Felismerheted, ha valaki hazudik – segít a hazugságszakértő

Bárhová megyek látogatóba, egy idő után mindig a könyvespolc előtt kötök ki. Így volt ez most is, amikor egy cégvezető ismerősömhöz ugrottam be, és megakadt a szemem egy láthatóan jó párszor elolvasott köteten: Verj át, ha tudsz. Furcsállottam, hogy a szakmai, vállalatfejlesztéssel, vezetői fejlesztéssel foglalkozó könyvek között sorakozott, és a legtöbbet forgatott példánynak tűnt. Kíváncsian kérdeztem rá, mire ismerősöm áradozni kezdett róla, mondván, az üzleti tárgyalásai terén óriási hasznát veszi. Segít neki felismerni, mikor áll komoly vagy komolytalan ajánlattal szemben, mikor megbízható egy üzleti partner, és mikor jobb inkább elkerülni. S azért van ilyen rongyosra olvasva, mert a HR-eseinek is rendszeresen a kezébe nyomja. Mondanom sem kell, azonnal felkeltette a kíváncsiságomat, ő pedig szívesen kölcsönadta: valóban nagyon hasznos könyvről van szó, amely nemcsak a munka, de a magánélet terén is mankót jelenthet.

Pamela Meyer okleveles hazugságvizsgáló, az amerikaiak „a nemzet legismertebb hazugságszakértőjeként” tartják számon. A Calibrate cég vezérigazgatója, amely a megtévesztés jeleire képez ki intézményeket, szakembereket.

Ahogy a kötetében kifejti, mindannyiunknak hazudnak: egyetlen nap alatt tíz-kétszáz hazugságot hallunk a kutatások szerint, és érdekes különbségek is vannak az egyébként általános őszintétlenségben: például idegeneknek többet hazudunk, mint a munkatársainknak, illetve a szokásoshoz képest háromszor annyit hazudunk nekik a találkozások első tíz percében. Érdemes észben tartani, hogy

az introvertáltak többször mondanak igazat, mint az extrovertáltak, a férfiak pedig nyolcszor többet hazudnak magukról, mint másokról. A nők inkább mások védelme érdekében hazudnak, mint önmagukról.

Egy átlagos házasságban tíz párbeszédből egyben elhangzik valamilyen hazugság.

Meyer felhívja a figyelmet, hogy már a babák is sírást imitálnak, megvárják, ki jön be, és ha nem az, akitől a megoldást várják, akkor visszatérnek a síráshoz. Az egyévesek megtanulnak eltitkolni ezt-azt, a kétévesek blöffölnek, az ötévesek nyíltan hazudnak, hízelegnek és manipulálnak. Egy egyetemista már minden öt párbeszédből egyben hazudik valamit a szüleinek.

Ezeknek nagy részét persze laikusként is sejtjük, de a képzett hazugságfigyelők az esetek kilencven százalékában eljutnak az igazságig, míg egy átlagember erre csak 54 százalékban képes. Pedig mindannyian ugyanazokat a hibákat követjük el egy hazugság során, és ugyanazokat a trükköket használjuk, így mi is kiképezhetjük magunkat „hazugságszakértővé” – állítja Meyer. Ezek a jelek lehetnek magára a beszédre jellemzőek, illetve a testbeszéd sajátosságai.

A teljesség igénye nélkül íme a könyvből néhány olyan jel a beszédmódban, amely arra utal, hogy az illető nem mond igazat:

• ha többször használ dupla tagadást, például sohasem, soha nem
• ha eltávolítja magától azt, amire vagy akire a hazugság vonatkozik: például nem azt mondja, hogy „a főnököm”, hanem hogy „az a nő”
• ha többször hangsúlyozza az őszinteségét, ilyen szófordulatokat használ, mint „az igazat megmondva”, „az az igazság”, „őszintén szólva”
• ha megismétli a kérdést a válaszadás előtt
• ha túl sok részlettel színezi ki a történetet fölöslegesen
• ha ragaszkodik egy szigorú időrendhez a történet elmesélése közben

Meyer szerint a kihallgatótisztek gyakran megkérik a beszélőt:

mondja el visszafelé az eseményeket.

Azt figyelik meg, mely pontokon jelennek meg a legnagyobb mértékben hazugságra utaló tünetek, így mérik fel a gyenge szálakat, s következtetnek megmásított mozzanatokra.

Természetesen a jelek önmagukban csak jelek, mindannyiunknak vannak szófordulatai, gesztusai, amelyek akár arra is utalhatnak, hogy hazudunk, pedig igazat szóltunk. Ha viszont több ilyen jel együttesen fordul elő, az bizony azt jelzi, az illető nem mond igazat. Nyilván minél jobban ismerünk valakit, annál jobban észleljük, ha a beszéde, gesztusai, viselkedése eltér a megszokottól – ha ilyesmit észlelünk, ne altassuk el a gyanakvásunkat.

Az is lehet, hogy valaki tulajdonképpen szó szerint véve igazat mond, de mégis titkol valamit: mondjuk az eseményekhez kapcsolódó érzéseit vagy bizonyos mozzanatokat. Lehet, sokszor ezt érezzük valakivel kapcsolatban, miközben az egész mondanivaló leellenőrizhetően igaznak tűnik.

A szavakon kívül a testbeszéd árulkodik még erőteljesebben:

„Elpróbáljuk a szavainkat, de nem próbáljuk el a gesztusainkat” – hívja fel a figyelmet Meyer.

De vannak tévhitek a köztudatban ezzel kapcsolatban. Például a hazudozó pont nem izeg-mozog és nem tekintget félre, hiszen tudja, hogy ezek a hazugságra utalnak. Éppen ellenkezőleg cselekszik: a felsőteste megmerevedik, és igyekszik minél többet a szemünkbe nézni. Vannak azonban olyan testbeszéd-jellemzők, amelyek már kevésbé közismertek, így a hazudozó nem figyel rájuk vagy nem tudja kontrollálni őket: például túl gyakran pislog, a lábfeje a kijárat felé mutat, a hangszíne alacsonyabbra vált.

A könyv ennél természetesen jóval részletesebben ismerteti ezeket a jeleket, és nekem nagyon nagy segítséget nyújtott abban, hogy eligazodjak a körülöttem élők kommunikációs szándékaiban: nemcsak megmutatja az arckifejezések, testtartások értelmezését, hanem elgondolkodtat a hazugság természetéről, illetve taktikákat javasol az igazság kiderítésére.