„Én csak a legjobbal elégszem meg, és abba betegszem bele” – gondolatok a perfekcionizmusról

Pszicho

„Én csak a legjobbal elégszem meg, és abba betegszem bele” – gondolatok a perfekcionizmusról

A perfekcionizmus, ha túlságosan munkál bennünk, egyenesen gátolja azt, hogy megfelelően működjünk. Nincs azzal baj, ha jók akarunk lenni, de érdemes figyelni rá, hogy ne essünk át a ló túloldalára.

A perfekcionizmus jó vagy rossz dolog?

A perfekcionizmusról nem lehet egyértelműen kijelenteni sem azt, hogy jó tulajdonság, sem azt, hogy kifejezetten káros. Ennek oka, hogy maga a fogalom sem fekete-fehér, helyette sokféle átmeneti árnyalatban pompázhat az életünkben.

Néha segít, mert arra késztet, hogy jól végezzük feladatainkat, alaposak és megfontoltak legyünk, de ha túl sok helyzetben vagyunk perfekcionisták, már keményebben bánunk magunkkal és nem mellesleg másokkal is: a hibázásunk nem elfogadható, ahogy az sem, ha nem rögtön, első próbálkozásra sikerül megoldanunk valamit. Ezzel több szempontból is ártunk magunknak. Önbecsülésünk szinte biztosan csorbát szenved előbb-utóbb, hiszen nem reális elvárás, hogy bármibe is fogunk, azonnal és elsőre tökéletes eredmény szülessen. Másrészt könnyen belekerülhetünk egy olyan spirálba, amiből kiszállni már sokkal nehezebb.

A perfekcionizmus ördögi köre

Aki a munkájában perfekcionista, könnyen eljuthat oda, hogy boldogsága attól függ, mennyire tud benne sikeres lenni. Igen ám, de ugyanahhoz a boldogsághoz egyre több és több siker szükséges. Kicsit úgy, mint a drogoknál: ugyanahhoz a kábultsági szinthez egyre több szert kell adagolni. Mivel egy nap továbbra is csak 24 órából fog állni, szinte törvényszerű, hogy az illető életének többi területe háttérbe szorul a munka mellett. Ez pedig egy olyan kudarcélményt okoz, ami csak még inkább hajtásra készteti: „ha már a párkapcsolatomban nem vagyok elég jó, legalább a munkámban legyek sikeres”. Ezzel már benne is találtuk magunkat az ördögi kör közepében.  

A másik véglet pedig, ha neki sem állunk olyasminek, amiről azt gondoljuk, hibázhatunk benne, vagy nem tudunk majd 100 százalékos teljesítményt nyújtani, ezzel pedig halogatásba kergetjük magunkat, ami csak további stresszforrásként munkál majd bennünk.

Ki perfekcionista?

Sokféle árulkodó jele lehet, aminél érdemes felkapnunk a fejünket. Például, ha azt tapasztaljuk saját működésmódunkon, hogy leginkább mi szeretjük elvégezni a feladatokat, és közben gyakran elveszünk a részletekben, merüljön fel bennük, hogy mi is a perfekcionisták számát gyarapítjuk.

Az is gyanús, ha nem szívesen adjuk ki a kezünkből a teendőket, mert csak akkor lehetünk benne biztosak, hogy tényleg a lehető legtökéletesebben van elvégezve, ha mi magunk csináljuk. És lehetőleg egyedül, mert már a csapatmunka is kissé veszélyes a hibázás, vagy a lazsálás szempontjából. Ráadásul ez az életünk több területén is megjelenik.

Az igazi perfekcionista nem áll meg a munkánál. Törekszik rá, hogy a külseje is tökéletes legyen, akár olyan áron is, hogy a reggeli készülődés a szükségesnél jóval tovább tart, és a késés veszélye miatt extrán stresszes is. Hiszen késni azt nem lehet, még akkor sem, ha cserébe makulátlanul érkezünk. Természetesen az otthoni és a munkahelyi környezetnek is rendezettnek kell lenni, „a zseni átlátja a káoszt” típusú gondolkodásmód itt szóba sem jöhet.

A tökéletességi törekvéseket a kapcsolatok sem ússzák meg. Szülőként gyakoriak a magas elvárások a gyerek, vagy éppen önmaga felé. Egy perfekcionista szülő számára elképzelhető, hogy nem fér bele, hogy elveszíti a türelmét a gyermekével szemben, hiszen akkor azonnal borzalmas anyának/apának gondolja magát. Ugyanígy a párkapcsolatban: egy-egy vita, ami esetleg másnak teljesen hétköznapi, a perfekcionistát kizökkentheti, és akár saját jósága vagy a kapcsolat megkérdőjelezése felé is viheti.

Hogyan változtassunk?

Kinek ismerősek az ilyen mondatok?

  • „én mindig a maximumom akarom nyújtani”
  • „én csak a legjobbal elégszem meg”
  • „nem fogok félmunkát végezni, addig nem hagyom abba, míg nem tökéletes”
  • „nem hibázhatok, azt nem bírnám elviselni”
  • „vagy jól csinálom, vagy sehogy”

Ha neked igen, elképzelhető, hogy te is közénk tartozol. A többes szám első személy nem véletlen. Engem sem kímél a perfekcionizmus, időnként hajlamos vagyok belebonyolódni a rossz gondolati körforgásokba, vagy azon kapni magam, hogy indokolatlanul hosszú ideje szöszölök egy-egy feladatommal.

Fontos azonban dolgozni rajta, hogy változtassunk, főleg azért, mert hosszú távon a tökéletességre való törekvés sokféle veszélyt rejteget magában: depresszió, álmatlanság, különféle krónikus betegségek, vagy szorongásos és étkezési zavarok egyaránt gyakran járhatnak vele. Egy dolog nekem általában segít: a tudatosítás. Ha elkapom a gondolatot, hogy „nini, ez bizony nem jó irányba visz”, meg tudom állítani. Ez az, amit javaslok mindenkinek, ha észreveszi magán a jeleket: megállni, tudatosítani a hibát és dönteni egy másfajta folytatás mellett.

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X