hiába, a zene még 29 gyönyörű, együtt töltött év után is képes meglepni, a segítségemre sietni és egy nehezebb időszakon úgy átsegíteni, hogy közben csillapítja azt a fájdalmat, amiről eleinte az hisszük, csillapíthatatlan.

Nemcsak mi magunk, de a szülőség új megközelítései is haladnak a korral. A korábban ismert stílusokhoz képest ezek az új gyakorlatok, módszerek is jól mutatják, mennyi változáson keresztül ment és milyen teljesítményorientált közeg az, amely tulajdonképpen alakítja a modern szülők nevelési stílusát.

Tulajdonképpen nem is kell annyira távolra tekintenünk a múltban, hogy lássuk, mennyire dinamikusan – kiváltképp az elmúlt években – és milyen irányba változott pontosan az édesapák, nemcsak a családi életet érintő, de a gyereknevelésben is betöltött szerepe.

Míg a húszas éveim elején szakkollégista nem lettem, az önkénteskedés fogalma vajmi keveset jelentett számomra. Egészen addig nem volt előttem élő példa, a közvetlen környezetemben korábban senkinél sem láttam hasonló elköteleződést. Aztán rákaptam az ízére én is. Eltelt jónéhány év, közelebb kerültem a harmincas éveimhez és megértettem: önkénteskedni nemcsak elköteleződés, de a legjobb dolog is, ami a szabadidőmmel történhet.

Óvodapedagógus-hallgatóként szinte mindig a hazai példákra, jobbára az itthoni elméletre, gyakorlatra, didaktikára támaszkodtunk a képzésben, és igyekeztünk elsajátítani azt a temérdek tudásanyagot, amit aztán biztonsággal adhattunk át a legkisebbeknek. A diploma után azonban az óvónéni-lét helyett mégis inkább a továbbtanulást választottam, pedagógiaszakos bölcsésznek jelentkeztem, itt nyílt ki számomra a világ és az északi nevelés megismerése által beleszerettem szinte az egész skandináv létformába.