„Dolgozom, de miért?” – A Sziszüphosz-szindróma nyomában

A görög mitológia egyik legismertebb alakja az istenek által megbüntetett Sziszüphosz, akiről az utókor is rendszeresen megemlékszik: Tiziano festményt, a francia filozófus, Albert Camus híres esszét készített alakjáról. Nem meglepő, hogy egy pszichológiai szindrómát is elneveztek róla, amelynek időskori változatai súlyos lelki problémákhoz vezethetnek.

Mi a Sziszüphosz-szindróma?

A Sziszüphosz-szindróma az egészségüggyel kapcsolatban a szakirodalomban két formában kerül elő: egy paradoxon és egy betegség leírására is használják.

Egyrészt jelöli a paradoxont, amelynek lényege, hogy minél jobb egy ország egészségügyi ellátása, elvileg annál tovább élnek az emberek, tehát annál tovább igényelhetik az egészségügyi ellátást, s természetesen mindig a meglévőnél jobbra vágynak. Ezt az ördögi kört  a folyamatos technikai és szakmai fejlesztéssel lehet feloldani.

Másrészt a Sziszüphosz-szindróma egy diagnózis is. Az ezzel élők úgy érzik, a sors, a főnökeik vagy éppen a családjuk folyamatosan olyan feladatok elé állítják őket, amelyeket nagy munkával nap mint nap ugyan megoldanak, de aztán másnap újra és újra legalább ugyanolyan nehéz vagy nehezebb feladatok következnek a számukra. Azaz mindennap minden kezdődik elölről, a sziklát újra fel kell tolni a hegy tetejére. Ilyenkor egy idő után az ördögi körben szenvedő egyén már egyértelműen nem hisz abban, hogy teher alatt nő a pálma. Inkább összeroppan a súlyok alatt.

Időskori Sziszüphosz-szindróma

A időskori Sziszüphosz-szindróma szintén két oldalról megközelíthető. Egyik változatában az időseket ápolók érzik azt, hogy minden nap hatalmas munkával nagyjából fenntartják ugyan gondozottjuk jó állapotát, de másnap reggeltől a feladatok kezdődnek elölről, sőt: általában a helyzet egy kicsit rosszabb lesz, hiszen az öregedés (ageing) természetes folyamatai valamivel nehezebbé teszik a munkát.

Az időskori Sziszüphosz-szindróma másrészt jelöli azt a problémát is, amikor valaki időskorában olyan feladatokat kap vagy vállal, amely a számára folyamatos, nehéz feladatot jelent, s hiába old meg mindent, az igazi eredmények nem látszanak a számára, így küzdelmét teljesen kilátástalannak érzi.

Mi a teendő, ha ezzel a problémával találkozunk?

Amennyiben egy idős embert ápoló panaszkodik erre, akkor nagyon fontos a helyzetet alaposan megismerni. Ha az illető valójában nincs túlterhelve, akkor tudatosítani kell benne, hogy számos helyzetben az időskori jó minőségű állapotfenntartás legalább olyan fontos eredmény lehet, mint fiatalabb korban a fizikai, lelki vagy szellemi fejlesztés. Amennyiben a fejlesztés mániákus és folyamatos erőltetése helyett az állapotfenntartás a fő cél, mindjárt jobban megnyugodhat az ápoló, és munkáját is sokkal sikeresebbnek érezheti. Ha például egy súlyos demenssel dolgozik valaki, az is fantasztikus siker, ha egy-egy nap léteznek rövid, tiszta tudatú időszakok, de az is eredmény lehet, ha egy napot mindenféle különleges probléma nélkül teljesít az ápolt, azaz tisztán, gondozottan és nyugodtan halad át a nap nehézségein.

Amennyiben maga az idősebb ember érzi ezt a Sziszüphosz-szindrómának nevezett tünetegyüttest, meg kell vizsgálnunk, hogy a probléma valós-e, s ha igen, akkor végig kell gondolnunk, hogyan segíthetünk neki, átvállalván a feladatok egy részét. Ezzel együtt pedig fontos hangsúlyozni a számára, hogy ha az eredmény nem is mindig látszik, de a rendszeres munkavégzés önmagában is előnyös számára, hiszen szinten tartja, akár fizikai, akár lelki, akár szellemi értelemben. Természetesen az is lehetséges, hogy csak ő érzi úgy, fáradozásai hiábavalók, ebben az esetben nagyon fontos vele megértetni munkája hasznát, értelmét.

Bármelyik esetről is van szó, létfontosságú, hogy az illető elkerülje a Sziszüphosz-szindróma egyik lehetséges közvetlen következményét: a kiégést. Ebben az esetben az illető már nemcsak nem érzi az örömét a korábbi munkának, de már sem a kedve sem a fizikai ereje nem elegendő munkája hatékony végzésére. Adott esetben a kiégés hatására fizikai betegségek is jelentkezhetnek nála. 

Rendkívül fontos tehát, hogy ne csak arra az idős hozzátartozónkra, ismerősünkre figyeljünk, aki ápolásra, gondozásra szorul. Azt is figyeljük, aki rendszeresen teljesíti feladatait, s rendszeresen beszélgessünk vele arról, hogy hogyan bírja munkáját, és érez-e sikereket feladatai teljesítésekor. Ha pedig problémát érzünk, azonnal segítsünk neki, hogy ne érezze magát egyedül.