„Van az a zsibbadt, dermedt állapot, amikor nem reagálsz semmire, nem érzel semmit” – a kiégésről

Pszicho

„Van az a zsibbadt, dermedt állapot, amikor nem reagálsz semmire, nem érzel semmit” – a kiégésről

A kiégés és a különböző mentális betegségek megjelenése egyre gyakoribbá vált napjainkban. Mit jelent a kiégés (burn out)? Milyen területek a legveszélyeztetettebbek? Mit tehetünk ellene? Ezeket a kérdéseket jártam körbe.

„Nem tudom, olyankor azt érzem, hogy más vagyok. Nem akarom én mindig, de amikor mégis, akkor nem gondolkozom rajta, miért” – mondja egy diákom. Elhűlve hallgatom. Mit mondhatnék egy gyereknek, aki megpróbálta eldobni az életét? Ezt nem tanították meg az egyetemen. Végül papírcsíkokat vágunk, előkerítünk egy dobozt, aztán elkezdjük írni: mi az, amitől rosszul szokta érezni magát, mi az, amitől jól. Az első könnyen megy, de addig nem engedem, ameddig egyensúlyba nem hoztuk a jó dolgokkal. Sikerül!

„Mi az a rossz, amit bedobnál a dobozba?” – kérdeztem tőle. – „Jól gondold meg, mert ha akár egyet is bedobsz, az viszi magával az összes jót is. Biztos megéri a részért odaadni az egészet? Őrizd a kincseidet!” 

Egyenként kezdte bedobálni a rosszat, majd amikor elvettem a jókat, számon kérte: „Azokat ne vedd el, azokat szeretem!”. Rendben, mondom, lássuk, mit tehetünk. Játszik, próbálja visszaszerezni a kincseit. Ő azt hiszi, hogy játszunk, én remélem, a lelke mélyén kicsit komolyan is vesz. Végül megéli a győzelmét, visszaszerzi a sok jót, ragaszkodik hozzá.

Kicsit többet kellett ezután várnunk a következő találkozásig, de örömmel fogadtuk egymást. „Egyet megcsináltam abból, amit mondtál, a jók közül. Tényleg jó volt!”

***

Sok szó esik arról, hogy a késő kapitalizmus milyen formában alakította át a munkáról és a szabadságról való elképzelésünket, illetve miként segített abban, hogy lassan ne tudjunk különbséget tenni a kettő között. Azonban, amíg a fizikai fáradalmakat könnyen kipihenjünk, addig a mentális, érzelmi fáradtságon már nem segít egy kiadós alvás. A huzamosabb ideig tartó, nehéz helyzetek megoldásában idővel utolérhet minket a kiégés akkor is, ha egyébként szeretjük a munkánkat.

Mi a kiégés?

A kiégés fogalma a hetvenes években született meg, Herbert Freudenberger német származású, amerikai pszichológus nevéhez fűződik. Olyan, emocionális megterhelés és nagymértékű stressz nyomán fellépő fizikai, szellemi és érzelmi kimerülés állapotát jelenti, amelynek során az érintett személy, az inkompetencia érzésével, a célok és ideálok elveszítésével találja szembe magát.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2019-es meghatározása szerint a kiégés, az a munkahelyi jelenség, ami a krónikus stressz fel nem dolgozásából adódik. 2018-ban az Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA) számos tudományos elemzést végzett, aminek eredménye rámutatott arra, hogy a humán területeken dolgozó emberek (például: pedagógusok, orvosok, gyógypedagógusok, pszichológusok, lelkészek, ügyvédek) 21-61 százalékát érinti munkája során a kiégés jelensége. Hasonló tüneteket figyeltek meg a légiutaskísérők esetében is – esetükben „mosolybetegségnek” is nevezik.

Hogyan alakul ki a kiégés? 

