Főként Európa északi, kisebb részben nyugati területei, valamint Ázsia tartoznak a karmazsinpirók (Carpodacus erythrinus) költőterületéhez. A nedves, sűrű növényzetű élőhelyeket kedveli, és szívesen telepszik meg patakok szegélyzónájában – nem véletlenül, hiszen nyáron táplálékának nagy részét a szitakötők és az élővizekhez kötődő rovarok teszik ki (szemben téli eleségeivel, amik jellemzően fák magvai, rügyei és gyümölcsei).
Telelőhelyein a bambuszok és a nádfélék magvait is fogyasztja, és majdnem kizárólag ott tartózkodik, ahol ezek növények nőnek, ezért Indiában nádi verébnek is nevezik.
Magyarországi fészkeléseiről elsőként Petényi Salamon János zoológus, a magyar madártan megalapítója készített feljegyzéseket: Szepes- és Gömör vármegyékben találta meg fészkeit, és Tiszolcról (Gömör vármegye) tojásait is megszerezte a Nemzeti Múzeum részére. 1846-ban két hím példányt is elejtettek, és egy fiatal hímet is begyűjtöttek Ó-Lesznáról (Szepes vármegye) illetve egy öreg hímet Oravicáról (Árva vármegye). Az egykor Magyarországhoz tartozó területeken talált példányokon kívül csak elvétve, egy-egy észlelést találhatunk a rendelkezésünkre álló írásos forrásokban.
Chernel István ornitológus szerint ahogyan megérkezik egy területre, felhangzik vonzó, kellemes és csengő éneke, ami neves ornitológusunk szerint nagyon hasonlít a tengelic, a kenderike és a kanári madár dalára, azonban annyira egyedi a pintyek közt, hogy azokkal össze nem keverhető.
„Gazdag, szépen hangzó, gyöngéd és kedves az ő nótázása, úgyhogy a legjobban éneklő pintyek közé sorozható” – írja róla.
A megfigyelések szerint a hím éneklés közben fészke közelében, egy ághegyen üldögél, és fölborzolja mellének tollait, miközben fölbóbitázza feje búbját is. Ezen jelenet után eltűnik, és néhány strófát a bokor mélyében hallat, végül visszarepülve újból kezdi dalolását.
Fészkét néhány méteres magasságban építi növényi szálakból, majd fűvel vagy állati szőrrel béleli ki. Évente egy fészekaljat nevel, ez 3-7 tojásból áll, és a szülők közösen gondoskodnak utódaikról. Amíg a tojó költ, addig a hím még hangosabban énekel, és ha távolabb is merészkedik dalolás közben, mindig visszatér a fészekhez.
Veszély esetén azonnal figyelmezteti a tojót. Amikor a fiókák kirepülnek, a hím kifejezetten csendessé válik: „némán, elrejtetten, a közelgő ember elől vigyázóan kitérve, öregek és fiatalok egyaránt a sűrűségekben tartózkodnak ezentúl, mindaddig míg elérkezik idejök s a családok — egyik a másik után — észrevétlenül elhagyják hazájukat” – olvashatjuk Az állatok világában.
A karmazsinpirók (Carpodacus erythrinus) 1988 óta védett Magyarországon, természetvédelmi értéke 25 000 forint.
Nyitókép: 123RF
