Belső képek segítségével feloldani a problémáinkat – a KIP módszerről kérdeztük a szakembert

Az eljárást az ’50-es években dolgozta ki Hanscarl Leuner német orvos és pszichoterapeuta, tudományosan megalapozott módszerét pedig katatím képélménynek nevezte. Relaxációs és szimbólumterápiának is hívjuk ezeket a módszertani irányokat, mert relaxációban, azaz módosult tudatállapotban a szimbolikus gondolkodás eszközeivel, annak képi kifejezésmódjaival dolgozik. Fontos, hogy a módosult tudatállapot ebben az esetben relaxált állapotot jelent.

Képek és szavak 

A terápiás munkához többféle utat választhatunk. „Leggyakoribb a verbális módszer, amikor a terapeuta és a páciens beszélgetnek egymással. Verbális szinten azonban többnyire a racionális, logikus gondolkodásé a vezető szerep, kevesebb tér jut az érzelmi átélésnek. Ezért fontos olyan tartományokba lépni, ahol átélt élményeink elraktározódtak, mint például a születésünktől fogva bennünket ért élmények, tapasztalatok, különböző traumák. Ez pedig

a jobb agyféltekénk, az érzelmi agyunk, amely teljesen más nyelvezetet használ, mint a racionális bal agyféltekénk.

Nem tudatos és nem logikus, a képek, szimbólumok nyelvén ért, ez az ő sajátságos nyelve. Kicsit olyan, mint az álom. Úgy is hívják ezt a módszert, hogy éber álom technika, mert nagyon hasonlít az álomtevékenységhez” – kezdi a beszélgetést Bubori Katalin pszichológus. 

A szakember szerint ebbe a tudatállapotba szükséges eljutni ahhoz, hogy problémáinkat, mélyen megbúvó sérelmeinket a világra segítsük, felszínre hozzuk és átdolgozzuk. Ez az átdolgozás maga a terápia, a gyógyulás folyamata: „Ahhoz, hogy belső változást érjünk el, el kell jutnunk az érzelmeinkhez, és azok átéléséhez. Enélkül ugyanis nincs változás. Ez pedig a képek segítségével hatékonyabban történhet meg. Rajtuk keresztül sokkal többet tudhatunk meg önmagunkról, belső világunkról, mintha órákon keresztül beszélgetnénk egymással.” 

Két agyféltekénk van, az agy egymással szimmetrikus jobb és bal fele. Mindkét agyféltekéhez különböző funkciók társulnak. A bal agyfélteke ír, olvas, számol, racionálisan gondolkodik, kitűnő a térbeli tájékozódása. Éber, mintegy kifelé tekint, úgy is mondhatjuk, hogy „nyitott szem” jellemzi, ide köthetők a világról alkotott meggyőződéseink, hitrendszereink, vélekedéseink. Mivel a beszédközpontunk is a bal agyféltekében található, így ki tudja fejezni magát verbálisan, szavakkal. Például azt tudja mondani, hogy „nem jól érzem magam, vagy szorongok, rosszul vagyok”.

Sokszor viszont nem tudja megragadni a lényeget, az érzést. Mindenkivel előfordult már, hogy azt mondta: „nehéz leírni, amit érzek, mert leírhatatlan”. Ekkor kapcsolódik be a jobb agyfélteke, az „érzelmi agyunk”, amely nagyon kreatív és óriási képzelőerővel bír. Ide köthetők a művészeti tevékenységek, a zene, a vizualizáció, az intuíció, a legkülönfélébb ötleteink. A teremtő képzelet helye ez, a szimbólumoké. 

Meditáció, vizualizáció, imagináció 

A meditáció egy nagyon mély, módosult tudatállapot, az elme egyfajta lecsendesítése, kiüresítése. Sokszor nagy hangsúlyt kap benne a koncentráció, az egy dologra történő fókuszálás. A meditáció sokféle lehet, például szabad vagy vezetett, de mindenképpen nagyon mély, egyedül is jól gyakorolható lelki folyamat. 

Vizualizáció közben egy gondolat képi formát ölt az elménkben. Például elképzeljük, hogy milyen volt nyáron a tengerparton vagy a hegyekben. Ilyenkor vizuálisan megjelenik előttünk egy kép, ami akár kellemes, pihentető érzést kelt bennünk. De elképzelhetünk egy jövőbeli, pozitív eseményt is.   

Az imaginációt gyakran mentális szimulációnak is nevezik, mivel ilyenkor az érzékszerveinket is bevonjuk, vagyis bekapcsolódik a hallás, szaglás stb. Miben különbözik a vizualizáció és az imagináció? A vizualizációnál egy látványélmény jelenik meg a belső képernyőnk előtt, az imaginációnál pedig

más érzékszervi modalitásokat is bevonunk, úgy mint a tapintás, ízérzékelés stb.