Fokozatosan tör utat magának – kezdetben olyan észrevétlenül, hogy a korai tüneteket sokan nem is veszik komolyan, vagy más tényezőkkel magyarázzák azok megjelenését. Később azonban pszichés tüneteket, testi zavarokat is produkálhatnak a kezeletlen gondok. Például: elvész a lelkesedés, belenyugodnak az értelmetlen szabályokba, a szükséges teendők teherré válnak, csökken az önbizalom. Állandósulhat a fizikai fáradtság, kialvatlanság, alvásproblémák, depressziós tünetek jelentkezhetnek, valamint legyengülhet az immunrendszer, egyre többet betegeskednek az érintettek.

Ahogy Dr. Harrald Magny, New York-i pszichoterapeuta megfogalmazta:

„Van az a zsibbadt, dermedt állapot, amikor nem reagálsz semmire, nem érzel semmit.

Látsz egy újabb tragédiát a hírekbe, te pedig tompán, élettelenül szemléled – nem vált ki semmit belőled. Az energiaszinted egyre csökken, amire hazaérsz. Egyre gyakrabban történik meg, hogy elzárkózol, érzelmileg elérhetetlen leszel a család számára is.”

Mit tehetünk a kiégés ellene?

A segítő szakmák esetében, az egyik legfőbb ok, hogy állandó érzelmi igénybevételnek vannak kitéve az ott dolgozók. Az empatikus magatartás által a szakember is megéli, amit a másik fél – nemcsak saját érzéseit, hanem ezzel párhuzamosan másokét is. Akár pozitívak, akár negatívak ezek a hatások, állandóan „magasabb hőfokon égünk”. Úgy tűnik, ez törvényszerű következménye a nagy idő- és energiabefektetéssel végzett munkának. Meglepően éppen azoknál az embereknél figyelték meg leginkább ezeket a tüneteket, akik a leglelkesebbek, legelkötelezettebbek voltak.

Határok rugalmas kezelése 

A szakember arra vállalkozik, hogy munkája során saját személyét, igényeit átmenetileg háttérbe szorítja, és a másik személyt helyezi a középpontba. Ez rengeteg feszültséggel is járhat, ami az energiatartalék kimerüléséhez vezethet. Személyes határainkat egyre nagyobbra szabjuk, holott a határok definiálása, ennek következetes betartása, elengedhetetlen ezeken a területeken.

Lori Gottlieb, pszichoterapeuta és szerző, a Maybe You Should Talk to Someone (Talán beszélned kellene valakivel) című könyvében írja le: egy segítő szakembernek el kell távolodnia attól a nézőponttól, hogy mindent meg kell tenni. „A pácienseimnek meg van adva egy időkeret, amikor hívhatnak. Ha ezen az időintervallumon kívül történik valami, és úgy érzik, nem tűr halasztást, akkor a 911-et kell, hogy hívják, vagy az ambuláns ellátás felé terelem őket.”

A határok meghúzása azonban legalább ilyen fontos a személyes környezetünkkel kapcsolatban is. Egy egészséges kapcsolat jellemzője a kölcsönösség. Bár az elején akár imponálhat is, ha tőlünk kérnek tanácsot a barátok is – erre még rátesz egy lapáttal az „úgy érzem, csak te tudsz segíteni” megjegyzés –, azonban idővel fontos tudatosítani magunkban: nem lehetünk mindenki segítői. Ha magánemberként is gyakran ebbe a szerepébe kényszerítenek minket, lehet jelezni: a munkaidőnk mára véget ért. Ez nem azt jelenti, hogy soha nem hallgatjuk meg a másik felet. Sőt, szükség is van időről időre, arra, hogy figyeljünk és támogassuk a körülöttünk élő embereket. A hangsúly a kiegyensúlyozott, kölcsönös kapcsolatokon van.

Intézményes sajátosságok

A kiégés létrejöttében, az intézmények sajátosságai is szerepet játszanak. Nyugaton már elterjedt az a munkaszervezési forma, ami lehetővé teszi, hogy a humán területen dolgozó szakemberek hét évenként egy szabad, fizetett évet kapjanak, amit regenerálódással tölthetnek. 