Például látom magam előtt az említett tengerpartot, látom a sziklákat, a tenger kék színét, a bárányfelhőket. Ez egy vizualizált kép. De amikor kezembe veszem a homokot, érzem az érintését az ujjaimon, a nap melegét az arcomon, hallom a tenger morajlását, érzékelem a friss tengeri fuvallatot, és magamba szívom a tenger sós levegőjét, akkor már imaginációról beszélhetünk. 

Képekből felismerés

Az ülés elején mindig van egy bemelegítő beszélgetés. „Ez a ráhangolódás körülbelül 15-20 percet vesz igénybe. Ezt követően elkezdünk a képekkel dolgozni, ami általában 20-25 percig tart, az óra további részében pedig átbeszéljük az élményeket. A képekkel való munkát relaxációval vezetjük be, általában izomrelaxációval és légzőgyakorlattal. Ezután arra kérem a kliensemet, hogy képzeljen el valamit, például egy házat. Ekkor elkezdünk beszélgetni a képről: milyen ez a ház, mekkora, milyen a színe, hány ablaka van, milyen a stílusa, hangulata? Vagy egy rétet képzelünk el, ahol megérintjük a földet, ami lehet puha, kemény, száraz, nedves, és így tovább. Mindez a már említett, módosult tudatállapotban történik, mialatt folyamatosan kommunikálunk egymással. A beszélgetésnek ezt a technikáját a terapeutának nagyon komolyan el kell sajátítania, hiszen egy szokatlan agyi működés közben zajlik a párbeszéd. Végül az élmények megbeszélése, verbális feldolgozása zajlik, például arról, hogyan hatottak a páciensre látottak, mi jut róla az eszébe, mire emlékezteti, stb.

Bárki képes elképzelni egy rétet, de valószínűleg minden rét különböző lesz.

Egyedi, ahogyan mi magunk is azok vagyunk, ezért az értelmezés is személyre szóló. A megbeszélés során a belső szimbólumokat összekötjük az egyéni élet szálaival, a valós élettel, amely során sok mindenre ráláthatunk és számos felismeréshez eljuthatunk önmagunkkal kapcsolatban.

Hogyan gyógyít? 

„Egyrészt fontos tudni, hogy a relaxáció alatt élettanilag védett állapotban vagyunk. Kutatásokkal is igazolták, hogy van egy pozitív fiziológiai hatása a relaxált állapotnak, ami csökkenti a stresszt. A képi áttételek nagyon hatékonyan tudják tehermentesíteni a szervezetünket és a pszichét a benne rekedt feszültségektől. Például egy éjszakai rossz álomnak is lehet feszültségoldó hatása azáltal, hogy valami megfoghatatlan szorongást vagy félelmet jelenít meg, ami által az a valami formát kap, alakot ölt, és kívülre kerül.

Így már rá tudok nézni, mert nem bennem van.

Ez pedig oldja az ezzel kapcsolatos feszültséget. A KIP-nek is van egy ilyen pszichés „tehermentesítő” hatása. Másrészt ezekben a mélyebb, módosult tudatállapotokban vissza tudunk menni a kezdetekhez, a nagyon korai emlékekhez, traumákhoz, amelyekre tudatosan nem emlékszünk” – magyarázza Bubori Katalin. 

Ezekkel az emlékekkel aztán lehet dolgozni, át lehet alakítani azokat és fel lehet tölteni a korai hiányokat. Mindenkiben van hiány, mert mindenkit ér kisebb-nagyobb trauma. A kérdés az, hogy mennyi, és hogy a személyiség mely területe érintett. Például nagyon sok ember szenved – ilyen vagy olyan oknál fogva – a bűntudattól. Ezeket az érzéseket a KIP segítségével meg lehet érteni és át lehet alakítani,

újra lehet értelmezni.

Erőforrásaink aktivizálására is kiváló lehetőséget nyújt a módszer, hiszen amit képzeletben, vagyis szimbolikus szinten be tudunk gyakorolni, azt előbb-utóbb a valóságban, a realitásban is képesek leszünk kivitelezni. A sportolóknál is alkalmaznak hasonló mentális felkészítést a nagy versenyek előtt.

Biztonságos terepen 

Sokan félnek pszichológushoz fordulni a problémáikkal, mert attól tartanak, hogy olyasmivel kell majd szembesülniük, amivel nem szeretnének, de valójában önmaguktól félnek. Pedig nincs felemelőbb érzés, mint megismerni magunkat.

„Nem rossz értelemben véve, de mindenkinek megvannak a maga önhazugságai, az elménk elhárítja azt, ami kellemetlen, ez egy megküzdési mechanizmus. A KIP őszintévé teszi az embert, mert segítségével lelkünk legmélyebb rétegeihez jutunk el. S mindez biztonságos terepen történik, hiszen ott ül a szakember, aki felkészült arra is, ha nehéz vagy kellemetlen tartalmak kerülnek felszínre. A kliens teljes biztonságban van, mert van egy kísérője, segítője, aki nem hagyja egyedül.”