Egy másik lehetőség, az úgynevezett „forgórendszer” – intézményen belül három-négy évenként másfajta munkabeosztásban dolgoznak. Például: halmozottan sérült gyerekeket oktató gyógypedagógus, a következő fordulóban tanulási zavaros gyerekekkel fog foglalkozni. A segítő jelleg nem vész el a munkából, azonban a változatosság már eleve kizökkentheti a fásultságból, és a munka jellege is kevésbé vagy másképp lesz megterhelő.

Intézményen belül elengedhetetlen (lenne) az általános védőrendszer kialakítása:

esetmegbeszélők, szupervíziók egyéni vagy csoportos formája. Olyan események, ahol a kollégák nem csak szakmai jelleggel találkoznak – ez viszont szintén önkéntes jellegű kell, hogy legyen. Az is megoldás, ha más közegben töltjük a szabadidőnket – nem az ellenszenv miatt –, hogy más szerepeinket is megerősítsük, kikapcsoljunk a megszokásból. Intézményen belül olyan munkatársi kapcsolatokat kiépíteni, amelyek támaszt nyújtanak, nem újjal mutogatnak, hanem segítenek, ha valaki kidőlni látszik a sorból. Mindenkinek lehetnek rossz napjai, ilyenkor jól jöhet  ha átvállalunk valamennyit a másik munkájából – határokat nem átlépve –, tudva: nekünk is szükségünk lehet majd erre.

Fontos azonban kiemelni: a jelenség nem feltétlenül azt jelzi, hogy alkalmatlanok vagyunk, a szakmára vagy abba kellene hagynunk. Szünetet tartani, változtatni azonban lehet – ezáltal új irányt, értelmet adni belső indíttatásunknak.

Az önismeret fontossága

Ahhoz, hogy munkánkat megfelelően tudjuk végezni, mély önismeretre van szükségünk. Ez azonban nem egy véges folyamat, jó esetben egész életünkben foglalkozunk magunk mind mélyebb megismerésével. Terápiára járni egy terapeutának, segítőnek sem ciki.

Ahogy a sebésztől nem várhatjuk el, hogy saját magán végezzen el műtétet, úgy egy segítő sem tud megoldani mindent egyedül.

Márpedig magunk egészségét is szem előtt kell tartanunk. Tennünk kell testünk-lelkünk karbantartásáért, s ha azt érezzük, már nem öröm dolgozni menni, vagy éppen fásultak vagyunk egyre több helyzetben, vegyük észre a változást! A kiégésen lehet és kell is segíteni – de a mi felelősségünk, hogy értő kezek közé tereljük magunkat. 

A bevezetőben leírt történet sokszor eszembe jut. Megmutatja azt, mennyi szépség van a pedagógus szakmában – és mennyi nehézség. És emlékeztet arra, hogy ahhoz, hogy kreatívan tudjak dolgozni, valóban kész legyek az előttem álló nehézségekre, olykor pihennem kell, időről időre muszáj foglalkoznom a gyötrődéseimmel egy terápiás ülésen, és befelé figyelnem. Olyankor meghallom, ha baj van. 

És meghallja bárki, aki befelé figyel. Csak merd kipróbálni!

Kolléganőnk, Kovács Kriszta korábban szintén megküzdött a kiégéssel, tapasztalatait és a neki segítő technikákat ebben a cikkben szedte össze.

Ajánljuk még:

„Ami most Ukrajnában van, az katasztrófa” – interjú Végh József túsztárgyalóval

Végh József pszichológus neve sokak számára a megoldást jelenti kilátástalan helyzetekben. Extrém stresszhelyzetek, túszdrámák szakértője, a nemzetközi sikerű lélektaktikai tréning egyik módszertani megalapítója és trénere. A legtöbben túsztárgyalóként ismerik, szakmai tapasztalata azonban sokkal szélesebb: dolgozott börtönpszichológusként, elítéltekkel, kiképzőként és túsztárgyalóként a rendőrség speciális szolgálatánál, az Európai Lélektaktikai Intézetben pedig több tréninget és képzést vezet. „A szakmát azoktól tanultam, akikkel foglalkoztam. Az vagyok, akikkel találkoztam” – vallja a pszichoterapeuta, akit a jelenlegi humanitárius katasztrófáról és az abban részt vevő segítőkről kérdeztünk.